♥ Sikertörténetek a 4. generációs kristályokkal – 1. rész

Egy felettébb furcsa sikertörténet
1. rész

 

Egy kedves olvasómmal, Gitkával beszélgettem.
Hosszú évek óta kapcsolatban vagyunk.

A csípőprotézise annyira fájt, hogy arra készült, hogy sebészkés alá fekszik és kicserélteti.

…mert így is tovább bírta csere nélkül, mint azt az orvosok jósolták.

…ééés…

Jött egy ötletem beszélgetés közben.

Felettébb furcsa volt – számomra is – de ha ez egy égi üzenet, akkor nem hagyhatjuk figyelmen kívül.

Az ötlet az volt, hogy próbáljuk ki a 4. generációs kristályokat, hogy hátha későbbre lehet tolni a műtétet – vagy akár el is lehet hagyni.

Egy próbát megér.

….

Ennek picit több, mint 2 hónapja.

Mára beváltották a kristályok azt a csodát, amit SZERettünk volna, amit szívből reméltünk…

Mai állapot:
Fájdalommentesen, bot nélkül tud járni,
könnyen kel ki reggelenként az ágyból,
le tudta csökkenteni a fájdalomcsillapítóit.

Készítettem az egyik telefonbeszélgetésünkből egy hangfelvételt,
egy kis időre van még szükségem, hogy megszerkesszem.

Amint küldésre kész állapotban lesz, küldöm azt is Neked.

Vázlatosan a javulási folyamat:
Folyamatosan egyre jobb volt Gitka állapota,
egyre kisebb volt a fájdalma, egyre könnyebben mozgott.

Közben történt egy váratlan fájdalom – de nem a protézis környékén.
Kiderült: kívülről jött negatív energia (megszálló) okozott fájdalmakat.
Ennek letisztítására és kizárására csakra- és auratisztító kristályokat kapott.

Néhány nap múlva ez a fájdalom is teljesen elmúlt.

Sikertörténetek 4. generációs kristályokkal – 1. rész

*

Bizonyság arra, hogy milyen emberfeletti segítséget nyújtanak a 4. generációs Kristályok.

 

Bizonyítékot is kaptunk – bár ezek után nem volt kétségünk
sem Gitkának, sem nekem,
hogy a kristályoknak köszönhető ez a felettébb furcsa, de felvillanyozó állapot.

*

Történt egy váratlan esemény, ami minden kétséget kizárt.

Olyan jól érezte magát Gitka,
hogy teljesen megfeledkezett a kristályokról.

…és ezért otthon felejtette a kristályait, amikor elutazott.

3 nap múlva iszonyatos fájdalom kínozta.

Épp, mint a kristályok előtt.

Nehezen, kínok között kelt ki az ágyból reggel,
újra csak bottal tudott járni – a fájdalom minden egyes lépésénél belehasított a csípőjébe.

Ismerős volt ez az állapot.
Épp ettől akart annyira megszabadulni hosszú évek óta.

Ekkor beszéltünk újra.

Azzal köszöntünk el egymástól,
hogy most kiderül, hogy a kristályok tették-e azt a remek közérzetet
és
a fájdalommentességet, amit több, mint 2 hétig élvezett Gitka,

vagy valami más hatására párolgott el a fájdalom és a rossz közérzet
abban a tizenegynéhány csodás napban.

Amikor hazaért, rögtön magához vette a kristályokat…

…és eltelt 2 nap.

Várakozásunk,
hogy mit tesznek a 4. generációs kristályok és az Intelligenciák,

örömteli eredményt hozott:

Újra a felemelő, fájdalommentes, fantasztikus közérzet töltötte be Gitka életét!

 

Nagyon örültünk mindketten
és egy remek bizonyságot is kaptunk. ☺ ☺ ☺

Köszönet Gitkának, hogy vállalta a tesztelést,
köszönet az égieknek, hogy segítettek és lediktálták a kristályok elkészítési módját,
köszönet a kristályoknak és az Intelligenciáknak a Gitka testében, tudatalattijában való csodás átalakításért

és köszönet közösségünk minden tagjának,
akikkel együtt készítettük a kristályszetteket.

Gitkának eddig 4 kristályszett segített ebben az eredményben:

Ez a személyre szóló szett kicsit több, mint 2 hónapig munkálkodott rajta.

Ez a karmaoldó kb. 7 hétig,

ezek a csakratisztító kristályok és ez a tértisztító szett
több, mint 1 hónapig munkálkodott,
mire ez az eredmény megszületett.

Folyamatosan égi instrukciók alapján kapta a kristályokat.

A jelen csodás állapotáról
egy telefonos beszélgetésünk hangfelvétel részletét
hamarosan itt meg fogod találni.

Webáruházunkat itt tudod megnézni

Hamarosan küldöm a következő infókat.

Addig is legyen szép napod!
SZERetettel: Magdi  ♥
Veszelka Magdolna
SZERetetkori tanító tanító