Azonnal alkalmazható SZERetetszint növelő tippek * Veszelka Magdolnától

Programozott Kristály karkötőkhöz Szellemi gyakorlatok

Szellemi gyakorlatok az Isteni Tudatmezőhöz velető utazásodhoz

Megrendelésed után, a visszaigazóló levélre válaszként kérlek, írd meg, hogy melyik életterületeden van épp most elakadásod, ami naponta eszedbe jut, hogy ki akarsz jönni a problémából. Erre fogok Neked küldeni segítő Szellemi gyakorlat javaslatot, amit pontosítunk e-mailben.

.

A Kristály karkötőket olyan módon SZERetném
rendelkezésedre bocsátani,

ahogyan eddig még nem tettem
és

tudomásom szerint más sem tette még.

VAGYIS
nemcsak kívülről fognak segíteni Téged a gyönyörűséges kristály karkötők,
hanem belülről is segítenek építkezni.

Sejtszinten is, gondolkodásmódban is SZERetném Neked megmutatni a legidőtakarékosabb, legpraktikusabb támogatást.

.

Amikor a karodra
(zsebedbe, asztalodra, MAGad elé, éjjel a párnád alá)
teszed a kristály karkötőt, akkor

a kristályok tulajdonságai
és a program szerint megkért Intelligenciák is
segítenek Téged
a fejlődésedben és a problémáid megértésében, megoldásában is.

Ez a Kristály karkötő plusz egy módon is segít Neked a fentieken kívül.

.

Mi az a plusz egy támogatás?

Kapsz a kristályok mellé egy leírást,
ami egy életterületre szólóan,
Neked fog segíteni abban,

amire szükséged van.

Ez egy önfejlesztő, szellemi gyakorlat lesz, amit tudsz használni
az Isteni tudatmezőhöz vezető utadon.
(Hívhatjuk Isteni 5. dimenziónak, Aranykornak, SZERetetkornak is.)

Segít a következő lépéseidben.

Épp onnan, ahol épp most tartasz.

Épp oda, ahová jutni akarsz.

.

Nem mindegy, hogy milyen lépéseket teszel.

Nem mindegy, hogy minden lépcsőt kiépítesz-e az úton,

vagy kihagysz lépcsőket.

(A kihagyott lépcsők általában nem finomak.
Önismereti, önértékelési, önSZERetet-növelő feladatok általában,
amit sokan nem tartanak fontosnak – ezért bátran kihagyják.
Az igazság viszont az, hogy nélkülözhetetlenek.
Ezért ebben is élvezheted jótékony adományait
a plusz egy támogatásnak)

.

A kihagyott lépcsők olyanok, mint amikor
az írni, olvasni tanuláskor
néhány betűt nem tanul meg valaki
és utána csodálkozik,
hogy
nem tud elolvasni egy könyvet, nem tud megírni egy levelet.

Nem érti, hogy
miért nem tud értelmezni egy olvasott szöveget,
és miért nem értik a levelet, amit írt.

.

Épp ezért
a konkrét életterületre szóló gyakorlatok
nemcsak a következő lépésedben segítenek,

hanem hiányosságaid bepótlásában is,

épp úgy, mint amikor
érettségi előtt 1 héttel derül ki egy tanulónál,

hogy nem tudja az ötödikes matek anyagot,

nem tud összeadni, kivonni, törtekkel számolni,

a negatív számoknál pedig őrült nagy kuszaság van a fejében.

.

A lényeg, hogy akármilyen hihetetlen,
ilyenkor is van esély,
ha ott akkor ezt a hiányosságot bepótolja valaki,
mert ezek után is
le tud érettségizni, akár közepesre, vagy jobbra.

(2 évtizedig csináltam ezt leendő érettségizőkkel – nagy sikerrel.
Pontosan tudom, milyen csodás megkönnyebbülést okoz
a hiányzó tudás elsajátítása.)

.

Azért, mert a hiányosság befoltozása
egy csapásra tisztává varázsolja a többi
megtanult (de nem használt, nem értett) ismeretet is.

A hézag eltűnik, a hiányt tudás tölti ki

és

helyreáll a REND.

.

Most itt, ezeknél a Kristályoknál az Isteni REND fog helyreállni.

Benned.

Testedben.

Sejtjeidben.

Gondolatadban.

Elmédben.

Értelmedben.

Tudatalattidban.

Tudatodban.

Életedben.

(Tudod, hogy mit jelent az Isteni REND?
Ha igen, örülök.
Ha nem pontosan, akkor figyeld írásaimat, hamarosan sor kerül erre a témára.)

.

A Kristálykarkötők segítenek, de a lényegi munkát TE teszed.

Egyszerű, érthető szellemi gyakorlatokkal tudod fejleszteni MAGad.

Az idődre és a figyelmedre szükség lesz hozzá

ÉS ehhez

a kristályok óriási támogatást nyújtanak több módon is.

.

Egyrészt,
tartják Neked a magas rezgésszintű teret,
ami hatékonyabbá teszi a gyakorlatot, amit végzel,

másrészt,
nemcsak a gyakorlásod ideje alatt, hanem azon túl is
tartják Neked az információt (a szellemi gyakorlatod információját)
a közeledben, hogy
a lehető legfogékonyabb állapotodban
– akár alvásod ideje alatt –
fogadhasd be (elméd, értelmed, tudatod, tudatalattid, sejtjeid)
az új információkat.

.

.

További részleteket hírleveleimben találsz.

Te még nem kapod?
Kérd itt INGYENESEN  SZERetetszint növelő hírleveleimet
5. dimenziós rezgésszintedért, boldog, békés életedért:A SZERetet tanítása- Rezgésszintemelés az 5. dimenzió felé! - tiltottgyumolcs.hu

.

Kívánom, hogy legyen áldott, szép napod!
SZERetettel: Magdi
Veszelka Magdolna
SZERetetkori tanító tanító

.

Egy táplálékkiegészítő akkor jó, ha HAT - szerintem! Szerinted???
Egy táplálékkiegészítő akkor jó, ha HAT – szerintem! Szerinted???

.

*