Azonnal alkalmazható SZERetetszint növelő tippek * Veszelka Magdolnától

Megbocsátás, elengedés, rossz érzésektől megszabadulás, SZERetetszint növelés a SZERetet rózsaszínű felhőjével

Hogyan használhatod a SZERetet rózsaszínű felhőjét a rossz érzésektől való megszabadulásra, megbocsátásra, elengedésre, SZERetetszint növelésre?

Létezik olyan egyszerű, rövid, érthető szellemi gyakorlat,

melyet kapcsolataid megjavítására,

kibékülésre, lelki békéd visszaszerzésére használhatsz.

.

Ennek a gyakorlatnak egy előző előző változatát

több, mint egy évtizede tanultam az egyik tanfolyamon.

Nagyon SZERettem azt is, már akkor is.

Mindig meglepően pozitív hatása volt

nálam is és mindazoknál is, akik használták.

.

Javíthatatlannak tűnő kapcsolatokon is segített.

Sokszor.

Nem mindig hozta össze újra a válófélben lévő párt,

de

az mindig megtörtént, hogy

megértően, kulturáltan, EMBERI módon

tudták megoldani a válást, ill. szakítást

úgy, hogy

utána az emberi kapcsolatot is

egymásnak (és MAGunknak is) jót akava tudták folytatni.

.

Rendszeresen frissítettem a gyakorlatot

tapasztalataim és tanulmányaim alapján.

A mostani változat egyszerűsített formáját most megszerezheted.

Ingyenesen.

.

Miért jó ez Neked?

Egyedül végezheted.

Nem kell a másik ember jelenléte.

Engedélyt sem kell kérned.

SZERetetet mindig küldhetsz, a SZERetet törvényei szerint.

MAGadnak is, másoknak is.

.

NEM a másik embert akarjuk megváltoztatni!

NEM cél, hogy a másik változzon meg!!!

NEM azért végezzük a gyakorlatot!

A cél az, hogy Te jól érezd Magad.

A többi a SZERetet dolga.

.

Természetesen szabad együtt csinálni több embernek.

Egymással is, családdal is.

Nem az a cél, hogy a fizikai megbeszélés helyett végezd ezt a szellemi gyakorlatot, hanem az, hogy a fizikai megbeszélés előtt készítsd elő a kommunikációs csatornáitokat.

Tisztítsd meg és töltsd fel SZERetettel.

Ha nincs lehetőséged a fizikai megbeszélésre, kibékülésre,
csak annak a helyettesítésére van módod, akkor is használhatod bizalommal.

Segíteni fog így is.

.

Nemcsak Testben élő EMBEREKKEL végezheted.

A Testét elhagyó EMBERREL (=elhunyt Lélekkel) is végezheted a gyakorlatot.

Mindkettőtöknek segít visszanyerni lelki békéteket.

Karmikus terheket is tudsz csökkenteni ezen a módon.

A gyász idejét, a gyász fájdalmának mélységét is csökkentheted.

Csak azt kérem, javaslom, hogy használd.

.

Kattints ide a képre, kérlek és kérd a gyakorlatot!

Megbocsátás, elengedés, rossz érzésektől való megszabadulás, SZERetetszint növelés a SZERetet rózsaszínű felhőjével - tiltottgyumolcs.hu

.

Kívánom, hogy hozzon sok-sok SZERetetet, lelki békét, megértést Neked ez a gyakorlat!

.

.

.

Mint mindig, most is

azt szorgalmazom,

hogy mielőbb

válj képessé arra, hogy bejuss az Aranykorba!

MEG TUDOD CSINÁLNI!!!

NE HIDD EL, PRÓBÁLD KI! >>>


.

ÉS
jöjjön itt még egy életmentő információ:

A változás mindig úgy történik, hogy
ami volt, azt elengeded, ami lesz, azt megfogod.

.

Aki nem tervez,
akinek nincsenek elképzelései a saját jövőjéről,
Ő ha el is engedi a régit, NINCS MIT megfognia!
Elengedte, amit nem akar.

A keze üres.

.

Ha nincs terve, célja, szándéka,
amit saját MAGának megtervezett és leírt,
akkor nem tud mit megfogni.

Nincs kapaszkodója.

Az ilyen ember csak sodródik.
Káoszt, zűrzavart érzékel, gyakran meg is rémül, összezavarodik.
Útvesztőbe kerül.

.

Bármit elfogad, ami útjába kerül.
Sodródik.

.

Akinek nincs konkrét gondolata, terve, elképzelése,
amibe belekapaszkodhat, =amit akar =amit eltervezett,
számára mindig lesz valaki, aki saját érdekei szerint láncolja oda
őt, =a tétova, határozatlan embert egy gondolathoz.
Egy JÓ, vagy egy ROSSZ
gondolathoz, elvhez, filozófiához, ígérethez, délibábhoz, káprázathoz….

.

TEHÁT
nagyon fontos, különösen a mai változásban,
hogy legyen konkrét terved.

Számos dolog van, amivel nem tudsz tervezni,
mert nem tudjuk, milyen lesz a jövő.

.

KÜLSŐ dolgokkal NEM TUDSZ elég pontosan TERVEZNI!
BELSŐ dolgokkal viszont igen!
Csak azokkal tudsz biztonságosan tervezni!
CSAK a saját belső énedet, érzéseidet, gondolataidat tudod megtervezni!
Meg tudod tervezni, ki tudod tűzni mindazt, amit SZERetnél.

A szándékod, a vágyad kifejezése
ma fontosabb, mint bármikor korábban!

.

Azért, mert ha csupán ennyit teszel,
hogy kigondolod, megtervezed, leírod azt,
amilyen életben igazán jól éreznéd MAGad,
akkor a BENNED ÉLŐ ISTENI részed
segíthet, hogy
szebb, jobb, SZERetettelibb, szabadabb, örömtelibb jövőd legyen.
Olyan, amit megterveztél, amit elvársz. *

.

AMÍG NEM FEJEZED KI SAJÁT MAGADNAK,
addig a szabad akaratod ellenében fejlesztene Téged
a BENNED ÉLŐ MAGASABB DIMENZIÓS ÉNED!
A szabad akaratodat viszont sosem fogja megsérteni.
Ez ÉGI törvény!

Mindig tiszteletben tarta a szándékodat.

.

Ha kifejezed MAGadnak MAGadban,

hogy milyen jövőre vágysz,

NEM AZT, HOGY MILYENRE NEM!!!,

akkor máris

segít, fejleszt, sugall, megmosolyogtat,

hogy szándékod szerinti élet felé haladj minden pillanatban.

.

Megjegyzés ehhez:

Olyan, amit megterveztél, amit elvársz. *

=> Ha nincs saját terved,

de közben azokat a rémképeket vetíted gondolataid képernyőjére,

melyeket a médiában, közösségi oldalakon találsz,

azokon szörnyülködsz, felháborodsz, ítélkezel, félsz, bosszankodsz, megosztod, felhívod rá a figyelmet, …

… akkor

az épp olyan, mintha azt terveznéd saját MAGadnak.

Csak akkor tedd ezeket, ha tényleg ilyen jövőben akarsz élni!!!!

Tényleg ilyen jövőben akarsz élni?????????

.

.

Ha SZERetnéd ehhez egy ajánlásomat,
akkor
olvass tovább légy szi,

az oldal alján találsz egy linket egy korábbi írásomhoz,

amiben több részletet találsz.

Erre most óriási szükség van!

Az életünk múlik rajta!

.

Mindannyiunknak MAGunkban kell kezdeni!
MERT
ha MAGunkban észrevesszük, megértjük, megtesszük,
akkor
felül tudunk emelkedni
a versengés, a harc, a háború, az ellentétek, a feszültségek, az ítélkezés, a sértettség, a bűntudat, önleértékelés zónájából
a felismerés, a fejlődés, a kreativitás, a megértés, a szélesebb látókör, a bölcsesség, az öröm, a SZERetet, a boldogság zónájába!
Ami egy
magasabb tudatossági szint,
ami egy
magasabb EMBERI MINŐSÉG,
ami egy
magasabb SZERetetszint!

Amire mindannyian vágyunk!

Egyetértesz?

.

.

ÚJRA:
TE egy multidimenziós lény vagy,
egy ISTENEMBER!

Használj ki minden időt arra, hogy

MAGadba nézz és teremts egy BOLDOG életet!

Ez részedről épp elég ahhoz, hogy
TE elindítsd bolygónkon a szebb, jobb, emberibb életminőséget! 🙂

NE HIDD EL, PRÓBÁLD KI!

.

Ha eddig eljutottál az olvasásban, akkor
igazán köszönöm a figyelmedet!

Megtisztelsz!

Köszönöm, hogy együtt gondolkodunk! 🙂

.

+1 felemelő eredményt adó ötlet:
Ha még 2-szer elolvasod,

úgy, hogy közben figyeled a szívedet,
néha megállsz, válaszra várva,
akkor máris megkapod a legfontosabb válaszokat.

ÍGY tudunk együtt érdemi változást létrehozni
bolygónkon a BOLDOG élet felé!

A magasabb rezgésszintű bolygó felé!

KÖSZÖNÖM NEKED!!!

.

Az életed megtervezésének fontosságáról ebben az írásomban olvashatsz plusz információt.

.

.

További részleteket hírleveleimben találsz.

Te még nem kapod?
Kérd itt INGYENESEN  SZERetetszint növelő hírleveleimet
Isteni 5. dimenziós rezgésszintedért, boldog, békés életedért:A SZERetet tanítása- Rezgésszintemelés az 5. dimenzió felé! - tiltottgyumolcs.hu

.

Kívánom, hogy legyen áldott, szép napod!
SZERetettel: Magdi
Veszelka Magdolna
SZERetetkori tanító tanító

.

Egy táplálékkiegészítő akkor jó, ha HAT - szerintem! Szerinted???
Egy táplálékkiegészítő akkor jó, ha HAT – szerintem! Szerinted???

.

*