Saját valóságod teremtése Dr. Joe Dispenza szerint

14 perces feliratos videó:

*

A videó feliratozását itt is megtalálod:

Az emberek felébrednek reggel, elkezdenek töprengeni a problémáinkon.

Ezek a problémák áramkörök, emlékek az agyban.
Ezek mindegyike emberekhez, dolgokhoz, bizonyos helyekhez kötődik.

És ha az agy, a múlt felvételeként működik, akkor,
amikor elkezdik a napjukat, máris a múltban gondolkodnak.

Minden emlékhez tartozik egy érzés.

Az érzések a múlt tapasztalatainak végtermékei.

Így abban a pillanatban amikor visszaidézik a problémáik emlékeit,
hirtelen boldogtalannak érzik magukat, szomorúságot, fájdalmat éreznek.

Viszont, ahogy gondolkodsz, és ahogyan érzed magad,
az teremti meg a létállapotodat.

Így a személy teljes létállapota, már ahogyan kezdi a napját, a múltban van.

Mit is jelent ez?
Az ismerős múlt előbb vagy utóbb kiszámítható jövővé válik.
Így, ha hiszel benne, hogy a gondolataidnak köze van a sorsodhoz,
és nem tudsz valami nagyobbra gondolni,
mint ahogy érzel,
akkor az érzéseid válnak a gondolkodásoddá,
és – az érzelem előbbi definíciója miatt – a múltban gondolkozol.

És ezért többségében, folyamatosan ugyanazt az életet teremted magadnak.
Az emberek felveszik a mobiltelefonjukat,
megnézik a WhatsApp-ot, sms-eket, az emaileket, Facebook oldalukat,
lefotózzák a lábukat és posztolják, tweetelnek valamit, Instáznak, híreket olvasnak, és ezáltal kapcsolódva érzik magukat mindenhez, amit ismernek az életükben.

Aztán végigmennek egy sor rutincselekvésen.
Ugyanazon az oldalon szállnak ki az ágyból,
vécére mennek, készítenek egy bögre kávét, zuhanyoznak, felöltöznek, elmennek munkába ugyanazon az útvonalon, csinálják a megszokottat, találkoznak ugyanazokkal az emberekkel, ugyanazokat az érzelmi gombokat nyomogatva, és ez válik rutinná, olyanná, mint egy program.

Elveszítik a szabad akaratukat a programmal szemben,
és ezt nem valami láthatatlan kéz csinálja velük.

Így amikor eljön a változás ideje,
ez a magától értetődő körforgás már tudattalan programmá vált.

95%-a annak akik vagyunk, 35 éves korunkra már megszokott viselkedések, érzelmi reakciók, öntudatlan szokások, kötött hozzáállások, hiedelmek és felfogások halmaza, amelyek úgy működnek, mint egy computer program.

Így az illető mondogathatja a kb. 5 %-ban a tudatos elméjével:
“Egészséges akarok lenni, boldog, szabad!”,
miközben a teste egy teljesen más programot követ.

Akkor hogyan kezdhetsz hozzá a változtatáshoz?

Túl kell lépned az analitikus elméden,
mert ez az, ami a tudatos elmét a tudattalantól elválasztja.

Itt lép be a meditáció, aminek a gyakorlásán keresztül meg tudod tanítani az embereket, hogyan változtassák meg az agyhullámaikat, és lassítsák le őket.

Amikor ezt helyesen végzik, belépnek az operációs rendszerükbe,
ahol az igazán fontos változásokat el tudják kezdeni elvégezni.

A legtöbb ember megvárja a krízist, traumákat, betegségeket vagy diagnózist, várnak egy veszteség, valamilyen tragédiára, hogy úgy döntsenek, változtatnak. Az én üzenetem az, hogy miért várnánk?

Megtanulhatsz változni fájdalom és szenvedés által,
vagy megtanulhatod, és változhatsz örömből és inspirációból.

Azt hiszem ma a legjobb dolog az, hogy az emberek ébredeznek.

A legtöbb ember stresszben és túlélés-módban éli le élete 70%-át.

Mindig a legrosszabb forgatókönyvre készülnek a múltbeli tapasztalataik alapján, és szó szerint, a kvantummező végtelen lehetőségeiből a legrosszabb végkimenetelt várják, elkezdik érzelmileg elfogadni a félelmet, és ezzel rászoktatják a testüket a félelemre.

Ha ezt elég sokszor megcsinálod, a test pánikrohammal reagál, automatikusan.
Számítani sem tudsz rá, mert a tudattalan programban van.

Így az emberek függővé válnak ezektől az érzelmektől, és arra használják problémákat és körülményeket az életünkben, hogy megerősítsék a korlátaikat, csak hogy egyáltalán érezzenek valamit.

És amikor eljön a változás ideje, megkérdezed az illetőtől: “Miért vagy ilyen?”

Mert minden alkalommal, amikor az eseményt felidézi, ugyanazt a biokémiai reakciót indítja be az agyban és a testben, mintha az esemény ott és akkor történne, ugyanazokat a áramköröket használva, és megerősítve, ugyanazokat az érzelmi jelzéseket adva a testnek.

Mi ennek a jelentőssége?
Nos, a tested a tudattalan elméd.

Bizonyos értelemben, ha leülsz, és elkezdesz gondolkodni valamilyen jövőbeli legrosszabb kimenetelen, amit megidézel az elmédben, és elkezded ennek az érzelmeit érezni, a tested nem fogja tudni a különbséget a között, ami a külvilágban történik, és amit érzelmeiddel, gondolataiddal hozol létre.

A legtöbben, folyamatosan megerősítik az érzelmi állapotukat.

Így amikor eljön az ideje, hogy feladják ezt az érzést, azt mondják, hogy “tényleg meg akarom tenni”, de a test erősebb lesz, mint az elme, mert erre lett szoktatva.

Így lett úr a szolgából.

És az illető, hirtelen, amikor az ismeretlenbe lép,
inkább bűntudatot, és szenvedést érez, mert ez legalább kiszámítható.

Az ismeretlenben lenni legtöbb embernek ijesztő állapot, mert az ismeretlen bizonytalan is.
Azt mondják nekem:
“De én nem tudom kiszámítani a jövőmet. Az ismeretlenben vagyok.”

Én pedig mindig azt mondom,
hogy a legjobb módja a jövőnk kiszámításának,
ha mi teremtjük meg..

De nem az ismertből, hanem az ismeretlenből.

Milyen gondolatokat akarsz az agyadban létrehozni és begyakorolni?
Milyen viselkedéseket akarsz megmutatni a napodban?

Az elméleti begyakorlása, amikor behunyod a szemed, és gyakorlod a tevékenységet.

(Tom: Azt gyakorolják, amit akarnak?)
Igen, azt a tevékenységet, amit akarnak.
Amikor csukott szemmel mentálisan gyakorlod a tevékenységet, és tényleg jelen vagy benne, az agy nem tud különbséget tenni a között,
amit elképzelsz, és amit a való világban tapasztalsz.

Ilyenkor elkezded telepíteni a neurológiai hardvert az agyadban,
mintha az esemény már megtörtént volna.

Innentől az agy már nem a múlt felvétele, hanem a jövő térképe lesz.
És ha folytatod ezt az alapozást, ez a hardver software programmá válik, és ki tudja, talán elkezdesz boldog emberként viselkedni.

És szerintem a legnehezebb rész, megtanítani a testünknek érzelmileg, milyen érzés lesz a jövőnk, mielőtt az a valóságban megtörténne.

Mit jelent ez?
Nem várhatsz a sikerre, hogy hatalmasnak érezd magad,
nem várhatsz a vagyonra, hogy gazdagnak érezd magad,
az új kapcsolatra, hogy szerelmet érezz,
vagy a gyógyulásra, hogy teljesnek érezd magad.

Ez az ok-okozat régi valóságmodellje, várni valamire a külvilágban,
hogy megváltoztassa azt, hogyan érezzük magunkat belül.

Ha jobban érezzük magunkat belül, figyelünk arra, mi okozta.
De ez azt jelenti, hogy a Newton-i világban a legtöbben az egész életüket hiányban élik le.

Várjuk, hogy valami változzon ott kint.

(Tom: Mit értesz a “Newton-i világ” alatt?)
A Newton-i világ a kiszámíthatóságról szól.
A megjósolható jövőről.

A kvantumalapú valóságmodell viszont a hatás kiváltásáról.

Abban a pillanatban, amikor elkezded magad gazdagnak és érdemesnek érezni, vagyont kezdesz teremteni.
Amikor hatalmasnak érzed magad, és ezt érzed, elkezdesz a sikered felé lépni.

Amikor teljesnek érzed magad, elkezdődik a gyógyulás, és amikor szereted magad, a életet mindenestül, ezt teremted meg, és ilyenkor kiváltod a hatást.

Szerintem ez a különbség a között, hogy áldozat vagy-e a világodban, azt mondva: “Én ilyen vagyok egy adott személy, dolog vagy tapasztalat miatt, miattuk érzek és gondolkodom így.”

De ha ezt megfordítod, teremtője leszel a világodnak, és azt kezded mondani:
“A gondolkodásom és érzéseim megváltoztatják az életem kimenetelét.”

Ez teljesen más működés, és egyre inkább elkezdjük elhinni, hogy a valóság teremtői vagyunk.

A legtöbben, ha van egy gondolatuk, azt elfogadják igaznak.

Azt hiszem a saját utam egyik legnagyobb felismerése az volt,
hogy csak mert van egy gondolatom, attól az még nem feltétlenül igaz.

Ezért ha van 60-70ezer gondolatod egy nap, és van ennyi, és ennek 90%-a ugyanaz a gondolat mint egy nappal korábban, és hiszel abban, hogy a gondolataidnak köze van a sorsodhoz, az életed nem fog túl sokat változni, hiszen ugyanaz a gondolat ugyanazon választáshoz vezet, ugyanaz a választás pedig ugyanazon viselkedéshez.

Ugyanaz a viselkedés ugyanazt a tapasztalatot hozza magával, ugyanaz a tapasztalat pedig ugyanazokat az érzéseket adja.

Ezért, amikor tudatossá válunk erre a folyamatra, amikor elkezdünk tudatában lenni annak, hogyan gondolkodunk, cselekszünk és érzünk, ami a metakogníció, akkor … ez miért is fontos?

Azért, mert
minél tudatosabbá válsz az elme és test tudattalan állapotaira, annál valószínűtlenebb, hogy tudattalanban éld a napodat, és a gondolat nem fog ellenőrizetlenül átcsúszni a tudatosságodon, ezt hívják úgy, hogy ismered magad.

A meditáció szó jelentése: “megismerkedni valamivel”.

Ezért, ahogy megismerkedsz a régi éned gondolataival, viselkedéseivel és érzéseivel, nyugdíjazod a régi énedet.
Új gondolatokat indítasz és ültetsz el, és a testedet egy új érzelmi állapotra tanítod be.
Ha ezt elég sokszor megcsinálod, mindez ismerőssé válik számodra.
Ez igazán fontos, olyan ez, mint egy kert, mikor elkezded beültetni el kell távolítanod a gazt, a tavalyi ültetéseket kihúzod, a rátett köveket, amik olyanok, mint az érzelmi blokkok, el kell távolítanod, a földet fellazítani és finommá tenni.
Helyet kell csinálnod a kertben az új növényeknek.
Elsősorban akkor tanuljuk a legtöbbet magunkról, és másokról, amikor kényelmetlenül érezzük magunkat.
Mert abban a pillanatban, amikor a kényelmetlenséget választjuk, beindul a program.
Azért indul be, mert az illető nem akar a jelenben lenni, elfogadni azt tudatosan.
Ha nem egy jövőbeli víziód határoz meg, hanem a múlt emlékeiben ragadsz, akkor kiszámítható leszel az életedben.

Ha reggel felébredsz, és nem egy jövőbeli víziód határoz meg, ugyanazokkal az emberekkel találkozol, ugyanarra a helyre mész, ugyanakkor, ugyanazt csinálod, akkor már nem a személyiséged teremti meg a személyes valóságodat.
Ilyenkor a személyes valóságod teremti meg a személyiségedet.

A környezeted határozza meg, hogyan gondolkozol és érzel öntudatlanul.
Mert minden személynek, dolognak, helynek és eseménynek megvan a ideghálózata az agyban.

Minden tapasztalatod valakivel érzést kelt benned.
Így, többen arra használják a főnöküket, hogy megerősítse az ítélkezés-függőségüket, az ellenségüket arra, hogy megerősítse az gyűlölet-függőségüket, a barátaikat, hogy megerősítse a szenvedés-függőségüket.

Nekik szükségük van a külvilágra, hogy érezzenek valamit.

Hogy ez megváltozzon, a környezetünk fölé kell nőnünk, túlnőnünk a világunk megszokásain, miközben a környezetünk nagyon csábító.

Akkor miért is eszköz erre a meditáció?

Nos, üljünk le, csukjuk be a szemünket.
Kapcsolódjunk le a külső környezetünkről.
Ha kevesebb dolgot látsz, kevesebb ingert kap az agy.

Ha lágy zenét hallgatsz, fülhallgatót használsz,
kevesebb érzékszervi információ jut az agyba,
leválsz a környezetedről.

Ha leülteted a testedet, azt mondva neki, hogy:
“Maradj!”, mint egy háziállatnak,
“Maradj nyugton, kapsz enni, amint ezzel végeztünk,
megnézheted az email-jeidet, sms-ezhetsz,
de de most ülsz itt, és engedelmeskedsz!”

Ha ezt helyesen csinálod,
nem eszel, nem szagolsz, kóstolsz meg semmit,
nem tapasztalsz és érzel semmit,
egyet kell értened velem, hogy a gondolat határoz meg, igaz?

Így, amikor a tested vissza akar térni az érzelmekkel teli múltba,
tudatába kerülsz, hogy a figyelmed ezen az érzelmen van,
és ahova a figyelmedet irányítod,
oda kerül az energiád, elszívod az energiádat a jelenből, a múltba.

És te tudatába kerülsz ennek,
elengeded a tested a jelen pillanatban,
miközben az azt mondja:
“8 óra van, ilyenkor már általában ideges vagy a téged körülvevő forgalomtól.

Most meg itt ülsz, olyankor, amikor már dühöt szoktál érezni, késésben vagy!”.

“11 óra van, és te ilyenkor már általában emailjeidet nézegeted,
és ítélkezel mások felett…” ,
a tested keresi ezeket a kiszámítható kémiai állapotokat.

Minden alkalommal, amikor tudatossá válsz arra,
hogy ezt teszed,
és a tested vágyik ezekre az érzelmekre,
de te elengeded magad a jelenben,
azt mondod a testednek,
hogy többé már nem ő az elme,
hogy TE vagy az elme.

És ekkor az akaratod túlnövi a programot.

És ha ezt újra és újra megteszed,
mint amikor egy lovat vagy kutyát idomítasz,
azt fogja mondani: “Ülve maradok.”.

És amikor ez megtörténik,
a test többé már nem az elme.
Amikor megadja magát végül, az energia felszabadul.

Részecskéből hullámmá válunk,
anyagból energiává,
és megszabadulunk a láncainktól,
és azoktól az érzelmektől, amelyek az ismerős múltban tartanak.

Több ezerszer láttuk ezt már.
Sőt, valójában ez már előre tudjuk jelezni egy agyi scan alapján…