Azonnal alkalmazható SZERetetszint növelő tippek * Veszelka Magdolnától

Tudatalatti: Hogyan működik? 2. rész -avagy- [HOGYAN] működik az EMBER? 5. rész

A tudatalatti sugalmazza
az ÚJ, tudatos gondolatokat is!

Együkünk sem tudja, miért tesszük azt, amit teszünk!

=> Tudatos agyműködésünk gyakran alulmarad öntudatlan késztetésünkkel szemben!

A tudatos gondolkodás TEHER az AGY számára,
ezért
ezzel
(=a gondolkodással) csak az agykéreg foglalkozik,
azaz
1 mm vastag réteg agyunk felszínén.

Sértő, hogy
bábok vagyunk tudattalanunk számára.
Ettől még ez így van…
ÉS
nem az számít, hogy miért mérgelődhetünk a tudatalattink kapcsán,
hanem csak az számít, hogy
használhatjuk úgy a tudatalattinkat az öntudatfejlesztésünk útján,
hogy mindig, újra, meg újra csakis
örömünkre szolgáljon!
MERT
a sértődés helyett hálásak is lehetünk!
AZÉRT lehetünk köszönetteljesek,
mert
át tudjuk állítani tudattalanunkat úgy,
hogy
kizárólag ÁLDÁST hozzon életünkbe!
=> Megtaníthatjuk tudatalattinkat arra,
hogy a tévedéseket kitörölje,
helyére pedig tudunk olyan tudást (=programot) bevinni,
ami által csakis az öröm +boldogság +EGÉSZség +siker +bőség
teremtésén fog munkálkodni!
Erre hívlak az
Öntudatfejlesztő praktikák Angyalok segítségével
ONLINE tréning mindegyik MODULjában.

(Részleteket hírleveleimben találsz))

A Spektrum tévé korábbi műsorából ismerheted meg
a tudatalatti működésének 2. részében
azt, hogy milyen furcsaságokat mutat a tudatalattink,
addig, amíg meg nem ismerjük
és
azelőtt, mielőtt megtanítjuk arra,
hogy
életünk könnyebbé, boldogabbá, sikeresebbé alakításáért
munkálkodjon minden pillanatban…

Ez hátrányosan is hathat az életünkre,
ha nem tudunk róla,
vagy ha nem foglalkozunk ezzel a ténnyel.

DE nem ez a lényeg, hogy gátolhat minket a tudatalattink,
hanem
az a fontos,
hogy előnyünkre is használhatjuk,
ha megismerjük, ha megértjük, ha tudatosítjuk működését
és megmutatjuk Neki, hogy mit SZERetnénk!

Ha foglalkozunk vele és gondolati munkát teszünk bele,
más néven szellemi edzéssel, mentális gyakorlatokkal
megtaníthatjuk, hogy az

  • EGÉSZséges,
  • boldog,
  • sikeres

életünk megteremtéséért működjön minden pillanatban!

Azért, mert a tudatalattink létezésének oka ez!

MIÉRT létezik a tudatalatti?

Azért teremtette meg lelkünk a tudatunkat,
a tudatunknak ezt a részét:
a tudatalattinkat,
hogy legyen számunkra egy olyan tudati funkció,
amit
egyszer megtanítunk arra, amit SZERetnénk
és onnan kezdve folyamatosan újra, meg újra teljesíti,
=megteremti számunkra azt, amire megtanítottuk.

Végülis lesz egy automata tudatrészünk,
más néven robotként beprogramozható tudat-szeletünk,
akit
bármire megkérhetünk és Ő teljesíti.

Egy szokványos robottól, vagy mesterséges inteligenciától sokban különbözik!

Hasonlítanak is, de a különbség is épp ilyen fontos!

Hasonlóak
annyiban, hogy egy megtanult programot pontosan ismételni képes mindegyik.
(=a robot is, a mesterséges intelligencia is, a tudatalatti is)

Különböznek
abban, hogy a tudatalattinkat a LELKÜNK képes irányítani, korrigálni.
A LÉLEK, aki magas erkölcsi normával rendelkezik,
mindig mindenki számára
csakis JÓT, SZERetettelit, örömtelit, EGÉSZséget, bőséget, boldogságot akar.
A LÉLEK Isten pontos tudásával rendelkezik,
Isten szándéka szerint terelgeti a szellemünket és a tudatunkat.

További információt és gyakorlatokat erre a célra
hírleveleimben olvashatsz.
Ha még nem kapod, itt az oldal alján kérheted.

Az EGÉSZséges, boldog, sikeres életet,
=a
kedvességet, udvariasságot, illedelmes viselkedést,
hálát, köszönetet, elismerést, dícséretet,
lelki békét, örömöt, szabadságot is
megvalósíthatod, ha tudatalattidat bölcsességeddel a szolgálatodba állítod, …

NE HIDD EL, PRÓBÁLD KI!!!

Összefoglalva:
Tudatalattink néhány része hátrányunkra lehet,
ha nem ismerjük a tudatalattink tartalmát, és akkor is, ha nem ismerjük tudatalattink működési módját.

DE
ha hallgatunk belső hangokra, intuíciónkra,
és ha megtanuljuk tudatalattink használati módját,
akkor
felülírhatunk olyan automatikus viselkedéseket,
melyek veszélyesek, vagy rombolóak.

CÉLUNK, hogy
tudatalattinkat
EGÉSZséges, +boldog, +sikeres élet megvalósítására hívjuk meg társteremtőnek.

Folytatás hírleveleimben…

Tudatalattidnak nincs humorérzéke! - Joseph Murphy
Tudatalattidnak nincs humorérzéke! – Joseph Murphy – tiltottgyumolcs.hu

Nem lehet elég sokszor ismételni, ezért újra, meg újra leírom, hogy
az energetikai és információs tisztítás miért elengedhetetlen napi szinten.

Magyarázatot ennek fontosságáról ebben az írásomban találsz >>>

..Hiszem, hogy elég lelkierőt is kapsz az írásomból,
hogy tényleg minden nap tegyél Tested és közeli élettered tisztaságáért.

Angyalokkal együtt!

Legbölcsebb, ha az Angyalokkal való tisztítást is végzed és
az EZOterikus BIBLIA – 1. papírkönyvben lévőt >>> is.

Mindkettőre szükség van, mert
van ugyan átfedés a 2 féle tisztítás között,
de
nem ugyanazokat a minőségű tereket, információkat, energiákat tisztítják.

Tehát ha teljes tisztságot SZERetnél,
hogy valódi önMAGadként tudj élni,
ne térítsenek el a láthatatlan erők, hatások,
akkor legokosabb, ha alapos tisztogatást végzel testeden belüli terekben is
és a testedhez közvetlen közeli terekben is.

Ha még nincs meg Neked az ÚJ GENERÁCIÓS Angyaltanfolyam 1.
de SZERetnél olyan gyakorlatokat,
melyek praktikusak és alapos tisztítást érsz el általuk,
akkor itt kérheted >>>

Amit tőlem kaptál gyakorlatot, vagy ajánlottam Neked,
ingyenes, vagy tandíjas gyakorlatot,
az mind többszörösen bizonyított már,
azokat bátran használhatod.


[Film] A Mátrix (The Matrix) Keanu Reeves, Laurence Fishburne, Carrie-Anne Moss, Joe Pantoliano és Hugo Weaving főszereplésével készült,1999-ben bemutatott amerikai–ausztrál sci-fi - Tiltott gyümölcs, Pozitív gondolatok, SZERetet, Aranykor, 5. dimenzió, rezgésszint emelés

Azonnal használható, praktikus tudás

Az azonnal alkalmazható, érthető és működő, gyakorlati tudás
minden ember számára óriási kincs!

A specialitásom, hogy ezt egyszerűen, konyhanyelven fogalmazva,
mégis pontos lépésekre bontva leírjam Neked.

Elismerésre méltó emberek számára készítem a gyakorlatokat, könyveket, írásaimat.

[Film] A Mátrix (The Matrix) Keanu Reeves, Laurence Fishburne, Carrie-Anne Moss, Joe Pantoliano és Hugo Weaving főszereplésével készült,1999-ben bemutatott amerikai–ausztrál sci-fi - Tiltott gyümölcs, Pozitív gondolatok, SZERetet, Aranykor, 5. dimenzió, rezgésszint emelés

Neked is jól jönnek

a gondosan kidolgozott, időtakarékosan használható,
valóban működő módszerek.

Épp ezért állítottam össze a
módszereimet.

Szellemi edzéstervet készítettem, teszteltem, fejlesztettem.

Az Aranykorhoz
saját MAGunk 5. dimenziós szintre fejlesztése
a nulladik lépés.

Egyik komplex megoldásom ehhez
a VALÓDI, 7 napos, rezgésszintemelő MINI e-mail tanfolyam,
amiről itt olvashatsz.

[Film] A Mátrix (The Matrix) Keanu Reeves, Laurence Fishburne, Carrie-Anne Moss, Joe Pantoliano és Hugo Weaving főszereplésével készült,1999-ben bemutatott amerikai–ausztrál sci-fi - Tiltott gyümölcs, Pozitív gondolatok, SZERetet, Aranykor, 5. dimenzió, rezgésszint emelés

Hogyan tudsz a 3. dimenzióból
az 5. dimenzióba jutni?

Tudatosságszint fejlesztéssel =rezgésszint emeléssel =SZERetetszint növeléssel.
ÚJ nézőpontok kifejlesztésével.

A küszködős, ellentétek között ingázó, feszült működést szükséges felemelni
egy belső békéből működő,
SZERetetteli, tudatos működésre.

Miért szükséges ez?

Azért, hogy a félelemmel telt, aggódós, stresszes, egymásnak feszülő, ellentétekkel teli világból
felemelkedhessünk
egy békés, SZERetetteli, örömteli, szabad, BOLDOG világba.

Ezt hívjuk 5. dimenziónak, és/vagy Aranykornak és/vagy SZERetetkornak.

Fogadd el,
hogy
IGAZÁN SZÉP, JÓ, BOLDOG, SZABAD jövőd lesz!

Minden gondolatoddal!

Engedd meg MAGadnak és teremtsd meg!

Teremtsük meg együtt!

MERT
nem fog sült galambként a szánkba repülni.

Sajnos.

…de ha közösen munkálkodunk ezen,
akkor meg tudjuk valósítani!

NE HIDD EL, PRÓBÁLD KI!

Amit még fontos tudnod:
Minél többen teremtünk SZERetetteli, magasabb dimenziós világot MAGunkban,
annál könnyebben érjük azt el ezt EMBERISÉG szinten is.
A közösség ereje összeadódik, megsokszorozódik,
de az is igaz, hogy
mindenki
csak saját MAGa tud felfelé lépkedni a saját dimenzió-lépcsőin.

Ezt a belső munkát kívánom
egyszerűvé, érthetővé tenni és
a leginkább időkímélővé.

…bár ha egyszer beleérzel a gyakorlatok valódi hatásába,
akkor az egyik legfelemelőbb időtöltéseddé válik!

Könnyű, felemelő, megnyugtató, SZERetetteli, szabad, bizsergető élmény!
Valódi, lélekemelő, gyönyörű szellemi élvezet!

NE HIDD EL, PRÓBÁLD KI!

Fogadd elismerésem, hogy eddig eljutottál az olvasásban!
Rendkívül hálás vagyok NEKED!
Köszönöm, hogy együtt gondolkodunk! 🙂

Nagyra becsüllek,
hogy együtt emeljük bolygónk és az egész univerzum SZERetetszintjét! 🙂
ÍGY, együtt érdemi változást tudunk létrehozni bolygónkon IS és univerzumi szinten is!

A magasabb rezgésszintű bolygó, emberiség és a SZERetetkor =Aranykor felé!

KÖSZÖNÖM NEKED!!!

Javaslom, hogy már most készítsd fel MAGad!

Hogyan?
Pl. így:

Gondolj többet vágyaidra,
kevesebbet a haragodra.

Ábrándozz többet boldogságodról,
nézz kevesebb lehúzó hírt.

Ismerd el, dicsérd meg MAGad minél gyakrabban,
büntesd kevesebbet MAGad.

Másokban azt keresd, amit SZERetsz, tisztelsz bennük,
hagyd figyelmen kívül a hibáikat.

Ha csupán ennyit teszel,
máris emelkedik rezgésszinted
=máris haladsz a Jó Isteni 5. dimenzió felé.

Könnyebben tudsz alkalmazkodni a leendő új légkörhöz.

Mindenkinek egyéni feladata,
hogy
megszerezze a HELYES, igaz tudást.

Nem az a legfontosabb, hogy eddig mit tettél!
Az a legfontosabb, hogy
mostantól hogyan használod gondolataidat!

Az élet minden részét fontos harmóniába hozni!

EGÉSZség, párkapcsolat, családi kapcsolatok, munka, pénz
és minden más területet is!

A pénzről pl.
egy 183 oldalas e-könyvben leírtam olyan módszereket, melyekkel
villámgyors sebességgel tudod átalakítani gondolataidat, melyek
korábban a pénzteremtő képességeidet lassították, blokkolták,
illetve
ki tudod takarítani azokat a tévhiteket, melyek bekúsztak elméd bugyraiba.

Azért írtam ezt az e-könyvet,
hogy
a legeredményesebb módon használhasd BENNED ÉLŐ képességeidet.

A képesség mindig is BENNED volt,
csupán a hamisság felhőit kell elpárologtatni,
hogy észrevedd, tudatosítsd és használd
e csodás adottságodat is!

Az e-könyv címe:
Hogyan legyen Lelki BÉKÉD is, pénzed is?
ÍGY köss barátságot a pénzzel, hogy ne kelljen többé aggódnod miatta!

Kattintás után az oldal második felében elolvashatod az e-könyv tartalmát >>>

Csak olyan gondolatokat, gyakorlatokat találsz benne,
amelyek már bizonyították az eredményességüket.

Használtam, használom én is, családom is.

Ha komolyabb felkészülésbe vágnál bele,

akkor ezt a sorrendet ajánlom,
azért, hogy
konkrét megértéseket, tisztánlátást
és
GYAKORLATI, valódi, működő TUDÁST kapj,
és konkrét teendőlistát:

EZOterikus BIBLIA – 1. papírkönyv (kattintás után beleolvashatsz) >>>

Karma és Reinkarnáció e-könyv (kattintás után beleolvashatsz) >>>

ÚJ generációs ONLINE Angyaltanfolyam 1. rész
(5 lecke, benne energiarendszeredet megtisztító,
azonnali eredményt hozó gyakorlatok is. Karmatisztítás is.) >>>

ÚJ generációs ONLINE Angyaltanfolyam 2. rész
(5 lecke, benne tested táplálása ÚJ módon) >>>

Valódi, 7 napos Rezgésszintemelő MINI tanfolyam e-mailben,
ami naponta 3-szor 1 perces gyakorlatot mutat be.
Egyszerűen, érthetően, azonnal használható módon,
hogy elindulhass az 5. dimenziós rezgésszint felé! >>>

Van még a Csakraterápia tanfolyam,
amit mindegyik szinthez ajánlok

és a
Hogyan legyen Lelki BÉKÉD is, pénzed is?
ÍGY köss barátságot a pénzzel, hogy ne kelljen többé aggódnod miatta!
című  e-könyv,
 ami csak olyan gondolatokat, gyakorlatokat tartalmaz,
amelyek már bizonyították az eredményességüket.
Azért írtam ezt az e-könyvet,
hogy mostantól a legeredményesebb módon használhasd BENNED ÉLŐ képességeidet.
A képesség mindig is BENNED volt,
csupán a hamisság felhőit kell elpárologtatni,
hogy észrevedd, tudatosítsd és használd
e csodás adottságodat is!

.

Ha követed a hírleveleimet,
gyorsan fogsz teljes megértéshez és jól működő gyakorlati tudáshoz jutni!

NE HIDD EL, PRÓBÁLD KI!

Ha új vagy olvasóim között,
akkor leírom Neked, röviden

Az EZOterikus biblia 1. könyvemben
azonnal használható gyakorlati tudást találsz
a megbocsátáshoz is, a bűntudattól és a FÉLelemtől való megszabaduláshoz is
PLUSZ
egy olyan tisztító +egy másik, SZERetettel való feltöltő gyakorlatot találsz,
melyekkel MAGad és családod energetikai tisztaságát is,
SZERetetteli életét is biztosítani tudod,
ráadásul, ha használod,
még az 5. dimenzió felé haladásodat is támogatod vele.
Sajátodat is, családodét is.

Az Angyaltanfolyam 1. része 5 leckéből áll,
Találsz olyan gyakorlatokat,
az Angyali kérések sorában, melyekkel szintén
biztosítani tudod saját és családod tisztaságát
energia és információ szinten.
Egy professzionális teremtő gyakorlatot is MAGadévá tehetsz.
Minél több módszerrel teremted ugyanazt a célodat,
annál biztosabban megvalósul épp az, vagy annál még jobb, amit teremtesz.

A Csakratisztító gyakorlatsorozat 10 gyakorlata
szintén óriási segítség mindezekben is.
Rengeteg élethelyzetben bizonyítottak már a gyakorlatok.
Párkapcsolat javulásában, pénzügyi helyzet jobbításában,
EGÉSZségi állapotban és más területeken is.

A Valódi, 7 napos MINI gyakorlatsorozat
használatával ki tudsz emelkedni a sötét életterekből.
Ezek nem célzottan tisztító gyakorlatok,
hanem 5. dimenzióba emelő módszerek.
Ezzel azt biztosítod, hogy magasabb rezgésszintű térbe emeled MAGad,
mintha a mocsár fölé vezető lépcsőn lépkednél fölfelé.
Olyan térbe, ahol nincs gonoszság,
ahol csak jóság van, öröm, béke, SZERetet, bőség, biztonság.
Céljaid teremtéséhez is használhatod mind a 7 gyakorlatot
Isteni támogatással.

További részleteket hírleveleimben találsz.

Te még nem kapod?
Kérd itt INGYENESEN  SZERetetszint növelő hírleveleimet
5. dimenziós rezgésszintedért, boldog, békés életedért:
A SZERetet tanítása- Rezgésszintemelés az 5. dimenzió felé! - tiltottgyumolcs.hu


Kívánom, hogy legyen szép napod!
SZERetettel: Magdi
Veszelka Magdolna
SZERetetkori tanító tanító

Egy táplálékkiegészítő akkor jó, ha HAT - szerintem! Szerinted???

.

Gondolj arra, amire vágysz!  gondolatok, pozitív gondolatok

Kedvenc tanmesém a pillangóról és arról, hogy
a segíteni akaráshoz óriási bölcsesség szükséges >>>

Hogyan léphetsz ki a mátrixból? Ide kattintva találod meg írásomat erről >>>

Pinterest oldalamat itt találod >>>

Gondolj arra, amire vágysz!  gondolatok, pozitív gondolatok

CSIGA HATÁS:
Mindegy, hogy milyen
csiga lassan változtatunk,

ha a megfelelő irányba változtatunk,
akkor el fogjuk érni a célunkat!

A lényeg a javítás!
A minden napi jobbítás!
…a megfelelő irányba haladás!

…mert ha semmit teszünk a haladás érdekében,
akkor a „gravitációs hatás” automatikusan
mindent lefelé húz.

Tehát:
Haladás mindenképpen van,
akár teszünk valamit, akár nem!

…akkor már inkább egy „csiga-lépésnyit” haladjunk
előre, fölfelé minden nap,
mint hogy visszafelé zuhanjunk bármennyit is!

Nem igaz?

Tehát ha a figyelmedet, gondolatodat
minden nap egy kicsit többet fordítod a SZERetetre,

még egy kicsit, még egy kicsit többet,
akkor előbb-utóbb eléred a teljes SZERetetet!

…még akkor is, ha csak nagyon lassan!

NE HIDD EL, PRÓBÁLD KI!

.