Azonnal alkalmazható SZERetetszint növelő tippek * Veszelka Magdolnától

Könyvajánló az emberiség eredetéről

Grüll Antal:
Atlan (Az emberiség eredete)

Tegnap kezdtem újra elolvasni.

Egész más felismeréseim, megértéseim születtek most,

mint a korábbi olvasáskor.

.

Neked is ajánlom, akkor is, ha már olvastad.

.

Nem könnyű olvasmány.

Ha még nem olvastad, lehetnek megdöbbentő információk benne.

Ezeket nem könnyű elfogadni.

Íme egy idézet a könyv elejéről,

egy figyelmeztetés a 2. oldalról.

Vedd komolyan, kérlek!

.

„Amikor felismertem az események között zajló összefüggéseket,

egy világ dőlt össze bennem.

Semmi nem az, aminek látszik.

Minden, amiről azt gondoljuk, hogy valóság,

nem egyéb mint mesevilág.

Az, amit majd a későbbiekben le fogok írni,

mind igaz: – az a valóság!

Mindenki meg fogja látni, meg fogja érteni,

hogy mennyire félre vagyunk vezetve,

ki vagyunk használva mi emberek.

Szinte a teljes emberi faj!

Az általam átadott információ hihetetlennek, képtelenségnek fog tűnni.

Csak akkor lehet majd megérteni – és remélhetőleg elfogadni -, ha az olvasó megpróbálja magát függetleníteni az életében eddig tanult dolgoktól.

Nem egyszerű, hiszen el kell vonatkoztatni mindattól, amit eddigi életünk folyamán tanítottak nekünk.

Meg kell nyitni beprogramozott elménket!

Lelki erőre is szükség lesz, mert megdöbbentő, hihetetlen, és elszomorító témákról lesz szó.

Kérem azokat, akik nem rendelkeznek megfelelően erős lelkülettel,

most hagyják abba ennek a könyvnek az olvasását,

mert a leírtak alkalmasak arra, hogy

a nem kellően felkészült emberek lelki egyensúlyában zavart okozzanak!”

.

Kattints ide a könyv letöltéséhez >>>

.

Innen is letöltheted >>>

.

Hamarosan hozok további idézeteket is

és a friss felismeréseimről is írni fogok.

.

.

*

NAGYON FONTOS!!!!!!!!!

Tudom, hogy tudod.

Most csupán újra

EMLÉKEZTETNI SZERetnélek,
hogy
figyelmed előterébe kerüljön
minden fontos célod,
mert jelen időszakban
hihetetlenül fontos, hogy gyakran foglalkozz céljaiddal!

*

*

*

SZERetetszint növelő tippek – konkrét tennivalók

Természetesen konkrét

szellemi megoldási lehetőségeket is mutatok

következő hírleveleimben,

amivel élhetsz majd,  ha SZERetnél.

.

Ha egy percet sem akarsz tovább várni,

akkor

katt ide légy szi az egyik legjobb, napi 3-szor 1 percet igénylő megoldáshoz,

ezt az időtakarékos lehetőséget ajánlom,

ha tűzoltó módszer után kutatsz.

Mielőbb élj vele, mert ezzel fel tudsz készülni a váratlan helyzetekre.

.

Az elméleti információ mellé

mindig hasznos az alkalmazott tudás,

amit azonnal a gyakorlatba ültethetsz.

.

Nekem mindig is az egyik fő szempont!

Az elvek, a tudás

eredményes felhasználás nélkül,

az életünkbe való beépítés nélkül

csupán üres szöveg.

.

Az azonnal működő gyakorlati tudás kevés helyen fellelhető,

mert a szellemi tudás, a SZERetetszint növelés napi használatba való átültetése

hihetetlenül hosszú folyamat.

Kitartást, kudarctűrést, kreativitást, céltudatosságot igényel.

.

Rengeteg zsákutcát kell bejárni,

mire a legjobb, legpraktikusabb utakat megtaláljuk.

Időrabló a folyamat, mire olyan gyakorlatokhoz jutunk és tesztelhetünk végre, ami a mai ember életébe beépíthető és épp onnan segít Neki fejlődni, ahol épp Ő tart.

Ami tény, hogy

nagyon megéri még így is ez a munka, mert rengeteg időt takarít meg azoknak, akik tényleg használják, miközben könnyen haladnak előre.

.

.

Tudom, hogy Neked is jól jön

egy gondosan kidolgozott, időtakarékosan használható,

valóban működő, 5. dimenzióba fejlesztő,

SZERetetszint növelő gyakorlatsor!

.

Épp ezért állítottam össze

az 5. dimenziós rezgésszintre (=Aranykorba) emelő,

egyszerű, praktikus, SZERetetszint növelő gyakorlatokat.

.

Az emberi test struktúráját alakítják át,

fejlesztik fel az 5. dimenziós SZERetetszintre.

Előképzettség nélkül használható.

Profi önfejlesztők számára is felemelő szellemi élvezet.

.

Azért, mert a várva várt Aranykor mindannyiunktól testi fejlettséget is igényel.

Nemcsak a megszokott fizikai szinten,

hanem

a test SZERetet-befogadó képességének szintjét is fel kell fejlesztenünk.

.

Azért, mert
most először kaptunk lehetőséget arra,
hogy
TESTBEN emelkedhessünk fel az 5. dimenziós SZERetetszintre.

.

ÉPP EZÉRT
Szellemi edzéstervet készítettem, teszteltem, fejlesztettem!

Konkrét, egyszerű gyakorlatok, érthető, precíz leírások.

.

Ezeket nem tanultam sehol,

nem másoktól hallottam, nem olvastam,

ezeket saját Felsőbb énemtől, magasabb dimenziós önvalómtól kaptam,

kipróbáltam, finomítottam, fejlesztettem, teszteltem.

.

Családom is tesztelte.

.

Működnek.

Meglepően gyorsan segítenek hagyományos testi tüneteken is.

Már bizonyítottak ezek a gyakorlatok!

.

2 ilyen lehetőséget mutatok be most,

amit

kezdőknek is és profi szellemi önfejlesztőknek is szívből ajánlok.

Máshol nem találsz ilyet!

Ma még nem.

Amit tudnunk kell, hogy

az Aranykorhoz
saját MAGunk 5. dimenziós szintre fejlesztése
a nulladik lépés.

.

Hogyan tudsz a 3. dimenzió fölé,
az 5. dimenzióba emelkedni
emberi testben?

.

Amit általában halálnak neveznek,

akkor is magasabb dimenzióba kerül az ember,

de akkor a fizikai teste nélkül vált dimenziót.

.

MA MÁR a magasabb dimenzióba emelkedés kegyelmét megkapta az emberiség úgy, hogy a testével együtt emelkedhet.

.

Ez hihetetlen ma még a többségnek,

ám ez nem változtat a tényen.

.

Ami a lényeg, hogy TE TUDD, hogy

jelen TESTEDBEN is felemelkedhetsz az 5. dimenzióba.

.

Ez jó hír!

Jó, ugyanakkor feladat is.

.

Elsősorban gondolkodásmódodat szükséges lecserélni.

A küszködős, ellentétek között ingázó, feszült működést szükséges felemelni

egy belső békéből működő,

SZERetetteli, tudatos működésre.

.

Miért szükséges ez?

Akkor szükséges, ha a mostani félelemmel telt, aggódós, stresszes, egymásnak feszülő, ellentétekkel teli világból

fel akarsz emelkedni

egy békés, SZERetetteli, örömteli, BOLDOG világba.

.

Ezt hívjuk 5. dimenziónak,

és/vagy Aranykornak

és/vagy SZEREtetkornak!

A tudomány pedig egyes típusú civilizációnak.

.

ENGEDD meg magadnak,

hogy

IGAZÁN SZÉP, JÓ, BOLDOG jövőre vágyj és azt teremtsd!

.

Engedd meg, teremtsd meg!

Teremtsük meg együtt!

MERT

nem fog sült galambként a szánkba repülni.

Sajnos.

…de ha közösen munkálkodunk ezen,

akkor meg tudjuk valósítani!

NE HIDD EL, PRÓBÁLD KI!

*

Ahhoz, hogy eljussunk
az 5. dimenzióba =Aranykorba

és tartósan ott is tudjunk maradni,

természetesen, visszacsúszás, erőlködés nélkül,

ahhoz először

2 lényeges pillért kell MAGunkban kiépíteni.

.

Az egyik, hogy szokásunkká váljon az 5. dimenziós rezgésszint,

=Aranykori SZERetetszint,

ezen a szinten való viselkedés, gondolkodás, cselekvés, érzelem,

a másik pedig,

hogy az alacsonyabb dimenziós tapasztalatainkat összegyűjtsük, tudatosítsuk,

és stabil lépcsőt építsünk belőle, hogy ne zuhanjunk visza újra, meg újra a szakadékba.

.

Ezért készültek és készülnek

legújabb tanfolyamaim,

ezért fejlesztek, tesztelek folyamatosan,

hogy

ezt az első 2 pillért könnyen kiépíthesd MAGadban.

Az egyik legkedveltebbről itt olvashatsz.

.

Amit még fontos tudnod:
Minél többen teremtünk SZERetetteli, magasabb dimenziós világot MAGunkban,
annál könnyebben érjük azt el.
A közösség ereje összeadódik, megsokszorozódik,
nak,-nek
mindenki csak saját MAGa tud felfelé lépkedni a saját dimenzió-lépcsőin.

Épp úgy, ahogyan békés, kiegyensúlyozott, örömteli, szabad, tudatos,

de SZERelmes, vagy boldog sem lehet helyetted más,

a TE dimenzióváltásodat sem tudja megtenni helyetted senki.

Se ember, se Isten, se UFÓK, se Jézus, se Angyalok, se más Intelligenciák!

Ez a TE saját BELSŐ MUNKÁD kell, hogy legyen!

.

Ha eddig eljutottál az olvasásban, akkor
fogadd nagy tiszteletem!

Köszönöm Neked, hogy együtt gondolkodunk! 🙂

.

ÍGY tudunk együtt érdemi változást létrehozni bolygónkon
a BOLDOG, SZERetetteli, szabad, egyre tudatosabb, fejlődő élet felé!

A magasabb rezgésszintű bolygó és emberiség felé!

KÖSZÖNÖM NEKED!!!

*

Nem lehet elég sokszor ismételni, ezért újra, meg újra leírom, hogy

az Aranykorba jutáshoz
saját MAGad 5. dimenziós szintre fejlesztése
a nulladik lépés.

boldogulás, boldogság, szabadság, egészség, öröm, rezgésszintemelés - Tiltott gyümölcs, Pozitív gondolatok, SZERetet, Aranykor, 5. dimenzió, rezgésszint emelés

Ezért is javaslom Neked, hogy már most készítsd fel MAGad!

.

Hogyan?

Pl. így:

Gondolj többet vágyaidra,
kevesebbet a haragodra.

Ábrándozz többet boldogságodról,
nézz kevesebb lehúzó hírt.

Ismerd el, dicsérd meg MAGad minél gyakrabban,
büntesd kevesebbet MAGad.

Másokban azt keresd, amit SZERetsz, tisztelsz bennük,
hagyd figyelmen kívül a hibáikat.

Ha csupán ennyit teszel,

máris emelkedik rezgésszinted

=máris haladsz az 5. dimenzió felé.

Könnyebben tudsz alkalmazkodni a leendő új légkörhöz.

.

Ha komolyabb felkészülésbe vágnál bele,

akkor ezt a sorrendet ajánlom:

EZOterikus BIBLIA – 1. papírkönyv

Karma és Reinkarnáció papírkönyv

Valódi, 7 napos Rezgésszintemelő MINI tanfolyam e-mailben

Misztikus – Mágikus Rezgésszintemelő tanfolyam

.

Van még a Csakraterápia tanfolyam,

amit mindegyik szinthez ajánlok.

.

Hamarosan részletes  információkat hozok ezekről!

.

Gondolj arra, amire vágysz!  gondolatok, pozitív gondolatok

Ha szereted az egyszerű, gyors, jól működő megoldásokat…

Ha kipróbált eszközt SZERetnél,

és kezdésnek csak egyet,

ahhoz, hogy naponta emelni tudd SZERetetszintedet =rezgésszintedet,

=esélyedet a sikeres ARANYKORI felvételidhez,

akkor sok SZERetettel ajánlom újra, meg újra

olvasóim egyik kedvenc tanfolyamát.

ITT olvashatsz róla.

.

További részleteket hírleveleimben találsz.

Te még nem kapod?
Kérd itt INGYENESEN  SZERetetszint növelő hírleveleimet
5. dimenziós rezgésszintedért, boldog, békés életedért:A SZERetet tanítása- Rezgésszintemelés az 5. dimenzió felé! - tiltottgyumolcs.hu

.

Kívánom, hogy legyen áldott, szép napod!
SZERetettel: Magdi
Veszelka Magdolna
SZERetetkori tanító tanító

.

Egy táplálékkiegészítő akkor jó, ha HAT - szerintem! Szerinted???
Egy táplálékkiegészítő akkor jó, ha HAT – szerintem! Szerinted???

.

*