Azonnal alkalmazható SZERetetszint növelő tippek * Veszelka Magdolnától

Jövőd építése és a nyuszika követésre érdemes hozzáállása…

VAGYIS a célok kiválasztása, a megvalósulásban való HIT
és ahogyan segítséget ad ehhez a nyuszi viselkedése:

Aki kéri, megkapja, aki nem kéri, Ő nem…

Nyuszika története előtt:

A fősodratú média is, a közismert elemzők is,
de még az asztrológusok egy része is
csupán azt próbálja jelezni, hogy a jelen helyzetképből mi várható a jövőben.

Mintha egy autó tartózkodási helyét próbálnák megjósolni 1 óra múlvára,
az alapján, hogy megfigyelték az utóbbi pl. 100 órában való mozgását.
Anélkül, hogy megkérdeznék a sofőrt, hogy merre fog menni.

Úgy próbálnak jósolgatni,
mintha észre sem vennék, hogy van egy ember az autóban,
aki arra tekeri a kormányt, amerre akarja, amikor akarja
és
akkor nyomja meg a féket, a gázt, amikor akarja.

Az oroszlán, a medve, a farkas és a nyuszika története is ezt a hozzáállást mutatja be

Az erdőben az állatok között az a rémhír terjed,
hogy az oroszlánnál van egy halállista.
Hogy a végére járjon ennek a medve,
elmegy az oroszlánhoz, bekopog, s mikor ajtót nyit az oroszlán, megkérdi:
“Te, Oroszlán! Valóban van nálad egy halállista?”
Válaszol az oroszlán:
“Igen, Medve, van.”

A medve kíváncsiskodik tovább:
“És rajta vagyok?”
Oroszlán:
“Ezt így fejből nem tudom, de máris megnézem.”

Bemegy a házba, majd kis idő múlva visszajön:
“Igen, Medve, rajta vagy.”

A medve megfordul, és hogy inkább önmaga végezzen magával,
leugrik egy szikláról.

A farkast is igen piszkálja a halállista híre.
Ő is elmegy az oroszlánhoz, megkérdi van-e ilyen lista,
s miután igenlő választ kap, felteszi ő is azt a kérdést,
hogy rajta van-e a listán.

Oroszlán bemegy, majd visszatér:
“Igen, Farkas, rajta vagy.”

A farkas sem akar erőszakos halált halni más keze által,
inkább leveti magát a szikláról.

Nyuszikát is hajta a kíváncsiság.
Odaugrál az oroszlán házához.
Bekopog.
Oroszlán kinéz.

Nyuszika:
“Te, Oroszlán! Valami halállistát emlegetnek itt az erdőben.
Igaz, hogy van nálad egy ilyen?”
Oroszlán:
“Igen, Nyuszika, van!”

Nyuszi tovább faggatózik:
“És rajta vagyok azon a listán?”
Oroszlán válaszol:
“Várj, Nyuszika, így fejből nem tudom, máris megnézem.”

Bemegy, s kisvártatva kijön:
“Igen, rajta vagy.”

Nyuszika gondolkozik egy keveset,
s miután megemésztette a hallottakat, megkérdi.
“Oroszlán!
Ha megkérnélek rá, levennél róla?

Oroszlán válaszol:
Persze, természetesen.

A nyuszika volt az, aki nem bízta a körülményekre az életét, hanem
megvalósította (kérte) azt, amit akart!

Mi, emberek is viselkedhetünk hasonlóan.

Manapság a média terjeszt hasonló rémhíreket, ami az oroszlán halállistájának felel meg,
de sajnos nem mindenki hozzáállása olyan, mint a nyuszikáé.

Szerencsére azonban egyre többen vagyunk, akiknek eszünkbe jut megkérdezni az
oroszlánnak megfelelő Intelligenciákat
azért, hogy a jövőnk úgy alakuljon,
amiben békében, jólétben, bőségben, boldogságban, fiatal, EGÉSZséges testben élünk örök életet.

…és erről a lehetőségről szólhatunk másoknak is,
hogy
Ők is töröltethetik MAGukat a listáról.

ÉS

Nekik is lehetőségük van a jövőjüket kiépíteni!
Olyanná, amilyen jövőre vágynak!

MERT

A jövő nincs kőbe vésve!

Az előtted álló események
=az idővonalad jövőben lévő része létezik most is, de nincs kőbe vésve.
Módosítható.

=> megváltoztatható!

Alakítható, formázható a jövőd!
=TE is megváltoztathatod!

Leginkább TE változtathatod meg.

Tény, hogy a múltbeli tetteinkkel, szavainkkal, gondolatainkkal
elég sok eseményt vetítettünk előre a jövőnkbe.
A saját életünk időben előttünk álló részébe
elhelyeztünk rengeteg információt.

Nemes gondolatokkal +szavakkal +tettekkel szép jövőt alapoztunk meg MAGunknak,
téves, hibás, kishitű, aggódós, sértett, frusztrált, stresszes, dühös gondolatokkal +szavakkal +tettekkel
viszont nem szépet.

De nem az a lényeg, hogy eddig mi volt,
hanem ami fontos, az az,
hogy bármit is vetítettünk eddig előre, a saját jövő idővonalunkra,
azon lehetséges változtatni.

MERT
mostantól vetíthetünk mást.

Leghatékonyabb:
Elhelyezhetünk a jövőnkbe célokat.

Olyan célokat,
melyek módosítani képesek az idővonalat.

A célok; a megfelelő, világos célok megvilágítják az idővonal 1-1 szakaszát.
Fényesebbé, barátságosabbá teszik a jövőt.
Kiszámíthatóbbá.

KÉPzeld el, hogy egy sötét alagutat készítettél eddig elő MAGadnak,
ami lehet, hogy nem teljesen sötét,
de mivel nem ismered,
mivel nem voltál tudatos a gondolataidra,
nem voltál tudatos arra, hogy minden
gondolatod +szavad +tetted
a jövőd minden részletébe is beépül,

ezért
nem tudod, hogy mi vár RÁD.

Most viszont elkezdhetsz MAGad elé a jövőd útvonalára beépíteni világítást.
Lámpákat, fényforrásokat telepíthetsz végig az előtted álló útra.
Olyat is, ami korrigálja korábbi,
téves, sötét, aggódós, bizonytalankodó gondolataid hatását.

Bármilyen sűrűre telepítheted a világítást adó céljaidat.
Bármilyen fényes, bármilyen ragyogó,
akár mindenen áthatoló világosságot építhetsz ki MAGadnak.
Másoknak is.

Egyéni céljaiddal is, bolygószintű céljaiddal is.

Akár minden reggel is,
minden tevékenység megkezdése előtt is,
pluszban elhelyezhetsz tartalék világítást,
hogy
biztosítsd a békés, SZERetetteli, sikeres napodat.

Természetesen bármennyi időre előre is kiépíthetsz fényforrásokat,
hogy tudd: mi vár RÁD.

Fontos, hogy legyenek céljaid!

Mindenképp fontos, hogy TE ÉPÍTSD KI A JÖVŐDET.

Alapvető, hogy Te helyezd el rajta az állomásokat =céljaidat,
mert ha TE NEM teszed,
vannak jelentkezők, akik igényt tartanak a jövőd kormányzására.

Ha ezt nem akarod,
egyszerűen annyit kell tenned,
hogy
kézbe veszed, megtervezed és megteremted a kívánt állomásokat a jövődben.

Ehhez ajánlom a segítséget,
a célok pontos megfogalmazását.

Olyan megfogalmazást, ami bizonyíthatóan meghozza az eredményt.

Kiépíteni Neked kell,
=időt, energiát, figyelmet beletenni Neked kell,
a megfogalmazásban viszont örömmel segítek,
mert
rengeteg tapasztalatom van abban, hogy mi az, ami működik,
mi az, ami nem.

Miért ne teremtenéd meg TE a saját jövődből közelgő eseményeket,
ahelyett, hogy
hagynád, hogy a sodrás elragadjon?

Miért ne fognád be a változás kozmikus szelét életcéljaid vitorlájába?

A hírek is, az asztrológiai előrejelzések is annyit mutatnak, hogy valami nagy változás közelít hozzánk a jövőből…

Van, aki jót vár, de többen is borús képet festenek.

KÉRDÉS:
TE milyen képet festesz MAGadnak?

Október 11-én a Plútó irányt váltott és ez óriási változás az erőben,
bolygószinten is érzékelhető
és
egyéni szinten is.

PLUSZ
emellett is rengeteg a lehetőség, amit igénybe vehetsz.

TE hogyan kormányozod ezt a hatalmas erőt?

Mit SZERetnél?
MIHEZ legyen társteremtőd a Plútó?
Mire kéred meg a Plútó Intelligenciát?
…vagy más bolygókat, Csillagokat, Csillagképeket…?

MERT
nem kell tétlenül várnod egyetlen változásra sem!

Egyrészt a PLÚTÓ is intelligens.
Tudsz Vele kommunikálni.

Másrészt az életedet TE teremted.
Nyilván mások is hatással vannak RÁD,
mindannyian hatással vagyunk egymásra is, a Föld bolgóra is, a Plútóra is,
de
tény, hogy a saját életedre TE vagy legnagyobb hatással.

PLUSZ, ami a lényeg:
vedd figyelembe, hogy Isten mindig minden gondolatodban ott van
és mindenben támogat, ami
jó Neked, ami jó másoknak, ami jó a bolygónak.

Igaz, hogy ki kell nyilvánítanod, pontosan meg kell fogalmaznod a céljaidat,
de amit Te kezdeményezel, amin rajta tartod a figyelmedet,
azt a társteremtőid meg tudják valósítani!

TEHÁT
a legnagyobb erő is VELED van: Isten
és egy másik gigantikus erő is =a Plútó ereje is!

Ők is és még számos más Intelligencia is
a TE kívánságaidhoz lehet társteremtőd.
Ha kéred.
Ha céltudatosan jársz el.
Ha teszel érte.
Ha megfelelő módon teszel érte.

ÉPP ezért most érdemes intenzíven teremteni a jövődet.
Minden teremtésedhez megkérheted a Földet is, a Plútót is,
hogy támogassák a célodat.

Csak képzeld el, hogy ebben a lehetőség rengetegben
TE kiépítesz MAGadnak egy fénylő ösvényt!
Olyan fénylő ösvényt, amit a TE szándékodon =szíved vágyán kívül
megvilágít Isten FÉNYE is +a Plútó fénye is +FöldAnya fénye is
és még azok az Intelligenciák, akiket meghívsz ehhez.
Körülötted gomolyoghat az óriási zavaros eseményvihar,
a TE utad stabilan, VILÁGOS, mert TUDATOSAN építed.
A legbefolyásosabb teremtőkkel együtt.

PLUSZ
a Te fénylő utad fénye egyre nagyobb teret képes megvilágítani,
ha
naponta teremted, vagyis naponta töltöd bele a FÉNYT, a SZERetetet, a a jóságot,
Isten szándékát: az ÖRÖK ÉLET információit, a BÉKE információját és a többit.

…és ha sok célodat megfogalmazod, leírod kézírásoddal,
egyre többet és többet kinyilvánítasz
és
rajta tartod a figyelmedet amennyit csak tudod,
akkor
azok az univerzumi erők, melyekről mások azt gondolják, hogy csak sodorni képesek az embereket, helyzeteket, eseményeket,
TE felhasználhatod =megkérheted, hogy
arra vigyék az életedet, mások életét, a bolygó életét,
ami mindenki számára a legnagyobb jót hozza,
ami békét, jólétet, bőséget teremt mindenki számára,
és ami a lényeg: egybeesik Isten szándékával.

…és megteszik.
Az egyéni életedben is, családod életében is és mások életében is társteremtőid lesznek.
Folyamatosan.

Ha akarod és teszel érte, akkor
a változás szelét befoghatod életcéljaid vitorlájába!

Ezúton is
köszönöm a visszajelzéseket!

AZ összeállításban pontos megfogalmazásokat találsz majd
az EGÉSZségre, családi kapcsolatokra, pénzügyekre, munkára, képességek fejlesztésére,
tanulás megkönnyítésére, boldogságra, örömre, sikerre, …

Elkészült a kinyomtatható segédanyag,
amit nem csak most, hanem bármikor tudsz használni
úgy, hogy közben az örök életedet is teremted,
mindenkinek is hasznára van minden gondolatod
és
használhatod bármilyen módszerrel való teremtéshez.

Angyalokkal, Lelkeddel, Felső Éneddel, TUdatoddal való teremtéshez is,
hívhatod társteremtődnek a bolygókat, Csillagokat,
a Napot, a Holdat, a Földet
és
bármilyen más módszerrel való teremtéseidhez is használhatod a leírtakat.

.

Pontos MegFogalmazások MINTAszövegek
~segédanyag céljaid teremtéséhez

Egyszerű, eredményes, és könnyen használható sablonok, melyek garantálják, hogy soha többé nem kell mérgelődni a kitűzött célok
pontatlan megfogalmazása miatt!

Azért készítettem, hogy legyenek mintáid minden élethelyzet sikeres teremtéséhez,
mert tapasztalatom szerint
olvasóimnak ez az egyik legnagyobb segítség céljaik eléréséhez.

Ráadásul:
MOST az értékéhez képest igen méltányos áron
rendelheted meg!

MEGRENDELÉS módja:

Kérlek, írj az info@tiltottgyumolcs.hu e-mail címre,
hogy kéred a Pontos MegFogalmazásokat.

Ezután elküldöm Neked a részletes adatokat.
Számlaszámot, közleményt, … stb …

A megfogalmazások díja
most csupán 11.900 Ft!
Igazán méltányos áron viheted el!

A célok megfogalmazásán túl
a segítők meghívására, megkérésére is találsz pontos leírást.
…és több olyan szempontot, amit ha szokásoddá teszel,
akkor kevesebb erőfeszítéssel jutsz kedvezőbb eredményekhez.

Igazából akkor is segítségedre lesz,
ha csak elolvasod figyelmesen.
…és közben kiegészítheted néhány plusz egyéni gondolattal.

Ezen az áron addig kérheted, amíg látod ezt a kiírást.
A kiírás bármikor eltűnhet.

.

Ha néha úgy érzed, hogy
elég volt a mindennapi küzdelmekből,
és szeretnéd végre kicsit egyszerűbbé tenni az életedet,
akkor olvass tovább, kérlek

Legszívesebben olyanná tennéd az életedet,
ahol egyre kevesebbet kell foglalkoznod a gondokkal, a jövő bizonytalanságaival,
hogy a családoddal, a hobbiddal tölthess több időt,
hogy hetente csupán pár órát töltesz jövőd szellemi teremtésével
és tudod, hogy minden jó lesz?

Néhány óra múlva,
vagy még hamarabb közelebb leszel ehhez az élethez, mint eddig bármikor.
Ugyanis elárulok egy olyan nézőpontot,
és olyan mintaszövegeket mutatok,
ami mától megváltoztat valamit az életedben.

Valamit, ami bármit megadhat neked, amire csak vágysz…

Egyszerűen írj az info@tiltottgyumolcs.hu e-mail címre,
hogy kéred a Pontos MegFogalmazásokat.

Ezután elküldöm Neked a részletes adatokat.
Számlaszámot, közleményt, … stb …

…és hamarosan olvashatod is
a legfontosabb célod megvalósulását elhozó szöveget!

…folyt. köv…

Ha azt gondolod, másoknak is hasznos ez az információ,
küldd el Nekik légy szi ezt az oldalt!
Köszönöm! 🙂

megjegyzés.:
Nem azért ilyen alacsony a díja, mert gagyi,
hanem azért, mert
minden nyitott és tenni akaró ember számára SZERetném elérhetővé tenni.


boldogulás, boldogság, szabadság, egészség, öröm, rezgésszintemelés - Tiltott gyümölcs, Pozitív gondolatok, SZERetet, Aranykor, 5. dimenzió, rezgésszint emelés

Hogyan tudsz a 3. dimenzióból
az 5. dimenzióba jutni?

Tudatosságszint fejlesztéssel =rezgésszint emeléssel =SZERetetszint növeléssel.
ÚJ nézőpontok kifejlesztésével.
A küszködős, ellentétek között ingázó, feszült működést
szükséges felemelni egy
belső békéből működő, SZERetetteli, tudatos működésre.

Miért szükséges ez?
=>
Azért, hogy a félelemmel telt, aggódós, stresszes, egymásnak feszülő,
ellentétekkel teli világból felemelkedhessünk
egy békés, SZERetetteli, örömteli, szabad, BOLDOG világba.

Ezt hívjuk 5. dimenziónak, és/vagy Aranykornak és/vagy SZEREtetkornak.

boldogulás, boldogság, szabadság, egészség, öröm, rezgésszintemelés - Tiltott gyümölcs, Pozitív gondolatok, SZERetet, Aranykor, 5. dimenzió, rezgésszint emelés

Minden levelem, minden írásom a tudat fejlődéséről szól.
A fejlődés szükségességéről.
Ha egy ideje olvasóm vagy, akkor
pontosan tudod, hogy mindig ezt mantrázom.
Nem véletlenül…

A PRK-1U
pl. képes támogatni Téged abban,
hogy az önfejlesztő gyakorlatok
elvárt eredményei
szuperszonikus sebességgel érkezzenek meg Hozzád.

A PRK-1U-t TE irányítod!
A TE gondolatodat erősíti fel.
Felerősítés előtt, ha szükséges korrigálja
az Isteni Norma szintjére,
hogy
ne legyen ártó senkire és semmire.
…hogy mindenkire és mindenre
előnyös; életet támogató =örök életet építő
hatással legyenek a gondolataid.

…de erről nem itt,
hanem több más levelemben írtam is, írok is még.

Mit tehetünk, hogy mi, az EMBEREK maradjunk életünk irányítói és ne hagyjuk, hogy gondolataink, döntéseink, tetteink felett egy rossz szándékú intelligencia vegye át a hatalmat?

A jelen tényei a múlbeli gondolataink, szavaink, tetteink következményei!
nem a tények határozzák meg a jövőt!
A tények a jelen.

A JÖVŐT a jelen gondolatainkkal,
jelen szavainkkal, jelen tetteinkkel átalakíthatjuk.

A jövőt MINDEN PILLANATBAN javíthatjuk!

EGYÉNKÉNT is és EGYÜTT is!!!
Gondolatainkkal, szavainkkal, tetteinkkel!
Ha a múlt gondolataival létrehozott jelenbeli tények
nem azt mutatják,
amit mi SZERetnénk, hogy legyen,
akkor igen gyorsan
és határozottan és erőteljesen,
de

SZERetettel, jószándékkal, örömmel, céltudatosan

el kell kezdenünk
mást vetíteni a jövőnkbe!
(és a múltunkba is)

vagyis:

MÁSKÉPP kell gondolkodnunk,
másképp kell beszélnünk,
másképp kell cselekednünk,
mást kell várnunk =vizualizálnunk =teremtenünk!

MÁS gondolatokat kell választanunk!
MÁS gondolatok hajójára kell felülnünk!

Egészen addig kell ebbe napi szinten időt, energiát, figyelmet, tetteket tennünk,
amíg
az ÚJ TÉNYEK
azt a jövőt mutatják, amit mi SZERetnénk!

…mert mi mindannyian ugyanazt SZERetnénk:
SZERetetet, békességet, boldogságot, bőséget!

…akkor miért ne teremtenénk meg együtt?

A megoldás TE VAGY!!!
A megoldás a TE kezedben van!
…és az egyének kezében.

Ezért munkálkodom immár több, mint
3 évtized óta célirányosan azon,
hogy
az életünk egyre több területét ismerjem meg,
hogy egyre több területet
megtanuljak irányítani
és
olyan módon tudjam ezt a tudást
tovább adni, megtanítani,
hogy
azt bárki könnyűszerrel tudja alkalmazni.
Ezeket osztom meg Veled folyamatosan
évek óta
a hírleveleimben, könyveimben, tanfolyamaimon!!!
Mindegyik módszer, gyakorlat, gondolat, amit ajánlok, fejlesztek,
ezt a célt szolgálja,
hogy
a SZERetet egyre magasabb szintjeire jutva
olyan rezgés-szintre tudjunk emelkedni,
ahol kizárt a fenti filmben látott lehetőség,
mert
ott,
azon a magasabb rezgés-szinten
csakis mindenki számára
jó, SZERetetteli, kellemes, boldog
esemény történik!
Magasabb rezgés-szinten
csak a JÓ, csak a SIKER, csak a SZERetet létezik.
Az alacsony rezgésszintű ROSSZ, a KUDARC, az ELLENSÉGESKEDÉS, háború,
csak alacsony szinten tud működni.

…de ahhoz,
hogy a magasabb rezgésszint megvalósuljon,
fel kell építenünk azt!

Nekünk.
Neked és nekem!

Véletlenül nem fog megvalósulni!

TENNÜNK KELL ÉRTE!

Rengeteg segítség áll rendelkezésünkre.
Bolygók, Csillagok, Szellemi intelligenciák,
csak kezdeményeznünk kell.
Ki kell nyilvánítanunk, határozottan, egyértelműen, pontosan, hogy mit SZERetnénk.

Nélkülük nem tudunk eljutni a rendelkezésünkre álló idő alatt
az Aranykor = SZERetetkor rezgésszintjére.

A tanulás önmagában már nem elég!
Alkalmazni kell.

Sasszem - Eagle Eye - 16 éven aluliak számára nem ajánlott amerikai akcióthriller a mesterséges intelligencia veszélyeiről - 106 perc izgalommal teli film, 2008-ból. Főszereplő: Jerry (Shia LaBeouf) és Rachel (Michelle Monaghan), Tiltott gyümölcs, EZOtéria, Pozitív gondolatok, SZERetet, EGÉSZség, Karma, Angyalok

KÖSZÖNÖM NEKED,
hogy együtt haladunk az 5., 6.
és magasabb dimenziók felé!!!

További részleteket hírleveleimben találsz.

Te még nem kapod?
Kérd itt INGYENESEN  SZERetetszint növelő hírleveleimet
5. dimenziós rezgésszintedért, boldog, békés életedért:A SZERetet tanítása- Rezgésszintemelés az 5. dimenzió felé! - tiltottgyumolcs.hu

Kívánom, hogy legyen szép napod!
SZERetettel: Magdi
Veszelka Magdolna
SZERetetkori tanító tanító

Egy táplálékkiegészítő akkor jó, ha HAT - szerintem! Szerinted???
Egy táplálékkiegészítő akkor jó, ha HAT – szerintem! Szerinted???

*


Plusz egy tipp:

Ha felolvasod az egyik – vagy akár mindegyik – gyakorlatot
az Angyaltanfolyam 1-ből a telefonod hangrögzítőjére
és
a nem kívánt állapotodban csak elindítod a felvételt,
még ha nem is tudsz teljes figyelmeddel konncentrálni,
akkor is kiemel a mély állapotból.

Egyébként háttérben bármikor bekapcsolhatod MAGadnak,
mert így is tisztítja a teret – testeden belül és kívül is.

Ezt a hangfelvétel használatot akkor javaslom,
ha biztosan pontos a megfogalmazásod.

Amit tőlem kaptál,
ingyenes, vagy tandíjas gyakorlatot,
az többszörösen bizonyított már, hogy helyes a megfogalmazás,
azokat bátran használhatod.

Ha az ÚJ GENERÁCIÓS Angyaltanfolyam 1. még nincs meg Neked,
de SZERetnél olyan gyakorlatokat,
melyek rendszeresen segítenek testi tünetek megszüntetésében is,
lelkiállapot, hangulat, és életkedv javításában is,
akkor itt kérheted, most igen kedvező tandíjért >>>

Családom, barátaim és én is leggyakrabban
az EZOterikus BIBLIA 1-ben lévő
tisztító és SZERetettel feltöltő,
=fejlesztő gyakorlatot használjuk.

Rengeteg tapasztalatunk van vele
és mindig segít.

Ezért hiszem, hogy NEKED is segíteni fog!

Itt olvashatsz bele a könyvbe >>>
(a gyakorlatokat csak itt találod és csak megrendelőknek küldöm.
Ez 2 VIP gyakorlat, melyek
egyenkénti értéke is több, mint a teljes könyv +2 gyakorlat díja!)

Ha még nincs meg Neked, itt kérheted >>>

Köszönöm előre is megrendelésed!


Ha kipróbált, működő eszközt SZERetnél,
pontos, érthető leírásokkal,

ahhoz, hogy naponta emelni tudd SZERetetszintedet =rezgésszintedet,
=magasabb tudatosságszintet érj el,
és a felkészülést kipróbált, bizonyított szellemi eszközökkel akarod végezni,
akkor sok SZERetettel ajánlom egyik legkedveltebb, saját fejlesztésű tanfolyamomat:
>>> ITT olvashatsz róla <<<

Minél többen teremtjük a magasabb SZERetetszintű világot MAGunkban,
annál könnyebben tudunk haladni fölfelé mindannyian.


Az előnyös, hasznos gondolataidat Isten támogatja,
a romboló gondolatokból kivonul.

EZÉRT szükséges szüntelenül tanulni, fejlődni +gyakorolni szellemi szinten!
Helyes gondolkodásmódot kell kialakítani az élet minden területéről!

Mindenkinek egyéni feladata,
hogy
megszerezze a HELYES, igaz tudást.

Nem az a legfontosabb, hogy eddig mit tettél!
Az a legfontosabb, hogy
mostantól hogyan használod gondolataidat!

A pénzről pl.
egy 183 oldalas e-könyvben leírtam olyan módszereket, melyekkel
villámgyors sebességgel tudod átalakítani gondolataidat, melyek
korábban a pénzteremtő képességeidet lassították, blokkolták,
illetve
ki tudod takarítani azokat a tévhiteket, melyek bekúsztak elméd bugyraiba.

Azért írtam ezt az e-könyvet,
hogy
a legeredményesebb módon használhasd BENNED ÉLŐ képességeidet.

A képesség mindig is BENNED volt,
csupán a hamisság felhőit kell elpárologtatni,
hogy észrevedd, tudatosítsd és használd
e csodás adottságodat is!

Az e-könyv címe:
Hogyan legyen Lelki BÉKÉD is, pénzed is?
ÍGY köss barátságot a pénzzel, hogy ne kelljen többé aggódnod miatta!

Kattintás után az oldal második felében elolvashatod az e-könyv tartalmát >>>

Csak olyan gondolatokat, gyakorlatokat találsz benne,
amelyek már bizonyították az eredményességüket.

Használtam, használom én is, családom is.

Ha komolyabb felkészülésbe vágnál bele,

akkor ezt a sorrendet ajánlom,
azért, hogy
konkrét megértéseket, tisztánlátást
és
GYAKORLATI, valódi, működő TUDÁST kapj,
és konkrét teendőlistát:

EZOterikus BIBLIA – 1. papírkönyv (kattintás után beleolvashatsz) >>>

Karma és Reinkarnáció e-könyv (kattintás után beleolvashatsz) >>>

ÚJ generációs ONLINE Angyaltanfolyam 1. rész
(5 lecke, benne energiarendszeredet megtisztító,
azonnali eredményt hozó gyakorlatok is. Karmatisztítás is.) >>>

ÚJ generációs ONLINE Angyaltanfolyam 2. rész
(5 lecke, benne tested táplálása ÚJ módon) >>>

Valódi, 7 napos Rezgésszintemelő MINI tanfolyam e-mailben,
ami naponta 3-szor 1 perces gyakorlatot mutat be.
Egyszerűen, érthetően, azonnal használható módon,
hogy elindulhass az 5. dimenziós rezgésszint felé! >>>

Van még a Csakraterápia tanfolyam,
amit mindegyik szinthez ajánlok,

az
Öntudatfejlesztő praktikák Angyalok segítségével
című ONLINE tréninget, e-könyv formátumban,

a
Rezgésszintemelés az 5. dimenzió felé
című MINI e-könyvet

és a
Hogyan legyen Lelki BÉKÉD is, pénzed is?
ÍGY köss barátságot a pénzzel, hogy ne kelljen többé aggódnod miatta!
című  e-könyv,
 ami csak olyan gondolatokat, gyakorlatokat tartalmaz,
amelyek már bizonyították az eredményességüket.
Azért írtam ezt az e-könyvet,
hogy mostantól a legeredményesebb módon használhasd BENNED ÉLŐ képességeidet.
A képesség mindig is BENNED volt,
csupán a hamisság felhőit kell elpárologtatni,
hogy észrevedd, tudatosítsd és használd
e csodás adottságodat is!

.

Ha követed a hírleveleimet,
gyorsan fogsz teljes megértéshez és jól működő gyakorlati tudáshoz jutni!

NE HIDD EL, PRÓBÁLD KI!

Ha új vagy olvasóim között,
akkor leírom Neked, röviden

Az EZOterikus biblia 1. könyvemben
azonnal használható gyakorlati tudást találsz
a megbocsátáshoz is, a bűntudattól és a FÉLelemtől való megszabaduláshoz is
PLUSZ
egy olyan tisztító +egy másik, SZERetettel való feltöltő gyakorlatot találsz,
melyekkel MAGad és családod energetikai tisztaságát is,
SZERetetteli életét is biztosítani tudod,
ráadásul, ha használod,
még az 5. dimenzió felé haladásodat is támogatod vele.
Sajátodat is, családodét is.

Az Angyaltanfolyam 1. része 5 leckéből áll,
Találsz olyan gyakorlatokat,
az Angyali kérések sorában, melyekkel szintén
biztosítani tudod saját és családod tisztaságát
energia és információ szinten.
Egy professzionális teremtő gyakorlatot is MAGadévá tehetsz.
Minél több módszerrel teremted ugyanazt a célodat,
annál biztosabban megvalósul épp az, vagy annál még jobb, amit teremtesz.

A Csakratisztító gyakorlatsorozat 10 gyakorlata
szintén óriási segítség mindezekben is.
Rengeteg élethelyzetben bizonyítottak már a gyakorlatok.
Párkapcsolat javulásában, pénzügyi helyzet jobbításában,
EGÉSZségi állapotban és más területeken is.

A Valódi, 7 napos MINI gyakorlatsorozat
használatával ki tudsz emelkedni a sötét életterekből.
Ezek nem célzottan tisztító gyakorlatok,
hanem 5. dimenzióba emelő módszerek.
Ezzel azt biztosítod, hogy magasabb rezgésszintű térbe emeled MAGad,
mintha a mocsár fölé vezető lépcsőn lépkednél fölfelé.
Olyan térbe, ahol nincs gonoszság,
ahol csak jóság van, öröm, béke, SZERetet, bőség, biztonság.
Céljaid teremtéséhez is használhatod mind a 7 gyakorlatot
Isteni támogatással.

További részleteket hírleveleimben találsz.

Te még nem kapod?
Itt kérheted INGYENESEN SZERetetszint növelő hírleveleimet
5. dimenziós rezgésszintedért, boldog, békés életedért:
A SZERetet tanítása- Rezgésszintemelés az 5. dimenzió felé! - tiltottgyumolcs.hu


SZERetet gyakorlat magasabb SZERetetszintedért, boldogabb, sikeresebb életedért

Pinterest oldalamat itt találod >>>

boldogulás, boldogság, szabadság, egészség, öröm, rezgésszintemelés - Tiltott gyümölcs, Pozitív gondolatok, SZERetet, Aranykor, 5. dimenzió, rezgésszint emelés

CSIGA HATÁS:
Mindegy, hogy milyen
csiga lassan változtatunk,

ha a megfelelő irányba változtatunk,
akkor el fogjuk érni a célunkat!

A lényeg a javítás!
A minden napi jobbítás!
…a megfelelő irányba haladás!

…mert ha semmit teszünk a haladás érdekében,
akkor a „gravitációs hatás” automatikusan
mindent lefelé húz.

Tehát:
Haladás mindenképpen van,
akár teszünk valamit, akár nem!

…akkor már inkább egy „csiga-lépésnyit” haladjunk
előre, fölfelé minden nap,
mint hogy visszafelé zuhanjunk bármennyit is!

Nem igaz?

Tehát ha a figyelmedet, gondolatodat
minden nap egy kicsit többet fordítod a SZERetetre,

még egy kicsit, még egy kicsit többet,
akkor előbb-utóbb eléred a teljes SZERetetet!

…még akkor is, ha csak nagyon lassan!

NE HIDD EL, PRÓBÁLD KI!


Köszönöm, hogy eljutottál eddig az olvasásban!
fogadd elismerésemet és hálámat!

Nagyszerű EMBER vagy!

Köszönöm, hogy együtt gondolkodunk! 🙂

ÍGY tudunk együtt érdemi változást létrehozni bolygónkon
a BOLDOG, SZERetetteli, szabad, egyre tudatosabb, fejlődő élet felé!

A magasabb rezgésszintű bolygó és emberiség felé!

KÖSZÖNÖM NEKED!!!

*


A technológiáért, amivel
békét és boldogságot teremthetünk bolygónkon,
ide kattintva találod >>>

és ide kattintva is >>>

Köszönöm, hogy együtt teremtjük
a világbékét és boldog jövőnket!