Azonnal alkalmazható SZERetetszint növelő tippek * Veszelka Magdolnától

A Bermuda háromszög rejtélye 2. rész

A szokásos gondolkodáson
túlmutató film 2. része

Még több furcsaság, mint az első részben.
Még elgondolkodtatóbb…

Ha az első részt nem láttad, katt ide légy szi érte

„a gondolat, az érzés csupa elektrokémia”
hangzik el a filmben.

TE is így gondolod?

Ha a fizika nem érdekel,
ha nem keresel fizikai, logikus, érthető magyarázatokat az eseméyekre,
akkor is szórakoztató, izgalmas, elgondolkodtató filmet nézhetsz meg.

Mindenképp javaslom, hogy gondolataidat
engedd szabadon, hagyd, hogy túljussanak a megszokott határaidon.

A Bermuda háromszög Rejtélye
2. rész

A film leírása – újra:

Egy orvvadász banda bálnára vadászik,
amikor egy csapatnyi Greenpeace aktivista
gumicsónakkal akarja megakadályozni a szörnyű vérengzést.

Ebben a pillanatban felrobban a hajó, kettétörik és elsüllyed.

Egy fiatal újságírónak
azonnal szöget üt a fejében az ügy,
mivel rájön, hogy az eset éppen a Bermuda-háromszög környékén történt.

Párhuzamos események:

Egy nagy hajótársaság elnöke
négy szakértőt keres, hasonló ügyek felderítésére.

Szállítmányozó hajói közül hat eltűnt.

Eddig egy hajó került csak elő.

Heten maradtak életben.

A kutatócsoport elindul, hogy megfejtse a lehetetlent.

Azt, amit még soha senkinek nem sikerült: a Bermuda-háromszög titkát.

…folytatás következik.

A bermuda háromszög rejtélye 2. rész - Tiltott gyümölcs
A bermuda háromszög rejtélye 2. rész – Tiltott gyümölcs
Elgondolkodós, emelkedős,
hasznos időtöltést kívánok a filmhez!

Ha gondolkodásmódodat fejlesztenéd,
ha
meg akarod érteni mindazt, amit jelen tudásoddal nem tudnál,
akkor:

Azonnal használható tudást ajánlok!

Az azonnal alkalmazható, érthető és működő, gyakorlati tudás
kevés helyen fellelhető ma még!

Nekem ez a specialitásom!

Pontosan tudom, hogy
Neked is jól fog jönni

egy gondosan kidolgozott, időtakarékosan használható,
valóban működő, 5. és magasabb dimenzióba (=Aranykorba) fejlesztő,
SZERetetszint növelő gyakorlat!

Épp ezért állítottam össze a
mindenki számára érthető, online tanfolyamokat.

Egyszerűek, praktikusak, SZERetetszintet növelnek.

Olyan módszerek, melyek az emberi test struktúráját is átalakítják,
felfejlesztik 5. és magasabb dimenziós SZERetetszintre.

Előképzettség nélkül használható.

Profi önfejlesztőket is korábban nem tapasztalt szellemi magasságokba emeli.

MIÉRT?

Miért szükséges testünk rezgésszintjét is emelni?
Azért, mert a várva várt Aranykor,
=a békés, örömteli, szabad, boldog, SZERetetteli világ
mindannyiunktól testi fejlettséget is igényel.

Nemcsak a megszokott fizikai szinten,
hanem
a test SZERetet-befogadó képességének szintjét is fel kell fejlesztenünk
az aranykori rezgésszintnek megfelelő szintre.

Azért, mert eddig nem volt ilyen.

Most
lehetőséget kaptunk arra,
hogy
TESTBEN emelkedhessünk fel az 5. dimenziós SZERetetszintre.

Most először!

Ehhez viszont a régi, 3. dimenziós test nem alkalmas.

Nem tud élni az 5. és magasabb dimenzióban a 3. dimenziós test,
mint ahogyan
a hal sem tud a szárazföldön élni.

[Film] A Mátrix (The Matrix) Keanu Reeves, Laurence Fishburne, Carrie-Anne Moss, Joe Pantoliano és Hugo Weaving főszereplésével készült,1999-ben bemutatott amerikai–ausztrál sci-fi - Tiltott gyümölcs, Pozitív gondolatok, SZERetet, Aranykor, 5. dimenzió, rezgésszint emelés

ÉPP EZÉRT
Szellemi edzéstervet készítettem, teszteltem, fejlesztettem,
amivel
tested rezgésszintjét IS fel tudod fejleszteni,
hogy az 5. és magasabb dimenziós életre is képes legyen!

Konkrét, egyszerű gyakorlatok, érthető, precíz leírások.

Ezeket a gyakorlatokat nem más embertől tanultam.
Saját fejlesztésem.

[Film] A Mátrix (The Matrix) Keanu Reeves, Laurence Fishburne, Carrie-Anne Moss, Joe Pantoliano és Hugo Weaving főszereplésével készült,1999-ben bemutatott amerikai–ausztrál sci-fi - Tiltott gyümölcs, Pozitív gondolatok, SZERetet, Aranykor, 5. dimenzió, rezgésszint emelés

Működnek.
Nekem is, családomnak is.
Tíz évestől a 88 évesig mindenkinek.
Hitetlennek, hívőnek, szkeptikusnak, ellenállónak,
elfogadónak, szorgalmasnak, lustának,
félelemmel teltnek, bátornak, vakmerőnek, nemtörődömnek egyaránt.

Meglepően gyorsan segítenek hagyományos testi tüneteken is.

Több tucatszor bizonyítottak már ezek a gyakorlatok!

Egy letesztelt, kipróbált ONLINE tanfolyamot mutatok be most,
amit
kezdőknek is és profi szellemi önfejlesztőknek is szívből ajánlok.

Máshol nem találsz ilyet!

Ma még nem.

Amit tudnunk kell, hogy

az Aranykorhoz
saját MAGunk 5. és magasabb dimenziós szintre fejlesztése
a nulladik lépés.

Az egyik legpraktikusabb  megoldásom ehhez
a VALÓDI, 7 napos, rezgésszintemelő MINI e-mail tanfolyam,
amiről itt olvashatsz.

[Film] A Mátrix (The Matrix) Keanu Reeves, Laurence Fishburne, Carrie-Anne Moss, Joe Pantoliano és Hugo Weaving főszereplésével készült,1999-ben bemutatott amerikai–ausztrál sci-fi - Tiltott gyümölcs, Pozitív gondolatok, SZERetet, Aranykor, 5. dimenzió, rezgésszint emelés

Hogyan tudsz a 3. dimenzióból
az 5. és magasabb dimenzióba jutni?

Tudatosságszint fejlesztéssel =rezgésszint emeléssel =SZERetetszint növeléssel.

ÚJ nézőpontok kifejlesztésével.

A küszködős, ellentétek között ingázó, feszült működést szükséges felemelni
egy belső békéből működő,
SZERetetteli, tudatos működésre.

Miért szükséges ez?

Akkor szükséges, ha a mostani félelemmel telt, aggódós, stresszes, egymásnak feszülő, ellentétekkel teli világból
fel akarsz emelkedni
egy békés, SZERetetteli, örömteli, szabad, BOLDOG világba.

Ezt hívjuk 5. dimenziónak,
és/vagy Aranykornak
és/vagy SZEREtetkornak.

Fogadd el,
hogy
IGAZÁN SZÉP, JÓ, BOLDOG, SZABAD jövőd lesz!

Minden gondolatoddal!

Engedd meg MAGadnak és teremtsd meg!

Teremtsük meg együtt!

MERT
nem fog sült galambként a szánkba repülni.

Sajnos.

…de ha közösen munkálkodunk ezen,
akkor meg tudjuk valósítani!

NE HIDD EL, PRÓBÁLD KI!

Ahhoz, hogy eljussunk
az 5. és magasabb dimenzióba

és tartósan ott is tudjunk maradni,
természetesen, visszacsúszás, erőlködés nélkül,
ahhoz először
2 lényeges pillért kell MAGunkban kiépíteni.

Az egyik, hogy szokásunkká váljon az 5. dimenziós rezgésszint,
=Aranykori SZERetetszint,
az ezen a szinten való viselkedés, gondolkodás, cselekvés, érzelem,
a másik pedig,
hogy az alacsonyabb dimenziós tapasztalatainkat összegyűjtsük, tudatosítsuk,
és stabil lépcsőfokokat építsünk belőle, hogy
ne zuhanjunk visza újra, meg újra a szakadékba.

[Film] A Mátrix (The Matrix) Keanu Reeves, Laurence Fishburne, Carrie-Anne Moss, Joe Pantoliano és Hugo Weaving főszereplésével készült,1999-ben bemutatott amerikai–ausztrál sci-fi - Tiltott gyümölcs, Pozitív gondolatok, SZERetet, Aranykor, 5. dimenzió, rezgésszint emelés

Ezért készültek és készülnek
legújabb tanfolyamaim,
ezért fejlesztek, tesztelek folyamatosan,
hogy
ezt az első 2 pillért könnyen kiépíthesd MAGadban.

A felhasználók egyik kedvencéről itt olvashatsz.

Amit még fontos tudnod:

Minél többen teremtünk SZERetetteli, magasabb dimenziós világot MAGunkban,
annál könnyebben érjük azt el ezt EMBERISÉG szinten is.

A közösség ereje összeadódik, megsokszorozódik,
de az is igaz, hogy
mindenki
csak saját MAGa tud felfelé lépkedni a saját dimenzió-lépcsőin.

Ezt a belső munkát kívánom
egyszerűvé, érthetővé tenni és
a leginkább időkímélővé.

Ha egyszer beleérzel a gyakorlatok valódi hatásába,
akkor az egyik legfelemelőbb időtöltéseddé válik!

Könnyű, felemelő, megnyugtató, SZERetetteli, szabad, bizsergető élmény!

Valódi, lélekemelő, gyönyörű szellemi élvezet!
NE HIDD EL, PRÓBÁLD KI!

Ha eddig eljutottál az olvasásban, akkor
fogadd nagyrabecsülésem!

Rendkívül hálás vagyok NEKED!

Köszönöm, hogy együtt gondolkodunk! 🙂

Köszönöm, hogy együtt emeljük bolygónk és az egész univerzum SZERetetszintjét! 🙂

ÍGY, együtt érdemi változást tudunk létrehozni bolygónkon IS és univerzumi szinten is!

A magasabb rezgésszintű bolygó, emberiség és a SZERetetkor =Aranykor felé!

KÖSZÖNÖM NEKED!!!

Még egy villám javaslat:

Gondolj többet vágyaidra,
kevesebbet a haragodra.

Ábrándozz többet boldogságodról,
nézz kevesebb lehúzó hírt.

Ismerd el, dicsérd meg MAGad minél gyakrabban,
büntesd kevesebbet MAGad.

Másokban azt keresd, amit SZERetsz, tisztelsz bennük,
hagyd figyelmen kívül a hibáikat.

Ha csupán ennyit teszel,
máris emelkedik rezgésszinted
=máris haladsz az 5. dimenzió felé.

Könnyebben tudsz alkalmazkodni a leendő új légkörhöz.

Ha komolyabb felkészülésbe vágnál bele,
akkor ezt a sorrendet ajánlom:

EZOterikus BIBLIA – 1. könyv

Karma és Reinkarnáció könyv

Valódi, 7 napos Rezgésszintemelő MINI tanfolyam e-mailben

Misztikus – Mágikus Rezgésszintemelő tanfolyam

Van még a Csakraterápia tanfolyam,
amit mindegyik szinthez ajánlok!

Gondolj arra, amire vágysz!  gondolatok, pozitív gondolatok

Minél többen teremtjük a magasabb SZERetetszintű világot MAGunkban,
annál könnyebben tudunk haladni fölfelé mindannyian.
Mindenkinek saját MAGában szükséges megteremteni a magasabb SZERetetszintet =magasabb rezgésszintet =magasabb dimenziót.

SZERelmes, vagy BOLDOG sem lehet helyetted más,
a TE Aranykori sikeres vizsgádat sem tudja megtenni helyetted senki.

Se ember, se Isten, se UFÓK, se Jézus, se más Intelligenciák!

Ez a TE saját BELSŐ MUNKÁD!

További részleteket hírleveleimben találsz.

Te még nem kapod?
Kérd itt INGYENESEN  SZERetetszint növelő hírleveleimet
5. dimenziós rezgésszintedért, boldog, békés életedért:
A SZERetet tanítása- Rezgésszintemelés az 5. dimenzió felé! - tiltottgyumolcs.hu


Kívánom, hogy legyen áldott, szép napod!
SZERetettel: Magdi
Veszelka Magdolna
SZERetetkori tanító tanító

Egy táplálékkiegészítő akkor jó, ha HAT - szerintem! Szerinted???Gondolj arra, amire vágysz!  gondolatok, pozitív gondolatok

Hogyan léphetsz ki a mátrixból? Ide kattintva találod meg írásomat erről >>>

.