Azonnal alkalmazható SZERetetszint növelő tippek * Veszelka Magdolnától

A jó szándékú, sikeres emberek IS teremtik a válságot, ráadásul nem is sejtik, hogy ezt teszik? A megoldás a helyes teremtéshez egyetlen szó!

A határozott kijelentésekkel fixáljuk azt, amit mondunk/írunk/gondolunk

Amikor sikeres emberek segítő kezet nyújtanak másoknak, hogy a közelgő válságot ne csak túléljék hanem pénzügyileg is jól jöjjenek ki belőle, akkor ezzel nemcsak a saját gondolataik terében, hanem az olvasók, hallgatók gondolati terében is fixálnak egy nem kívánt jövőlehetőséget, most pl. a válságot

Mi lenne akkor a helyes gondolat, mondat,
hiszen tényleg van olyan jövőlehetőség,
hogy válság!
(igaziból már rég van, nemcsak a jövőben,
de az írásom erre az esetre is hasznos megoldást mutat)

Helyes megfogalmazás

=> Lehetséges válság
kifejezés például
egy sokkal kedvezőbb szavakba öntés lenne.
(Ezt Grigorij Grabovoj tudásának tanulmányozása közben értettem meg.
Ezt Ő mondta, amikor gyógyulni akart valaki
és a betegségét „kőbe vésett” tényként mondta el =fixálta.)

…és ha a lehetséges válság elkerüléséről, megelőzéséről, minimalizásáról
beszélnének, írnának, tanítanának,
az mindenkinek jobb lenne.
A segítőknek, a megsegítetteknek is és mindenki másnak is.

MIÉRT?

Azért, mert ezzel nem rögzítenének egy nem kívánt jövőlehetőséget,
hanem hagynának helyet, teret, utat,
más lehetőségeknek.

Gondolati teret hoznának létre ezzel egy kívánt,
vágyott jövőlehetőségnek.

ÉS épp ez a teremtés módszere.

Ez a teremtés Isteni módja.

A nem kívánt helyzetek lehetőségét
ugyan tudjuk, látjuk, hogy bekövetkezhetnek,
de ha mi
folytonosan, újra, meg újra, meg újra, meg újra, meg újra, meg újra, meg újra
a kívánt jövő képére, információjára, érzésére gondolunk,
ezzel
a nem kívánt lehetőségek nem valósulnak meg,
helyettük a kívánt, vágyott lehetőségek, események, tények
jönnek létre a harmadik dimenziós térben.

Oké, ez nem három dimenziós megoldás.
Harmadik dimenziós logikával én is pontosan tudom, hogy
a jelen helyzet hová vezet.
Tudom, mi következne,
HA csak három dimenzió létezne.

DE szerencsére, nem csak 3 dimenzió van
és szerencsére,
Te sem, én sem és egyetlen ember sem csak három dimenziós.

Három dimenziósak is vagyunk
és magasabb dimenziósak is.
Egyszerre.

Multidimenziósak vagyunk mindannyian
és
a harmadik dimenzió tárgyait, eseményeit
magasabb dimenziós énünk hozza létre.

Igen, még az ebédedet is
magasabb dimenziós éned teremti,
vagy
egy másik ember magasabb dimenziós énje.

Oké, a három dimenziós kezeddel állítod össze,
a három dimenziós térben tisztítod, darabolod, főzöd, sütöd, …stb…,
de
a kezed azt teszi, amit magasabb dimenziós éned kigondolt.

TEHÁT
még az ebéded is a gondolati térből teremtődik.

Épp így van ez minden mással is
a harmadik dimenzió mezőjében.

A nem kívánt jövőlehetőségen való gondolkodás
nem azt hozza, amit SZERetsz!

Aki mindig a fizetésképtelenségre gondol rettegve,
vagy aki a nélkülözésre, fagyoskodásra, éhezésre gondol túl gyakran,
Ő épp azt teremti MAGának.
Ő TEREMTI MAGÁNAK!

Akkor is, ha egyáltalán nem az a szándéka.
A gondolat hatása, ereje
azt hozza létre, amilyen információ benne van.

Bármilyen kilátások mellett is,
a jelen bármilyen híreit olvasva, nézve, hallva is,
ha valaki a kívánt jövőjére gondol,
újra, meg újra,
meg újra, meg újra, meg újra, meg újra, meg újra, meg újra, 
akkor saját gondolatainak terében
létrehoz egy olyan fényes gondolati teret, =olyan világos mezőt,
ami
utat fog találni ahhoz, hogy a három dimenziós térben
létrehozzon épp olyan eseményeket, találkozásokat, lehetőségeket,
=olyan jövőt,
ami az Ő életét abba az irányba vezeti,
amerre Ő menni akar.

Ember erre nem képes?

Oké, vannak, aki azt mondják, hogy ember erre nem képes.

Van, aki úgy gondolja, hogy
nem tud egy ember ekkora erejű gondolati mezőt létrehozni,
ami a jelen eseményei között
egy teljesen más,
egy jobb, szebb, boldogabb, EGÉSZségesebb, sikeresebb
harmadik dimenziós valóságot hozzon létre,
mint ami általában megnyilvánul a jelen 3. dimenziójában.

Tételezzük fel, hogy ez így van.

Ha ez így lenne,
akkor még fontosabb a következő 2 TÉNY ismerete:
(Tudom, hogy tudod. Ami most fontos, hogy érzékeld, tudatosítsd
most – és mostantól mindig legyen a gondolataid előterében.)

  • ISTEN bármit meg tud tenni.
  • Isten segítségével egy EMBER is bármit meg tud tenni!

=> Amikor egy ember romboló, fájdalmas, szenvedős, FÉLelmetes gondolatokat
forgat a fejében,
akkor Isten kivonul azokból a gondolatokból. *

=> Ha egy ember építő, örömteli, boldog, SZERetetteli gondolatokat
forgat a fejében,
akkor Isten nemcsak hogy ott van ezekben a gondolatokban,
hanem megsokszorozza azok erejét, hatását
és még ki is terjeszti másokra is, nagyobb térbe is.
Főként ha ezzel a szándékkal gondolkozunk.

…és ekkor már az a másmilyen három dimenziós tér
nem is más, mert átalakult egyetlen ember ÉS Isten segítségével.

Tégy Isten felé egy lépést,
s Ő százezret tesz Feléd!

Erre most még fontosabb figyelnünk, mint bármikor korábban.

Az eltérítő erők,
a hazugságok, manipulációk, csábítások
felerősödtek és kifinomultak.

Nagyon figyelmesnek kell lenni,
hogy megmaradj a választott utadon.

DE
azoknak, akik folyton csak az

  • örömre,
  • békére,
  • sikerre,
  • boldogságra,
  • jóságra,
  • SZERetetre,
  • EGÉSZségre,
  • örök életre,
  • tudatosságra,
  • fejlődésre,
  • fiatalságra,
  • életerőre,
  • életre,
  • építésre,
  • segítségre,
  • a jó támogatására,
  • Isten üzeneteire

gondolnak,
Ők, ha megmaradnak ezek között a gondolatok között,
újra, meg újra, meg újra, meg újra, meg újra, meg újra, meg újra, meg újra, meg újra,
meg újra, meg újra, meg újra, meg újra, meg újra,
akkor észre sem veszik az eltérítéseket.

Ha mégis, akkor lazán tudják mondani, hogy:
köszi, én más irányba megyek!

Kiegészítés a *-os jelöléshez:
Ahhoz, amikor Isten kivonul a szörnyű gondolatokból. *
Micsoda szerencse, hogy nem erősíti Isten ezeket a gondolatokat.
Ezért nem valósul meg több borzalmas esemény a 3. dimenzióban,
mert csak egy ember, egy kevés gondolati erővel rendelkező ember
gondolata érvényesül általuk.
(oké, még így is sok a gonoszság.
Szerintem is, de most ne menjünk ebbe az irányba,
inkább szüntessük meg, előzzük meg a jövőben az ilyen lehetőségeket.
Helyette
teremtsünk magas SZEREtetszintű, magas tudatosságú életteret!
Ezt pedig SZERetettel, tudással, Fénnyel lehet.
PLUSZ -ami a lényeg: Istennel.)
Miért nem változtatja meg Isten ezeket a gondolatokat? – kérdezheted.
Jogosan.
=> Azért nem, mert minden embernek szabad akaratot adott
és eszerint mindenkinek szabadságában áll
azt gondolni,

  • amit akar.
  • Amit képes.
  • Amihez van tudása.
  • Ameddig felfejlődött már.

A gonosz gondolatok egy tudatos ember fejében meg sem fordulnak.

A SZABAD AKARAT tiszteletben tartása pedig
az Univerzum egyik legerősebb törvénye.
Nem fogja épp Isten megszegni.
Hiszen Ő alkotta ezt a törvényt.

Mit lehet mégis tenni a gonoszságokkal, hogy azok megszűnjenek?
A fenti írásom erre is választ ad.
Ha MAGadban és MAGad körül
olyan gondolati teret hozol létre,
újra, megy újra, meg újra, ami SZERetettel van megtöltve,
akkor a gonoszságok tere annyira leszűkül, hogy
az ilyen alacsony tudatszintű lények
kényszerítve érzik MAGukat a változtatásra.
A fejlődésre, tanulásra.
Amikor a tudatosság magasabb szintjét elérik,
akkor már eszükbe sem jut gonoszságot cselekedni.
Onnan kezdve nem gonoszok már Ők sem.

Folytatás következik…


Legfontosabb az a tudás, az a megértés, az a fejlődés, amin átmegyünk a célunk eléréséhez vezető úton.

Ha a saját tapasztalataim alapján sokszorosan bizonyított segítséget SZERetnél
a fenti módszer életedbe ültetéséhez,
akkor
íme az esszencia, amit összegyűjtöttem Neked:
az Angyaltanfolyam 1. része
és a 2. része.

A fenti gondolkodásmód elsajátításában
és
gyakorlatba ültetésében nyújtanak segítséget
a gyakorlatok.

Azaz az Angyalok.
Pontos megfogalmazások az Angyalkérésekhez,
ami által
jó tempóban tudsz haladni az 5. dimenzió felé.

Az Angyalok Isten gondolatai!

Ha használod a gyakorlatokat,
nagyon sokat segítenek életminőséged javításában az Angyalok,
de ha csak elolvasod a leckéket,
akkor is „elképesztő hatásai vannak”,
amit
Kata így fogalmazott meg:

„…amikor előveszem
és a két tanfolyamot egy szuszra Magamba engedem,
elképesztő hatásai vannak.

Már egy-egy lecke felolvasásával
azonnali emelkedettséget
és magabiztosságot, örömöt, békét, biztonságot érzek.

A hatása azonnali.

Önbizalom emelő
és nagyon jó érzéseket adó minden tanfolyam

külön-külön is,
egyszerre pedig lenyűgöző az a jó érzés állapota,
amit ezáltal kapunk.

Szeretettel ajánlom Mindenkinek
Magdika Angyaltanfolyamait.

Hálásan köszönöm.

Szeretettel: Kata”

Angyalok, angyali üzenetek, angyali kérések, angyaltanfolyam, új generációs Angyalkommunikáció REND SZER

Mit javaslok?

Ha teheted, akkor javaslom, hogy mindkét részt vidd el most!

Az első részt itt tudod kérni,

a második részt itt.

Ha ez most nem megy,
akkor azt javaslom, hogy most vidd el az első részt,
jövő hónapban a második részt.

Hálás leszel MAGadnak érte!

Angyalok, angyali üzenetek, angyali kérések, angyaltanfolyam, új generációs Angyalkommunikáció REND SZER


Úgy állítottam össze a tanfolyamokat és a gyakorlatokat, hogy a mostani energiákhoz, Föld bolygónk jelenlegi Schumann frekvenciájához igazodjon, hogy a jelen kozmikus energiák között segítsenek Téged felfejlődni a magasabb szintű élettérbe az Angyalok.
(az Aranykori rezgésszintre és majd onnan tovább is)

Kezdők és profi önfejlesztők számára is fejlődést biztosít.

NE HIDD EL, PRÓBÁLD KI!

Angyalok, angyali üzenetek, angyali kérések, angyaltanfolyam, új generációs Angyalkommunikáció REND SZER

MOST pénztárcabarát áron juthatsz hozzá az Angyaltanfolyamokhoz,
melyet az ÚJ GENERÁCIÓS REND SZER részeként fejlesztettem ki!

Koppints ide kérlek, az 1. rész részleteiért  >>>
Itt a 2. részről olvashatsz  >>>

Angyalok, angyali üzenetek, angyali kérések, angyaltanfolyam, új generációs Angyalkommunikáció REND SZER

A tanfolyamok gyakorlatait nem találod meg máshol.

+

Kívánom, hogy legyen szép napod!
SZERetettel: Magdi
Veszelka Magdolna
SZERetetkori tanító tanító