A SZERetet a legmagasabb szintű ERŐ. Isten SZERetetből teremtette a világot. MakroSZERetetből. TE is feltöltheted testedet is a SZERetet jótékony fényével! Hogyan?
Néhány évvel ezelőtt egy jó barátom kérte, hogy tisztítsam meg Őt is, párját is, a lakásukat is, mert nagyon rosszul alszanak, fáradtabban ébrednek, mint ahogyan lefeküdtek. Éjszaka is többször felébrednek és mintha lenne valaki a hálószobájukban.
A barátom magasan képzett férfi.
Üzleti világban is és a SPIRITuális területen is nagy tudással rendelkezik.
Távolkeleti elismert guruktól is tanult több évtizeden át
és óriási elismeréseket kapott az ottani tanítóitól is.
Épp ezért lepett meg a kérése.
Azért is lepett meg, mert egyrészt tőlem is megtanult mindent, amit tudok,
minden tanfolyamomon ott volt, gyakorolt mindent,
írásaimat is figyelmesen olvassa
és
ajándékoztam is Neki az EZOterikus BIBLIA 1. részéből egy példányt.
Akkor hozzá is tettem, hogy
a 2 gyakorlat, ami benne van, nagy segítségére lesz.
Az egyik egy tisztító gyakorlat, aurát, csakrákat tud tisztítani vele.
Sajátját is, másokét is.
ÉS
otthonát, irodáját, autóját is tisztán tudja tartani energia és információs szinten.
PLUSZ
ami nagyon fontos, fel tudja tölteni MAGát SZERetettel a második gyakorlat segítségével, ami egész napra
segít Neki, hogy tiszta fejjel hozzon jó döntéseket,
energikus legyen és jól érezze MAGát a bőrében;
önMAGa tudjon lenni minden helyzetben.
…de az idő elsodorta ezeket a szavakat
és a könyvet is eltette valahová.
Nem használta…
Amikor ezzel a kéréssel jött, hogy tisztítsam meg a környezetét és Őt is,
megkérdeztem:
használod az EZOterikus BIBLIA gyakorlatait?
– akkor ugrott be Neki, hogy ott volt a kezében mindig is a megoldás.
Megegyeztünk, hogy egyszer megcsinálom Neki a tisztításokat,
de a SZERetettel feltöltést és a napi tisztítást
nem is tudom vállalni és nem is lenne szerencsés,
ha nem Ő MAGa csinálná,
hanem én, vagy valaki más.
A lényeg nem ez, hanem az a fontos, hogy rögtön nekiállt és
elolvasta a gyakorlatokat.
Megcsinálta a tisztításokat is és fel is töltötte MAGát SZERetettel
a könyvben leírtak szerint.
Másnap nagy örömmel és meghatottsággal hívott, hogy
megcsinálta a gyakorlatot
és ilyet még nem érzett.
Tiszteletteljes, elismerő szavakba csomagolva adta át élményeit,
hogy
ezt a mély tisztaságot és
a SZERetetnek ezt a hatalmas erejét
egyetlen más módszerrel sem tapasztalta,
még az igen tisztelt guru barátaitól kapott kezelésektől sem.
Azóta naponta használja ezt a 2 gyakorlatot is,
mint kedvelt napindító rutin.
Ezért ajánlom most Neked is, kedves olvasó,
mert SZERetném, ha Te is ilyen felemelő élményekkel indíthatnád a napjaidat.
Ezt a tisztító és SZEREtettel feltöltő módszert
több éven át fejlesztettem,
sok száz ember és tér tisztítása során szerzett tapasztalataim és a visszajelzések alapján.
Sikeresen megoldja a mai napig
azt a minőségű tisztítást, amir várunk tőle.
A könyv megrendelő oldalát itt találod >>>
Kiegészítés a SZERetetről:
A SZERetet új szintjét megismerheti minden ember.
A SZERetetben, a SZERetettel telített tében nincs betegség, nincs versengés, nincs ellenségeskedés, nincs feszültség, nincs ellentét, nincs háború, csak BÉKE van, megértés van, elfogadás van, felülemelkedés van, tisztesség van, becsület van, folyamatos önfejlesztés van, jóság, kedvesség, figyelmesség, udvariasság, tisztelet, megértés, tudatosság, segítőkészség, boldogság, siker, bőség, elismerés, fejlődés és minden van, minden lehet, ami jó!…
Próbáld ki, tapasztald meg a SZERetet teremtőerejét TE IS!
Gyere, végezzük együtt rendszeresen, várlak sok SZERetettel!
Vedd elő a könyvet, ha megvan és próbáld ki 1 hónapon át a 2 gyakorlatot minden nap.
Ha tetszik az eredmény, használd sikerrel tovább i!
Ha még nincs meg, de SZERetnéd, akkor
a könyv megrendelő oldalát itt találod >>>
![]()
Figyeld hírleveleimet!
Ha még nem kapod és SZERetnéd, itt tudod kérni >>>
Családom, barátaim és én is leggyakrabban
az EZOterikus BIBLIA 1-ben lévő
tisztító és SZERetettel feltöltő gyakorlatot használjuk.
Rengeteg tapasztalatunk van vele
és mindig segít.
Ezért hiszem, hogy NEKED is segíteni fog!
Ha még nincs meg Neked, itt kérheted >>>
Köszönöm előre is megrendelésed!
Plusz egy megjegyzés:
Nyilván, létezik olyan magas tudatszint,
ahol elegendő egyszer elvégezni egy teremtő gyakorlatot
és
nem kell nagyon gyakran tisztítani finomtesteinket,
mert hosszabb időre elegendő szellemi fényt tudunk létrehozni
időben előre is,
de amíg nem tartunk ezen a tudatszinten,
addig a napi tisztítás és feltöltés a legbölcsebb megoldás.
(Vannak helyzetek, amikor naponta többszöri tisztítás is szüséges – jelen időszakban.)
A jó ebben, hogy a napi tisztítás és feltöltés
önmagában is fejlesztő hatású,
tehát
a tudatszinted már ezáltal is képes vagy emelni
egyre magasabb és magasabb szintre,
ha
gondoskodsz naponta a tisztításodról.
.
Ha kipróbált, működő eszközt SZERetnél,
pontos, érthető leírásokkal,
ahhoz, hogy naponta emelni tudd SZERetetszintedet =rezgésszintedet,
=magasabb tudatosságszintet érj el,
és a felkészülést kipróbált, bizonyított szellemi eszközökkel akarod végezni,
akkor sok SZERetettel ajánlom egyik legkedveltebb tanfolyamomat:
>>> ITT olvashatsz róla <<<
Minél többen teremtjük a magasabb SZERetetszintű világot MAGunkban,
annál könnyebben tudunk haladni fölfelé mindannyian.
Mindenkinek saját MAGában szükséges megteremteni
a magasabb SZERetetszintet =magasabb rezgésszintet =magasabb dimenziót.
BOLDOG sem lehet helyetted más,
a TE Istenkorhoz szükséges gyakorlati tudásodat sem tudja betölteni tuatodba más,
Se ember, se Isten, se UFÓK, se Jézus, se más Intelligenciák!
Ez a TE saját BELSŐ MUNKÁD!
Ha követed a hírleveleimet,
gyorsan fogsz teljes megértéshez és jól működő gyakorlati tudáshoz jutni!
NE HIDD EL, PRÓBÁLD KI!
Az előnyös, hasznos gondolataidat Isten támogatja,
a romboló gondolatokból kivonul.
EZÉRT szükséges szüntelenül tanulni, fejlődni +gyakorolni szellemi szinten!
Helyes gondolkodásmódot kell kialakítani az élet minden területéről!
Nem kell túlértékelni, de nem kell alulértékelni sem egyik területet sem.
Az EGÉSZséget sem, örömöt sem, boldogságot sem, sikert sem, a pénzt sem.
Ezek mind részei életünknek.
Ismernünk, tudnunk kell jó szinten bánni mindegyikkel.
Mindenkinek egyéni feladata,
hogy
megszerezze a HELYES, igaz tudást.
Nem az számít, hogy eddig mit tettél!
Az a fontos, hogy
mostantól hogyan használod gondolataidat!
A pénzről pl.
egy 183 oldalas e-könyvben leírtam olyan módszereket, melyekkel
villámgyors sebességgel tudod átalakítani gondolataidat, melyek
korábban a pénzteremtő képességeidet lassították, blokkolták,
illetve
ki tudod takarítani azokat a tévhiteket, melyek bekúsztak elméd bugyraiba.
Azért írtam ezt az e-könyvet,
hogy
a legeredményesebb módon használhasd BENNED ÉLŐ képességeidet.
A képesség mindig is BENNED volt,
csupán a hamisság felhőit kell elpárologtatni,
hogy észrevedd, tudatosítsd és használd
e csodás adottságodat is!
Az e-könyv címe:
Hogyan legyen Lelki BÉKÉD is, pénzed is?
ÍGY köss barátságot a pénzzel, hogy ne kelljen többé aggódnod miatta!
Kattintás után az oldal második felében elolvashatod az e-könyv tartalmát >>>
Csak olyan gondolatokat, gyakorlatokat találsz benne,
amelyek már bizonyították az eredményességüket.
Használtam, használom én is, családom is.
Ha komolyabb felkészülésbe vágnál bele,
akkor ezt a sorrendet ajánlom,
azért, hogy
konkrét megértéseket, tisztánlátást
és
GYAKORLATI, valódi, működő TUDÁST kapj,
és konkrét teendőlistát:
EZOterikus BIBLIA – 1. könyv (kattintás után beleolvashatsz) >>>
Karma és Reinkarnáció e-könyv (kattintás után beleolvashatsz) >>>
ÚJ generációs ONLINE Angyaltanfolyam 2. rész
(5 lecke, benne tested táplálása ÚJ módon) >>>
Van még a Csakraterápia tanfolyam, (hamarosan újra rendelhető)
és az Öntudatfejlesztő praktikák Angyalok segítségével ONLINE tréning 1.,
melyeket mindegyik szinthez ajánlok
és a
Hogyan legyen Lelki BÉKÉD is, pénzed is?
ÍGY köss barátságot a pénzzel, hogy ne kelljen többé aggódnod miatta!
című e-könyv, ami csak olyan gondolatokat, gyakorlatokat tartalmaz,
amelyek már bizonyították az eredményességüket.
Azért írtam ezt az e-könyvet,
hogy mostantól a legeredményesebb módon használhasd BENNED ÉLŐ képességeidet.
A képesség mindig is BENNED volt,
csupán a hamisság felhőit kell elpárologtatni,
hogy észrevedd, tudatosítsd és használd
e csodás adottságodat is!
.
Ha követed a hírleveleimet,
gyorsan fogsz teljes megértéshez és jól működő gyakorlati tudáshoz jutni!
NE HIDD EL, PRÓBÁLD KI!
Ha új vagy olvasóim között,
akkor leírom Neked, röviden
Az EZOterikus biblia 1. könyvemben
azonnal használható gyakorlati tudást találsz
a megbocsátáshoz is, a bűntudattól és a FÉLelemtől való megszabaduláshoz is
PLUSZ
egy olyan tisztító +egy másik, SZERetettel való feltöltő gyakorlatot találsz,
melyekkel MAGad és családod energetikai tisztaságát is,
SZERetetteli életét is biztosítani tudod,
ráadásul, ha használod,
még az 5. dimenzió felé haladásodat is támogatod vele.
Sajátodat is, családodét is.
Az Angyaltanfolyam 1. része 5 leckéből áll,
Találsz olyan gyakorlatokat,
az Angyali kérések sorában, melyekkel szintén
biztosítani tudod saját és családod tisztaságát
energia és információ szinten.
Egy professzionális teremtő gyakorlatot is MAGadévá tehetsz.
Minél több módszerrel teremted ugyanazt a célodat,
annál biztosabban megvalósul épp az, vagy annál még jobb, amit teremtesz.
A Csakratisztító gyakorlatsorozat 10 gyakorlata
szintén óriási segítség mindezekben is.
Rengeteg élethelyzetben bizonyítottak már a gyakorlatok.
Párkapcsolat javulásában, pénzügyi helyzet jobbításában,
EGÉSZségi állapotban és más területeken is.
Az Öntudatfejlesztő praktikák Angyalok segítségével ONLINE tréning 1.,
akkor lesz legnagyobb segítségedre,
ha vannak az életedben visszatérő; ismétlődő problémás élethelyzetek
és nem találtál még rá logikus megoldást.
Tudatalattidban megbúvó programok lehetnek az okai,
melyek egy részét ezzel a tréninggel át tudod alakítani,
hogy
többé ne problémát okozzanak a hasonló élethelyzetek, hanem
sikert, örömöt, boldogságot, EGÉSZségszint növekedést.
NE HIDD EL, PRÓBÁLD KI!
Itt olvashatsz róla többet >>>
A Valódi, 7 napos MINI gyakorlatsorozat
használatával ki tudsz emelkedni a sötét életterekből.
Ezek nem célzottan tisztító gyakorlatok,
hanem 5. dimenzióba emelő módszerek.
Ezzel azt biztosítod, hogy magasabb rezgésszintű térbe emeled MAGad,
mintha a mocsár fölé vezető lépcsőn lépkednél fölfelé.
Olyan térbe, ahol nincs gonoszság,
ahol csak jóság van, öröm, béke, SZERetet, bőség, biztonság.
Céljaid teremtéséhez is használhatod mind a 7 gyakorlatot
Isteni éned támogatásával.
További részleteket hírleveleimben találsz.
Te még nem kapod?
Itt kérheted INGYENESEN SZERetetszint növelő hírleveleimet
5. dimenziós rezgésszintedért, boldog, békés életedért:
♥
Kívánom, hogy legyen szép napod!
SZERetettel: Magdi
Veszelka Magdolna
SZERetetkori tanító tanító
![]()
Kedvenc tanmesém a pillangóról és arról, hogy
a segíteni akaráshoz óriási bölcsesség szükséges >>>
Pinterest oldalamat itt találod >>>
![]()
CSIGA HATÁS:
Mindegy, hogy milyen
csiga lassan változtatunk,
ha a megfelelő irányba változtatunk,
akkor el fogjuk érni a célunkat!
A lényeg a javítás!
A minden napi jobbítás!
…a megfelelő irányba haladás!
…mert ha semmit teszünk a haladás érdekében,
akkor a „gravitációs hatás” automatikusan
mindent lefelé húz.
Tehát:
Haladás mindenképpen van,
akár teszünk valamit, akár nem!
…akkor már inkább egy „csiga-lépésnyit” haladjunk
előre, fölfelé minden nap,
mint hogy visszafelé zuhanjunk bármennyit is!
Nem igaz?
Tehát ha a figyelmedet, gondolatodat
minden nap egy kicsit többet fordítod a SZERetetre,
még egy kicsit, még egy kicsit többet,
akkor előbb-utóbb eléred a teljes SZERetetet!
…még akkor is, ha csak nagyon lassan!
NE HIDD EL, PRÓBÁLD KI!
Köszönöm, hogy eljutottál eddig az olvasásban!
fogadd elismerésemet és hálámat!
Nagyszerű EMBER vagy!
Köszönöm, hogy együtt gondolkodunk! 🙂
ÍGY tudunk együtt érdemi változást létrehozni bolygónkon
a BOLDOG, SZERetetteli, szabad, egyre tudatosabb, fejlődő élet felé!
A magasabb rezgésszintű bolygó és emberiség felé!
KÖSZÖNÖM NEKED!!!
*
Ha megteremtjük együtt, akkor bármikor bekövetkezhet
egy olyan csodálatos jövő, amire mindannyian vágyunk.
Ha nem hiszed, vagy nem mered elhinni, de szíved mélyén vágyod, akkor a hiteden érdemes munkálkodnod.
Amiről minden JÓ EMBER álmodik:
- Béke,
- elfogadás,
- SZERetet,
- boldogság,
- siker,
- megértés,
- öröm,
- mosoly,
- lelkesedés,
- kreativitás,
- kedvesség,
- harmónia,
- EGÉSZség,
- bőség,
- …stb…
MOST van itt a pillanat, hogy ezért tegyünk.
Tegyünk együtt.
T U D A T O S A N ! ! !
Kérlek, vedd komolyan!
Kérlek, változtass napi szokásaidon, hogy TE is segíts még többet a Földnek és az embereknek!
Az emberiségnek!
Köszönöm az eddigi segítségedet is – mindannyiunk nevében!
*
