Azonnal alkalmazható SZERetetszint növelő tippek * Veszelka Magdolnától

A Föld bolygón élő EMBER helyes gondolatai ÖRÖK harmonikus fejlődéséért

ÖNtudatfejlesztő EMBER

Ha az EMBER tudata helyes, IGAZ információkat tartalmaz,
akkor
az EMBER EGÉSZséges, boldog, sikeres,
jólétben, bőségben, SZERetetben él.
BÉKÉT tud teremteni saját MAGában és környezetében is.
Szűkebb és tágabb környezetében is.

Ha az EMBER tudata mindig új tudással gazdagodik,
új és igaz tudással,
akkor
nemcsak egyre tudatosabbá válik,
hanem
biztosítja testi, szellemi, mentális, pszichés, érzelmi, erkölcsi EGÉSZségét is,
gondolkodásmódjának fejlődését is
és képességei is gyarapodnak.

Ezért fontos, hogy tudatunkra mindig elegendő figyelmet fordítsunk.

A következő gondolatfolyammal,
amit imának is hívhatunk,
újra, meg újra létre lehet hozni a tudat tisztaságát és fejlődését.

Az igaz információtartalom mellett fontos az is,
hogy figyelembe vegyük a körülöttünk lévő és a bennünk élő univerzumot is.

Röviden: a következő

ÖNtudatfejlesztő gondolatok

segítenek, hogy fókuszodat a célodon tartsd és fölösleges kerülők nélkül,
a helyes tudás birtokában haladj a céljaid felé.
Könnyen, biztos tudással, harmonikusan.

Kedves Testem, Lelkem, Szellemem, Tudatom,
köszönöm, hogy mindig harmóniában működtök
egymással és a Teremtő Jó Istennel!
Köszönöm, hogy mindig helyesen érzékelitek az információkat
és pontosan dolgozzátok fel azokakat!

Kedves Teremtő Jó Isten,
köszönöm, hogy mindig figyelsz rám,
én is mindig figyelek Rád és Veled együtt cselekszem.

Köszönöm, h. tanulási folyamatom alatt (is)
fogod a kezem ~átvitt értelemben is
és
korrigálod a tévedéseimet, megtanítod
a helyes gondolatokat +szavakat +cselekedeteket,
mert szándékom
mindig a legnagyobb jót tenni
mindenki érdekében, ahogyan ezt Te is teszed.

Testem, Lelkem, Szellemem, Tudatom, kérlek,
segítsetek, hogy egyre tudatosabb legyek,
hogy a hamis tudást, tévedést, tudáshiányt
IGAZ tudásra cseréljem.

Köszönöm!

Minden gondolatommal, szavammal, tettemmel
a valóság minden síkján támogatni akarom
a SZERetetteli, örök EGÉSZséges, harmonikusan fejlődő életet
.

Köszönöm ehhez az erőt +tudást +bölcsességet.

Köszönöm!
Így legyen és így van!


Amikor elmondod ezt,
azzal létrehozol világodban egy új gondolatot.

Képzeld el úgy, mintha egy állóvíz közepébe bedobnál egy kavicsot.

Ez a kavics a teljes vízfelszínen létrehoz egy hullámot minden irányban.

Lehet, hogy a fizikai szemeddel csak a felszínen látod a hullámot, de a teljes vízben, a mélyebb rétegekben is létrehozol ezzel hullámokat minden irányban.

Egy gömbfelületen.

Amikor életedben elindítasz egy gondolatot,
azzal MINDIG létrehozol egy olyan hullámot,
ami Tőled indul és egy táguló gömbfelületen a végtelenbe tart.

Egy egyre táguló gömbként jut el mindenhová a gondolatod.

MINDENHOVÁ!

A végtelenig!

Ha egy gondolatot többször ismételsz,
ha például ezt az imát többször elmondod,
akkor
több egyforma/hasonló gömböt keltesz életre,
több hasonló, táguló gömb fog elindulni a TE JELENEDBŐL a végtelenbe.
EZZEL a saját életedet meg tudod változtatni
aszerint a gondolat szerint, amit újra, meg újra elindítasz.

Ha használtál már mantrákat,
ha gyakran ismételgetsz valamilyen gondolatot,
akár csak gondolatban,
akár kimondva,
bizonyára megtapasztaltad már ennek a hatását.

A mantrával, megerősítéssel
gyakran indítod el ugyanazt az impulzust
=ugyanolyan minőségű gömböt az életedből,
ami által az az információ, az a hullám, az a kvantummező, az a rezgésszint
vesz körbe Téged nap, mint nap.

A nem tudatosan mondott mantrák is ugyanígy működnek,
akár FÉLelemből, akár pesszimizmusból,
akár tehetetlenség érzéséből,
akár alacsony önbecsülés miatt mondogatsz valamit.

Ez pusztán fizikai törvényszerűség.

A fizika nem értékeli, nem ítélkezik,
hogy a gondolataid, szavaid vajon segítik-e életedet, vagy rombolják,
egyszerűen csak működik.

Amit elindítasz, az halad előre,
mint a hógolyó, egyre növekszik,
míg megvalósul.

Amíg egy gondolatot csupán egyszer indítasz útjára,
annak a hatását nem biztos, hogy fogod érzékelni a 3 dimenziós világban,
mert
a napi kb. 60 ezer gondolat között az egyetlen gondolat
nem okoz túl nagy változást.

DE az a gondolat, amit naponta ismételgetsz,
hónapokig, évekig,
az
bizony tapasztalható lesz a 3 és 4 dimenziós életedben is.

Nézd meg azokat az embereket, akik
állandóan a híreket nézik,
azon szörnyülködnek, amit látnak, hallanak ott.
=> Nekik milyen az életük?
Épp olyan, mint amilyen a hírek!

Nézd meg azoknak az életét, akik SZERelmesek, örülnek, élvezik az életüket.
=> Nekik milyen az életük?
Sugárzóan SZERetetteli!
Épp olyanok, mint amit
gondolnak, éreznek, mondanak, cselekednak!

Mindkettő fizika!
Csak fizika!

Fordítsd TE IS előnyödre a fizikát!

Használd a fizika törvényszerűségeit életed jobbá tételére!
Mantrázz, imádkozz, gondolj olyat, amit el akarsz érni!
Gondolkodj, ábrándozz olyan életről, amilyenben szívesen élnél!

Hallgass, olvass, nézz olyan zenét, előadást, filmet, könyvet, képet, videót,
ami boldoggá tesz, amitől jó hangulatod lesz,
mert
ezzel a FIZIKAI TÖRVÉNY szerint
épp ezt a rezgésszintet, információsszintet teremted meg életedben!

Nincs ebben misztikum – bár hívhatjuk misztikusnak.
Nem varázslat, miközben varázslatos hatása van.

Az élet egyszerű, logikus, ISTENI REND uralkodik benne!
Amit gondolsz, mondasz, az a rezgésszint lesz uralkodó az életedben!
NE HIDD EL, PRÓBÁLD KI!

Javaslom például azt, hogy tedd próbára a fenti imát!
Naponta mondd el többször!
VAGY
rögzítsd saját hangodon a telefonodra felolvasva
és hallgasd minél gyakrabban.

Ezzel bemegy a füleden, eljut minden sejtedhez, minden DNS-edhez is
és így még gyorsabban
megtapasztalhatod a hatását a 3 és 4 dimenziós életedben!

PLUSZ
Ha megkéred a sejtjeidet, hogy ismételjék minél gyakrabban ezt az imát,
meg fogják tenni!

Így még gyorsabban megtapasztalhatod a hatást,
hiszen nem egyedül indítod el ugyanazt a gömböt,
hanem egy jókora létszámú közösséggel együtt!

Testedben körülbelül 37,2 billió (3.720.000.000.000) sejt van.

Minden egyes percben körülbelül 100 millió sejt hal el
és kb. ugyanennyi születik.

Képzeld el, hogy ennyien egyszerre indítotok el hasonló gömböket,
vagyis többen is hasonló valóságot teremtetek NEKED.

Sokkal hamarabb megtapasztalod az eredményt,
mintha csak egyedül csinálnád és nem kérnéd meg a sejtjeidet.

Kipróbálod?

Rendkívül hálás leszel MAGadnak érte!


Minden legyen NORMA!

Gyakorlati SZERetetszint növelő tippek

Gyakorlatban alkalmazható Szellemi megoldási lehetőségeket mutatok
hírleveleimben, könyveimben, tanfolyamaimban, írásaimban.

Hogyan lehet a 3. dimenzióból
az 5. dimenzióba fejlődni és onnan tovább?

Tudatosságszint fejlesztéssel =rezgésszint emeléssel =SZERetetszint növeléssel.
ÚJ nézőpontok kifejlesztésével +gyakorlással. Szellemi gyakorlatokkal.

A küszködős, ellentétek között ingázó, feszült működést szükséges felemelni
egy belső békéből működő,
SZERetetteli, tudatos működésre.

Miért szükséges ez?

Akkor szükséges, ha a mostani félelemmel telt, aggódós, stresszes, egymásnak feszülő, ellentétekkel teli világból
fel akarsz emelkedni
egy békés, SZERetetteli, örömteli, szabad, BOLDOG világba.

Ezt hívjuk 5. dimenziónak,
és/vagy Aranykornak
magasabb szinten SZEREtetkornak
még magasabb szinten Istenkornak; örökkévalóságnak, örök életnek.

Elfogadás

Fogadd el,
hogy
IGAZÁN SZÉP, JÓ, BOLDOG, SZABAD jövőd lesz!
Minden gondolatoddal!

Engedd meg MAGadnak és teremtsd meg!
Teremtsük meg együtt!

MERT
nem fog sült galambként a szánkba repülni.
Sajnos.

…de ha közösen munkálkodunk ezen,
akkor meg tudjuk valósítani!

NE HIDD EL, PRÓBÁLD KI!

Békés, kiegyensúlyozott, jóllakott,
örömteli, szabad, tudatos,
de SZERelmes és boldog sem lehet helyettünk más,

épp így

a dimenzióváltásunkat sem tudja megtenni helyettünk más.
Se másik ember, se Isten, se UFÓK, se Jézus, se Angyalok, se más Intelligenciák!
Ez a saját BELSŐ MUNKÁNK.
Ezt a belső munkát kívánom
egyszerűvé, érthetővé tenni és
a leginkább időkímélővé.

Ha egyszer beleérzel a gyakorlatok valódi hatásába,
akkor az egyik legfelemelőbb időtöltéseddé válik!

Könnyű, felemelő, megnyugtató, SZERelmes élmény!
Valódi, lélekemelő, gyönyörű szellemi élvezet!

NE HIDD EL, PRÓBÁLD KI!

El tudsz érni olyan célokat is,
amit ma még nem nagyon hiszel, de igazán tetszene.

Ha kéred Istent és mindenkinek jót akarsz, senkinek akarsz rosszat,
nincs pusztítás a céljaidban, hanem
mindenkinek bőséget, boldogságot, EGÉSZséget akarsz,
akkor
addig teremtsd ugyanazt a gondolatot,
újra, meg újra, meg újra, meg újra, meg újra, meg újra, meg újra, meg újra, meg újra, meg újra, meg újra,
amíg eléred!

Ha a célod mindenki számára építő,
az azt jelenti, hogy Isten szándékával is egyezik.

Ebben az esetben
Isten kiegészíti a TE teremtőerődet az Ő erejével
és
bármilyen csodának is tűnik a kezdetekkor,
el tudod érni!

Azért,
mert minden ilyen célod mellé Isten is hozzáteszi az Ő erejét!

NE HIDD EL, PRÓBÁLD KI!

Az előnyös, hasznos gondolataidat Isten támogatja,
a romboló gondolatokból kivonul.

EZÉRT szükséges szüntelenül tanulni, fejlődni +gyakorolni szellemi szinten!
Helyes gondolkodásmódot kell kialakítani az élet minden területéről!

Nem kell túlértékelni, de nem kell alulértékelni sem egyik területet sem.
Az EGÉSZséget sem, örömöt sem, boldogságot sem, sikert sem, a pénzt sem.
Ezek mind részei életünknek.
Ismernünk, tudnunk kell jó szinten bánni mindegyikkel.

Mindenkinek egyéni feladata,
hogy
megszerezze a HELYES, igaz tudást.

Nem az számít, hogy eddig mit tettél!
Az a fontos, hogy
mostantól hogyan használod gondolataidat!

A pénzről pl.
egy 183 oldalas e-könyvben leírtam olyan módszereket, melyekkel
villámgyors sebességgel tudod átalakítani gondolataidat, melyek
korábban a pénzteremtő képességeidet lassították, blokkolták,
illetve
ki tudod takarítani azokat a tévhiteket, melyek bekúsztak elméd bugyraiba.

Azért írtam ezt az e-könyvet,
hogy
a legeredményesebb módon használhasd BENNED ÉLŐ képességeidet.

A képesség mindig is BENNED volt,
csupán a hamisság felhőit kell elpárologtatni,
hogy észrevedd, tudatosítsd és használd
e csodás adottságodat is!

Az e-könyv címe:
Hogyan legyen Lelki BÉKÉD is, pénzed is?
ÍGY köss barátságot a pénzzel, hogy ne kelljen többé aggódnod miatta!

Kattintás után az oldal második felében elolvashatod az e-könyv tartalmát >>>

Csak olyan gondolatokat, gyakorlatokat találsz benne,
amelyek már bizonyították az eredményességüket.

Használtam, használom én is, családom is.

Ha komolyabb felkészülésbe vágnál bele,

akkor ezt a sorrendet ajánlom,
azért, hogy
konkrét megértéseket, tisztánlátást
és
GYAKORLATI, valódi, működő TUDÁST kapj,
és konkrét teendőlistát:

EZOterikus BIBLIA – 1. könyv (kattintás után beleolvashatsz) >>>

Karma és Reinkarnáció e-könyv (kattintás után beleolvashatsz) >>>

ÚJ generációs ONLINE Angyaltanfolyam 1. rész
(5 lecke, benne energiarendszeredet megtisztító,
azonnali eredményt hozó gyakorlatok is. Karmatisztítás is.) >>>

ÚJ generációs ONLINE Angyaltanfolyam 2. rész
(5 lecke, benne tested táplálása ÚJ módon) >>>

Valódi, 7 napos Rezgésszintemelő MINI tanfolyam e-mailben,
ami naponta 3-szor 1 perces gyakorlatot mutat be.
Egyszerűen, érthetően, azonnal használható módon,
hogy elindulhass az 5. dimenziós rezgésszint felé! >>>

Van még a Csakraterápia tanfolyam, (hamarosan újra rendelhető)
és az Öntudatfejlesztő praktikák Angyalok segítségével ONLINE tréning 1.,
melyeket mindegyik szinthez ajánlok

és a
Hogyan legyen Lelki BÉKÉD is, pénzed is?
ÍGY köss barátságot a pénzzel, hogy ne kelljen többé aggódnod miatta!
című  e-könyv,
 ami csak olyan gondolatokat, gyakorlatokat tartalmaz,
amelyek már bizonyították az eredményességüket.
Azért írtam ezt az e-könyvet,
hogy mostantól a legeredményesebb módon használhasd BENNED ÉLŐ képességeidet.
A képesség mindig is BENNED volt,
csupán a hamisság felhőit kell elpárologtatni,
hogy észrevedd, tudatosítsd és használd
e csodás adottságodat is!

.

Ha követed a hírleveleimet,
gyorsan fogsz teljes megértéshez és jól működő gyakorlati tudáshoz jutni!

NE HIDD EL, PRÓBÁLD KI!

Ha új vagy olvasóim között,
akkor leírom Neked, röviden

Az EZOterikus biblia 1. könyvemben
azonnal használható gyakorlati tudást találsz
a megbocsátáshoz is, a bűntudattól és a FÉLelemtől való megszabaduláshoz is
PLUSZ
egy olyan tisztító +egy másik, SZERetettel való feltöltő gyakorlatot találsz,
melyekkel MAGad és családod energetikai tisztaságát is,
SZERetetteli életét is biztosítani tudod,
ráadásul, ha használod,
még az 5. dimenzió felé haladásodat is támogatod vele.
Sajátodat is, családodét is.

Az Angyaltanfolyam 1. része 5 leckéből áll,
Találsz olyan gyakorlatokat,
az Angyali kérések sorában, melyekkel szintén
biztosítani tudod saját és családod tisztaságát
energia és információ szinten.
Egy professzionális teremtő gyakorlatot is MAGadévá tehetsz.
Minél több módszerrel teremted ugyanazt a célodat,
annál biztosabban megvalósul épp az, vagy annál még jobb, amit teremtesz.

A Csakratisztító gyakorlatsorozat 10 gyakorlata
szintén óriási segítség mindezekben is.
Rengeteg élethelyzetben bizonyítottak már a gyakorlatok.
Párkapcsolat javulásában, pénzügyi helyzet jobbításában,
EGÉSZségi állapotban és más területeken is.

Az Öntudatfejlesztő praktikák Angyalok segítségével ONLINE tréning 1.,
akkor lesz legnagyobb segítségedre,
ha vannak az életedben visszatérő; ismétlődő problémás élethelyzetek
és nem találtál még rá logikus megoldást.
Tudatalattidban megbúvó programok lehetnek az okai,
melyek egy részét ezzel a tréninggel át tudod alakítani,
hogy
többé ne problémát okozzanak a hasonló élethelyzetek, hanem
sikert, örömöt, boldogságot, EGÉSZségszint növekedést.
NE HIDD EL, PRÓBÁLD KI!
Itt olvashatsz róla többet >>>

A Valódi, 7 napos MINI gyakorlatsorozat
használatával ki tudsz emelkedni a sötét életterekből.
Ezek nem célzottan tisztító gyakorlatok,
hanem 5. dimenzióba emelő módszerek.
Ezzel azt biztosítod, hogy magasabb rezgésszintű térbe emeled MAGad,
mintha a mocsár fölé vezető lépcsőn lépkednél fölfelé.
Olyan térbe, ahol nincs gonoszság,
ahol csak jóság van, öröm, béke, SZERetet, bőség, biztonság.
Céljaid teremtéséhez is használhatod mind a 7 gyakorlatot
Isteni éned támogatásával.

További részleteket hírleveleimben találsz.

Te még nem kapod?
Itt kérheted INGYENESEN SZERetetszint növelő hírleveleimet
5. dimenziós rezgésszintedért, boldog, békés életedért:
A SZERetet tanítása- Rezgésszintemelés az 5. dimenzió felé! - tiltottgyumolcs.hu


Kívánom, hogy legyen szép napod!
SZERetettel: Magdi
Veszelka Magdolna
SZERetetkori tanító tanító

Egy táplálékkiegészítő akkor jó, ha HAT - szerintem! Szerinted???

.

SZERetet gyakorlat magasabb SZERetetszintedért, boldogabb, sikeresebb életedért

Gondolj arra, amire vágysz!  gondolatok, pozitív gondolatok

Kedvenc tanmesém a pillangóról és arról, hogy
a segíteni akaráshoz óriási bölcsesség szükséges >>>

Pinterest oldalamat itt találod >>>

boldogulás, boldogság, szabadság, egészség, öröm, rezgésszintemelés - Tiltott gyümölcs, Pozitív gondolatok, SZERetet, Aranykor, 5. dimenzió, rezgésszint emelés

CSIGA HATÁS:
Mindegy, hogy milyen
csiga lassan változtatunk,

ha a megfelelő irányba változtatunk,
akkor el fogjuk érni a célunkat!

A lényeg a javítás!
A minden napi jobbítás!
…a megfelelő irányba haladás!

…mert ha semmit teszünk a haladás érdekében,
akkor a „gravitációs hatás” automatikusan
mindent lefelé húz.

Tehát:
Haladás mindenképpen van,
akár teszünk valamit, akár nem!

…akkor már inkább egy „csiga-lépésnyit” haladjunk
előre, fölfelé minden nap,
mint hogy visszafelé zuhanjunk bármennyit is!

Nem igaz?

Tehát ha a figyelmedet, gondolatodat
minden nap egy kicsit többet fordítod a SZERetetre,

még egy kicsit, még egy kicsit többet,
akkor előbb-utóbb eléred a teljes SZERetetet!

…még akkor is, ha csak nagyon lassan!

NE HIDD EL, PRÓBÁLD KI!


Köszönöm, hogy eljutottál eddig az olvasásban!
fogadd elismerésemet és hálámat!

Nagyszerű EMBER vagy!

Köszönöm, hogy együtt gondolkodunk! 🙂

ÍGY tudunk együtt érdemi változást létrehozni bolygónkon
a BOLDOG, SZERetetteli, szabad, egyre tudatosabb, fejlődő élet felé!

A magasabb rezgésszintű bolygó és emberiség felé!

KÖSZÖNÖM NEKED!!!

*

Ha megteremtjük együtt, akkor bármikor bekövetkezhet
egy olyan csodálatos jövő, amire mindannyian vágyunk.
Ha nem hiszed, vagy nem mered elhinni, de szíved mélyén vágyod, akkor a hiteden érdemes munkálkodnod.
Amiről minden JÓ EMBER álmodik:
  • Béke,
  • elfogadás,
  • SZERetet,
  • boldogság,
  • siker,
  • megértés,
  • öröm,
  • mosoly,
  • lelkesedés,
  • kreativitás,
  • kedvesség,
  • harmónia,
  • EGÉSZség,
  • bőség,
  • …stb…
MOST van itt a pillanat, hogy ezért tegyünk.
Tegyünk együtt.
T U D A T O S A N ! ! !
Kérlek, vedd komolyan!

Kérlek, változtass napi szokásaidon, hogy TE is segíts még többet a Földnek és az embereknek!
Az emberiségnek!
Köszönöm az eddigi segítségedet is – mindannyiunk nevében!

*

Köszönöm, hogy együtt teremtjük
a világbékét és boldog jövőnket!