Azonnal alkalmazható SZERetetszint növelő tippek * Veszelka Magdolnától

Egy kedves olvasóm kért egy nagyon erős és hatékony imát. Ez a válaszom Neki és Neked is, ha hasonló helyzetet kívánsz megoldani:

(A kérdező intimitásának megőrzése miatt nem írok neveket és pontos adatokat,
csak az élethelyzeteket és a válaszokat írom, mert ez sok más embert is érint.
Talán, Téged is, kedves olvasó!) 

A levél – nevek nélkül,
az intimitás, a magánszféra védelmében:

„Kedves Magdika!
Szükségem lenne egy nagyon erős és hatékony imára, hogy kisfiam és kislányom bátran és eredményesen tudjon szembenézni a rájuk váró kihívásokkal.
A kisfiam most vált iskolát, mert nem bírja tovább elviselni az őt ért folyamatos szóbeli csúfolódásokat, piszkálódásokat. Nem tudom mi az oka, miért irritáló a többiek szemében, de ötödik éve küzdünk ezzel a feladattal.
Nagyon szeretnék segíteni neki, hogy az iskola váltáshoz szükséges felvételit
(45 perc matek, 45 perc magyar)
sikeresen, kiemelkedően írja meg és a továbbiakban is
4-es 5-ös tanulmányi eredménye legyen, és végre megtalálja a lelki békéjét.
Most ötödikes, nagyon izgulós, csendes, visszahúzódó gyermek.
A kislányom bátrabb, beszédesebb, de nehezen viseli az iskolai stresszt.
És még valami, ami nekünk, szülőknek lenne nagyon fontos.
…,hogy végre el tudjanak szakadni a telefonos-számítógépes világtól.
Legyen végre vége
a folyamatos vitatkozásnak, veszekedésnek, győzködésnek, könyörgésnek, a kütyük miatt.
Úgy értem, hogy saját belátásból, szabad akaratukból döntsenek úgy, hogy leteszik a gépet.
Köszönöm szépen előre is, hogy elolvastál!
B.”

Gyors, rövid válaszom:

„Kedves B.!

Amit most tudsz tenni, az az, hogy
az EZOterikus biblia 1-ben lévő
tisztító és SZERetettel feltöltő gyakorlatokat
csinálod.
Ezt naponta javaslom,
plusz a vizsga idejére
nemcsak a fiadra, hanem az ott lévő tanárokra, diákokra, térre is
végezd el a tisztítást és a SZERetettel feltöltést.
(osztály, folyosó, egész iskola épülete)

A feltöltésbe a SZERetet mellé
betehetsz még béke, siker gondolatokat is.

Többiről később írok még.

Ölellek: Magdi”

Hosszabb válaszom 1. része, most, itt:

(Konkrétum előtt fontos, hogy elolvasd a bevezető gondolataimat is!
Köszönöm, előre is!
Lesz még folytatás, mert nem minden kérdésre adok ezen az oldalon választ.
A kütyük is fontos téma és arra is hosszabban SZERetnék válaszolni.
Új oldalon.)

Ezek: a családunkban élők nehézségei azok a helyzetek,
amikor nemcsak megértjük a fontosságát,
hanem gyakorlatba is ültetjük azt, amit tanultunk, amit tudunk.

(Én is innen tudom.
Azért mantrázom mindig újra, meg újra, hogy naponta kell a gyakorlatokat végezni,
napi 3-szor, 2-szer, de legalább egyszer,
mert én is megtapasztaltam.
Csináltam, csináltam naponta többször,
minden jó volt és mivel minden jól ment,
ezért
kihagytam a gyakorlatokat.

Mivel nem volt azonnal érzékelhető hatás,
gondoltam
-nem tudatosan!!! hanem tudat alatt-,
hogy minden jó, fölöseges tovább is végezni a gyakorlatokat,
csak az időmet rabolják.

…míg nem megtapasztaltam a hiány következményeit!

Olyan, mint a lakástakarítás, vagy mosogatás, vagy zuhanyzás.
Amíg valaki RENDszeresen csinálja ezeket, addig észrevehetetlen.

Senki értékeli.
Még aki csinálja, Ő sem értékelli kellő mértékben.
Amikor viszont kimarad egy-két mosogatás,
vagy néhány lakástakarítás,
vagy 1-2 hét zuhanyzást kihagy valaki,
na, azt már észrevesszük.

Bármilyen unalmas, vagy időrabló folyamat is
a mosogatás is, zuhanyzás is, takarítás is,
mindannyian csináljuk.

Azért, mert SZERetjük a tisztaságot, a RENDet
testünkön is, a környezetünkben is
és azért is, mert
tapasztaltuk, hogy mi van, ha kimarad 1-2 alkalom.

ÉPP ILYENEK A SZELLEM GYAKORLATOK IS!

Különösen a valóban működő,
tisztító és SZERetettel feltöltő gyakorlatok!

Ha naponta háromszor, vagy akár csak egyszer megtesszük,
akkor minden jó,
de legalább minden elfogadható lesz!

Többször megtapasztalom, hogy
amikor valami miatt kihagyok 1-2 alkalmat
a bevált gyakorlatozási rutinomból,
akkor valami nem tetsző dolog történik.

Velem, valamelyik családtagommal, vagy használati tárgyainkkal.
Autóval, telefonnal pl.

Amikor a bevált módon végzem a gyakorlatokat,
akkor
minden jó.

Tény, hogy sok időt elvesz.

Tény, hogy egy idő után nagyon unalmas
ugyanazokat a gyakorlatokat végezni
újra, meg újra, nap, mint nap,
reggel is, este is
és még amikor beiktatom napközben.
Legkevesebb 3 órát igényel tőlem.

Ami ennél sokkal nyomósabb TÉNY,
hogy
ezek nélkül nemSZERetem helyzetek pofátlankodnak be életünkbe,
amit nagyon utálunk,
(az egész család)
és ezeket helyrehozni még sokkal-sokkal több időt igényel.

Ráadásul nemcsak IDŐT rabol,
hanem lelki békét is, rengeteg pénzt is, giga mennyiségű autózást
és még számos más hiábavalóságot.

Többször megtapasztaltam MAGamon,
hogy amikor minden jó, akkor halogatok.)

A halogatás nagyon sok ember számára
óriási hátrahúzó erő,

mert
amikor nem kritikus a helyzet,
amikor nem fáj eléggé testileg, vagy lelkileg az, ami van, vagy ami várható,
akkor
a megszokott napi rutinjainkat daráljuk, daráljuk, daráljuk,
amik rengeteg időt falnak fel.

Mire eljön az este, addigra szokás szerint elfáradunk
és nem marad elég erőnk, hogy megtegyük azokat a plusz, ÚJ feladatokat,
amiket korábban nem tettünk,
de elterveztük, hogy változtatunk.

Ezt én úgy szoktam megoldani, amit Neked is javaslok, kedves Olvasó,
hogy
a napom legelejére teszem be az ÚJ és FONTOS szokásokat.
(és a régi, bevált rutinokat is)

Akár úgy, hogy 1-2 órával korábban kelek,
akkor is, ha
egyébként is keveset aludnék.

A Szellemi gyakorlatok,
a VALÓDI SZERetetszint növelő gyakorlatok
adnak annyi erőt, energiát, hogy
nemcsak az álmosság, fáradtság tűnik el nyomtalanul,
hanem
több figyelemmel, frissebben, fittebben tudom a napi programokat megcsinálni.
(én mindig csakis ilyeneket ajánlok!!!)

Önfegyelem, időnként
önmegerőszakolással egyenértékű lelki erő szükséges a változtatáshoz.

Ezért is nehéz megváltoztatni a napi rutinjainkat

Azért, mert a tudatalattiba beépülnek a szokásaink, napi viselkedésmódunk
(28-43 nap alatt)
és egy egyszerű,
„oké, ezt megcsinálom”
gondolat
nem ad elég erőt, hogy tényleg változtassunk.

Ennél több kell.

Sokkal több.

DÖNTÉS kell!

Olyan döntés szükséges,
aminek az ereje nagyobb, mint a tudatalattinkban rögzült hagyományos cselekvéssor.

Döntéseinket 2 okból szoktuk meghozni.

VAGY
ezerszeres erővel menekülünk a fájdalom elől,
VAGY
céljainkban lévő boldogság, öröm, siker ereje húz magához gigantikus vonzerővel.

Nem kérdés, hogy melyik a kellemesebb.
Az sem kérdés, hogy TE melyiket SZERetnéd szokásoddá tenni.

A kérdés az, hogy hogyan találj olyan célt, olyan SAJÁT CÉLT,
aminek akkorra a vonzereje SZÁMODRA, hogy azért bármilyen szokásodat
(tudatalatti programodat)
át tudod alakítani a céljaid felé vivő gyorsvonattá.

Mindegy, hogy a fájdalom elől menekülünk, vagy a boldogság felé száguldunk,
ugyanazok a szellemi gyakorlatok segítik, támogatják az utunkat!

Ugyanazok a gyakorlatok teszik tisztává és SZERetettelivé az életünket,
akár
a ROSSZ elől menekülés életútját biztosítjuk MAGunknak,
akár
a JÓ felé nyargalásunk téridejét biztosítjuk, hogy akadálymentes, tiszta és örömteli legyen.

Mindkét esetben segítenek a gyakorlatok,
amiket ajánlok.

Saját tapasztalatom is ez, családomé is
és számos vásárlóm is épp így tapasztalja!

NE HIDD EL, PRÓBÁLD KI!

Takarítás és örömmel feltöltés.

Akár a testünket, akár edényeinket, lakásunkat
SZERetnénk kellemes, élvezetes módon használni,
mindig fontos a tisztaság és a szépséggel, örömmel, jó érzéssel való feltöltés.
Összefoglaló néven: SZERetettel való feltöltés.

Ezt a 2 gyakorlatot,
a tisztító és SZERetettel való feltöltő
gyakorlatot találod meg az EZOterikus BIBLIA 1. részében.

A mai napig igen gyakran ezeket használom,
pedig
megszámlálhatatlan más módszert ismerek
tisztításra is, SZERetettel való feltöltésre is.

Ha már megvan Neked,
vedd elő kérlek és iktasd be napi rutinodba.

Ha még nincs meg, de SZERetnéd használni lelki békéd biztosításáért,
akkor itt meg tudod rendelni >>>

Örülni fogsz, amikor
napi rutinoddá válik ez a 2 gyakorlat!

Őszintén mondom,
hogy nagyon meglepett, amikor először használatba vettem őket.

Az első alkalonnal, amikor először használtam ezt a 2 gyakorlatot,
rekord eredményt értem el.
Fellélegzés – nemcsak nekem, hanem családomnak is!

Mintha egy gigantikus, kozmikus porszívó
szippantott volna ki életünkből
minden nehezítést!

De az Angyaltanfolyamaimban lévő gyakorlatok sem sokkal maradnak el tőlük.

Használd őket EGÉSZséggel.

Rendszeresen használom őket én is.

..még akkor is, amikor valaki másnak segítek.

Ezek a gyakorlatok ébresztettek rá,
hogy óriási igazság van abban,
amit pár GURU tanít:
Az igazi eredmény az alkalmazás!

A tudás kell, szükséges,
de alkalmazás nélkül nem sokat ér.

A VALÓDI siker a használatba vétel után kezdődik.

Ekkor kezdtem el komolyan foglalkozni a tisztítással és a SZERetettel feltöltéssel.

Az EZOterikus BIBLIA 1. részében is,
az
ÚJ generációs ONLINE Angyaltanfolyam 1. részében is,
és az
ÚJ generációs ONLINE Angyaltanfolyam 2. részében
is
csupa ilyen gyakorlatot mutatok meg Neked,
amelyek már
számos alkalommal bizonyították az erejüket.

Valódi, 7 napos Rezgésszintemelő MINI tanfolyam e-mailben
pedig felteszi a koronát minderre,
mert
ezzel tartósítani tudod a magas rezgésszintet életedben,
ahová a zűrök, bajok nem tudnak bejutni.

Hátránya ennek is van, mint hogy ebben a dimenzióban semmi sem tökéletes.

Használni kell, naponta minimum 3-szor 1 percben!
Figyelmet, törődést igényel.
Saját MAGaddal való törődést!

Az eredmény viszont, amit elérsz általa,
kárpótol Téged mindenért!

…de NE HIDD EL, PRÓBÁLD KI!

… Folytatás hamarosan! …


Tudod, miért jó, ha
háromszor nézel, olvasol egy új információt?

Erre hírleveleimben már válaszoltam.
Ha még új vagy az olvasóim között, akkor
hamarosan TE is meg fogod kapni a választ erre a kérdésre.

Addig csak próbáld ki, hogy
az új információkat, amit nálam olvasol,
azokat 3-szor olvasd el, kérlek.

Köszönöm és jó tanulást, örömteli fejlődést kívánok!

A lényeg, hogy
TUDATOS, SZABAD EMBER vagy!

Ezt mindig tudnod kell és bölcs dolog észben tartani napi 24 órában!

A Tested is tudatos és el sem hiszed, hogy mennyi mindenben tud segíteni
az önfejlesztésed útján, amíg meg nem figyeled, amíg meg nem tapasztalod!
Kérlek, tanulj velem ezeken a területeken is!


[Film] A Mátrix (The Matrix) Keanu Reeves, Laurence Fishburne, Carrie-Anne Moss, Joe Pantoliano és Hugo Weaving főszereplésével készült,1999-ben bemutatott amerikai–ausztrál sci-fi - Tiltott gyümölcs, Pozitív gondolatok, SZERetet, Aranykor, 5. dimenzió, rezgésszint emelés

Azonnal használható tudás

Az azonnal alkalmazható, érthető és
működő, gyakorlati tudást találsz nálam
!

Gondosan kidolgozott, időtakarékosan használható,
valóban működő, Isteni 5. dimenzióba (=Aranykorba) fejlesztő,
SZERetetszint növelő gyakorlatokat mutatok!

Egyszerűek, praktikusak, SZERetetszintet növelnek.

Előképzettség nélkül használhatók.

Profi önfejlesztőket is
korábban nem tapasztalt szellemi magasságokba emeli.

Ha SZERetnél további támpontokat, konkrét megértéseket,
ha SZERetnél tisztánlátást
és
GYAKORLATI, valódi, működő TUDÁST,
hogy konkrétan mit tehetsz,
akkor ezt a sorrendet ajánlom:

EZOterikus BIBLIA – 1. papírkönyv (kattintás után beleolvashatsz) >>>

Karma és Reinkarnáció e-könyv (kattintás után beleolvashatsz) >>>

ÚJ generációs ONLINE Angyaltanfolyam 1. rész
(5 lecke, benne energiarendszeredet megtisztító,
azonnali eredményt hozó gyakorlatok is. Karmatisztítás is.) >>>

ÚJ generációs ONLINE Angyaltanfolyam 2. rész
(5 lecke, benne tested táplálása ÚJ módon) >>>

Valódi, 7 napos Rezgésszintemelő MINI tanfolyam e-mailben,
ami naponta 3-szor 1 perces gyakorlatot mutat be.
Egyszerűen, érthetően, azonnal használható módon,
hogy elindulhass az 5. dimenziós rezgésszint felé! >>>

Van még a Csakraterápia tanfolyam,
amit mindegyik szinthez ajánlok

és a
Hogyan legyen Lelki BÉKÉD is, pénzed is?
ÍGY köss barátságot a pénzzel, hogy ne kelljen többé aggódnod miatta!
című  e-könyv,
 ami csak olyan gondolatokat, gyakorlatokat tartalmaz,
amelyek már bizonyították az eredményességüket.
Azért írtam ezt az e-könyvet,
hogy mostantól a legeredményesebb módon használhasd BENNED ÉLŐ képességeidet.
A képesség mindig is BENNED volt,
csupán a hamisság felhőit kell elpárologtatni,
hogy észrevedd, tudatosítsd és használd
e csodás adottságodat is!

.

Ha követed a hírleveleimet,
gyorsan fogsz teljes megértéshez és jól működő gyakorlati tudáshoz jutni!

NE HIDD EL, PRÓBÁLD KI!

Ha új vagy olvasóim között,
akkor leírom Neked, röviden

Az EZOterikus biblia 1. könyvemben
egy olyan tisztító és egy másik, tisztaságot tartósító gyakorlatot találsz,
amikkel MAGad és családod energetikai tisztaságát is biztosítani tudod,
ráadásul, ha használod,
még az 5. dimenzió felé haladásodat is támogatod vele.

Az Angyaltanfolyam 1. része 5 leckéből áll,
Találsz olyan gyakorlatokat,
az Angyali kérések sorában, amikkel szintén
biztosítani tudod saját és családod tisztaságát
energia és információ szinten.
Egy professzionális teremtő gyakorlatot is MAGadévá tehetsz.
Minél több módszerrel teremted ugyanazt a célodat,
annál biztosabban megvalósul épp az, vagy annál jobb, amit teremtesz.

A Csakratisztító gyakorlatsorozat 10 gyakorlata
szintén óriási segítség mindezekben is.
Rengeteg élethelyzetben bizonyítottak már a gyakorlatok.
Párkapcsolat javulásában, pénzügyi helyzet jobbításában,
EGÉSZségi állapotban és más területeken is.

A Valódi, 7 napos MINI gyakorlatsorozat
használatával ki tudsz emelkedni a sötét életterekből.
Ezek nem célzottan tisztító gyakorlatok,
hanem 5. dimenzióba emelő módszerek.
Ezzel azt biztosítod, hogy magasabb rezgésszintű térbe emeled MAGad,
mintha a mocsár fölé vezető lépcsőn lépkednél fölfelé.
Olyan térbe, ahol nincs gonoszság,
ahol csak jóság van, öröm, béke, SZERetet, bőség, biztonság.

További részleteket hírleveleimben találsz.

Te még nem kapod?
Kérd itt INGYENESEN  SZERetetszint növelő hírleveleimet
Isteni 5. dimenziós rezgésszintedért, boldog, békés életedért:
A SZERetet tanítása- Rezgésszintemelés az 5. dimenzió felé! - tiltottgyumolcs.hu


Kívánom, hogy legyen szép napod!
SZERetettel: Magdi
Veszelka Magdolna
SZERetetkori tanító tanító

Egy táplálékkiegészítő akkor jó, ha HAT - szerintem! Szerinted???
Egy táplálékkiegészítő akkor jó, ha HAT => VIDEÓ: Előtte +utána orvosi mérőműszeres méréssel

*

Gondolj arra, amire vágysz!  gondolatok, pozitív gondolatok

Kedvenc tanmesém a pillangóról és arról, hogy
a segíteni akaráshoz óriási bölcsesség szükséges >>>

Hogyan léphetsz ki a mátrixból? Ide kattintva találod meg írásomat erről >>>

Pinterest oldalamat itt találod >>>

.