Azonnal alkalmazható SZERetetszint növelő tippek * Veszelka Magdolnától

Ismeretlen betegségek gyógyítása ~Grigorij Grabovoj: Az egészség képlete 5. rész

FONTOS tudnivaló!
Ha nem érted teljesen elsőre, akkor is hasznodra válik, ha meghallgatod, elolvasod. A szándék, a cselekedet, a törekvés a megértésre TUDATFEJLESZTŐ hatású akkor is, amikor még nem jutsz el a teljes megértésig.
Többször meghallgatva, elolvasva, értelmezve egyre közelebb kerülsz a megértéshez.

Ami a lényeg, hogy
ha nem is érted teljesen, de ezáltal is törekszel a tudás megszerzésére,
ez azt jelenti, hogy TUDATOD ÚJ TERÜLETEIT fejleszted.
Olyan tudatterületeket kapcsolsz be; aktiválsz, melyek eddig alvó részek voltak.

Ezt leginkább az agy teljesítményével szokták jellemezni; hogy agyunknak 5%-át sem használjuk. Ha ebből a nézőpontból figyeljük, akkor azt jelenti, hogy az agykapacitást növelheted ezzel. Az 5%-on felüli részt is, sőt, sokkal magasabb régiókat is.

Amikor Grigorij Grabovoj tanításait tanulmányozod, akkor olyan agyterületeket ~tudatterületeket aktiválsz =kapcsolsz be tudatos működésedbe, melyek eddig aludtak.

Ezért is javaslom, hogy nézd/hallgasd/olvasd végig. Többször is. Gondolkodj rajta/róla, törekedj a megértésre. Azért, mert ez az útja a tudat valódi fejlődésének.

Eddigi tudással csak az eddig is aktív tudatterületeket fejlesztjük. Az ÚJ tudatterületeket =az eddig alvó ~nem aktív tudatterületeket ÚJ tudások tanulmányozásával tudjuk életre kelteni! Mármint minden egyén a számára ÚJ TUDÁSSAL tudja a saját tudatát fejleszteni.

Ami Neked új, nem feltétlenül egyezik meg azzal, ami másoknak új. Grigorij Grabovoj tanításai a legtöbb ember számára ÚJ tudást adnak! Grigorij Grabovoj a Teremtő tudását közvetíti emberi elme számára is megérthető formában és tudomány által is elfogadott, bizonyítható formában. Ezért van rengeteg szabadalma. Minden egyes tanításának alapja egy hivatalosan is elfogadott, bejegyzett szabadalomra épül.
A PRK-1U tudatfejlesztő berendezés is szabadalomra épül. Nem egy, hanem több szabadalomra. Ezekről is hamarosan írni fogok. Addig is kérlek, tanulmányozd ezt a témát, mert a legelső feladatunk a tökéletes TEST létrehozása. 

A tökéletes =erős +EGÉSZséges +fiatal +örök életű TEST létrehozása. Ez pedig bármilyen testi állapotból megvalósítható, ha megtanuljuk a helyes módszereket és pontosan alkalmazzuk azokat. Ezért szükséges naponta új tudást tanulmányozni.

Biciklizést is csak akkor tanuljuk meg, ha gyakoroljuk. Elsőre nem biztos, hogy tökéletes, de ha elég sok alkalommal próbálkozunk, sikerülni fog. Mennyi idő alatt? => Egyéni. Minden egyén saját gondolkodása, adottsága alapján, saját idő alatt tanulja meg. A lényeg: mindenki képes rá, hogy megtanulja.

Épp így TE IS képes vagy rá, hogy professzionális szinten megtanuld az EGÉSZséged és az életeseményeid harmonizálását. Tanulni és gyakorolni szükséges hozzá. Grigorij Grabovoj tanításaiban minden pici részlet megtalálható ehhez.

Grigorij Grabovoj: Az egészség képlete
Ismeretlen betegségek gyógyítása

 
A videót Demján-Antal Judit készítette,
Grigorij Grabovoj hangját hallod, ami önmagában gyógyító erejű

Egyszerű és a hatékony normalizáló módszerek.

Azt tudod, hogy az Emberi Testben és a Test körül
vannak információs struktúrák.

A csakrákat és a meridiánokat bizonyára ismered
és talán gondoskodsz is róluk napi rendszerességgel.

Ezek mellett vannak más információs területek is a Test körüli térben,
bár ezeket ma még nem ismeri el a tudomány.

Az információs vázunkat azonban ez nem befolyásolja.
Egyszerűen létezik. Működik. Segíti az életünket.

A Teremtő létrehozta és mi emberek egyénileg gondoskodhatunk róla,
MERT
gondjainkra bízta a Teremtő.

Saját gondolatainkkal tudjuk épségben tartani.
Ha jó gazdái vagyunk ennek a rendszernek,
ennek az információs RENDszernek,
akkor a fizikai Testünk RENDben van, a Teremtői NORMA szerint.

Ez az információs struktúra
a megszokott emberi látással nem látszik,
de felfejleszthető a látásmód olyan szintre, hogy látható legyen.

A lényeg:
tanulással, megértéssel
– már a látás előtt is – helyreállítható ennek a szerkezetnek az épsége.
Az eredeti, Isteni NORMA szintjére.
Ez pedig azért célszerű,
mert ha ezt az információs felépítményt helyreállítjuk,
akkor ő gondoskodik arról,
hogy a fizikai Testünk is, gondolkodásunk is ÉP legyen,
vagyis hogy önMAGunk legyünk, az Isteni NORMA szerint!

A fenti videóban a szerző nem magyarázza el a szerkezet pontos működését,
csupán a gyakorlati használatot mutatja be.

Mintha a legokosabb telefon belső felépítését, működését nem ismernénk,
csupán a használatához kapnánk instrukciókat.
Így kapcsoljuk be,
ezt kell csinálni, ha telefonálni akarunk,
így lehet SMS-t írni, 
úgy tudunk rögzíteni képeket,
…stb…

Most itt csak a használati módot olvashatjuk a videóban.

Még egy nagyon fontos tudás:
Minden Grabovoj módszer alkalmas a megelőzésre is, nemcsak helyreállításra!
TEHÁT:
Ha meg akarjuk őrizni az EGÉSZségünket,
vagy
biztosítani akarjuk jövőnk békéjét, boldogságát, Testünk, elménk, memóriánk, tudatunk jövőbeli EGÉSZségét, arra is alkalmasak ezek a technológiák!

MIÉRT működnek ezek a technikák?

=> AZÉRT, mert
a Teremtő úgy építette fel az Embert,
hogy minden eltérést,
mindent, ami nem az eredeti, tökéletes állapotú,
(=mindent, ami nem NORMA),
egyszerű módszerekkel saját MAGunk helyre tudjunk állítani.

Külső segédeszköz nélkül, a Tudatunk segítségével.

Meddig kell használni ezeket a módszereket? – kérdezik gyakran.
Grigorij Grabovoj válasza erre mindig az, hogy
addig, amíg el nem érjük a kívánt eredményt.

Vannak, akik azért nem használják ezeket a technológiákat,
mert nem értik,
vagy azért nem, mert
annyira egyszerű, hogy el sem tudják képzelni, hogy ennyire szerény cselekvés,
ráadásul gondolatbeli cselekvés hozhat eredményt.

Hiszem, hogy Te, kedves Olvasó
kipróbálod, leellenőrzöd
és 
amikor meghozza az eredményt, akkor szokásoddá teszed.

Tanulni és gyakorolni!
Mindig tanulni kell és gyakorolni a tanultakat!

Lehet, hogy gyakorolni kell egy ideig
és
tanulni is szükséges =a logikus értelmednek is szükséges megértéseket adni,
de nem ez a lényeg!
Az számít csak, hogy ha gyakorolsz is, tanulsz is – rendszeresen
akkor el tudsz jutni arra a szintre, ahová SZERetnél!

NE HIDD EL, PRÓBÁLD KI!

Sok sikert kívánok hozzá!

Ui.:
Elsőre nem pontosan érted?
Én sem értek mindent elsőre.
Az én bevált módszerem az, hogy értelmezem és alkalmazom. Csinálom. Használom.

AZTÁN újra elolvasom néhányszor, újra értelmezem.
Ekkor még több megértésem születik.
Az új megértéseim birtokában újra alkalmazom.

Ezután újra olvasom, újra gyakorlom.
Olvasom, gyakorlom – olvasom, gyakorlom – olvasom, gyakorlom – …
Addig csinálom ezt a kört, amíg annyi megértéshez jutok,
hogy kellő sebességgel kapom meg az eredményeket.

A gyakorlás közben MINDIG rengeteg megértést kapok!
Olyanokat, amit csak értelmezés útján nem értenék.

Mivel ez a módszer nekem bevált,
Neked is javaslom, hogy próbáld így.
Utána szabadon választhatsz, hogy használod-e rendszeresen.

Minden előadásban több rétegű információt, tudást ad át Grigorij Grabovoj.
Nem csak a logikának szól,
hanem a Léleknek, Szellemnek, Tudatnak is.
A többszöri hallgatás, figyelem, megértésre törekvés
ezért fontos, hogy minden részed megértse.
A harmonikus fejlődéshez ez fontos!

…és ezzel eléred a logikus megértést is.

Egyre könnyebben fog menni a következő és következő
tudás-szelet megértése.


A következő videót azért készítettem, hogy céljaidat biztosabban, könnyebben, gyorsabban elérhesd! -avagy- NAVIGÁCIÓ egyéni céljaid megvalósításához, a legnagyobb jó érdekében!

Megoszthatod,
feltöltheted saját csatornádra, telefonodra is,
hogy mindig kéznél legyen!
Ennek napi használatával
mindannyiunk biztonságához és jólétéhez
járulsz hozzá!
Köszönöm előre is: Veszelka Magdolna

Ha túl lassan indul el a videó,
akkor a videó alatti linkre kattintva letöltheted és a letöltött videót bármikor használhatod.

Ha SZERetnéd letölteni, akkor
ide kattintva új ablakban megnyílik és letöltheted, hogy mindig kéznél legyen >>>

Nagyon fontos, hogy
teremtsd céljaidat!

Elsőként azokat a céljaidat érd el, ami
egyénileg fontos számodra és családodnak!

Utána lesz időd, energiád, figyelmed arra,
hogy
közösségi célokért, globális célokért is fektess be időt, figyelmet, szándékot!

DE
amit ma még nem mindenki használ,
mert nincs információja ennek fontosságáról,
hogy
észben kell tartanunk mindig az egész Univerzumot,
mindenkit
=mindenki örök életének biztosítását is fontos teremtenünk mindannyiunknak.

MERT
ha logikusan megnézzük, akkor az egyének a saját céljaikkal
nem lesznek igazán boldogok,
ha a környezetükben katasztrofális helyzet uralkodik.

Ez a logika szintjén teljesen érthető.
Vannak más nézőpontok is,
mint pl. a fizika törvényinek nézőpontja, vagy a Teremtő nézőpontja,
azok is megerősítik ennek a hozzáállásnak létfontosságát.

Most itt csak annyit mutatok,
amivel a videós segítséget a legjobban tudod használni:

Ha a videó és a leírásom alapján teremted egyéni céljaidat,
akkor nemcsak azt fogod tapasztalni,
hogy
gyorsabban, könnyebben megvalósulnak a céljaid,
hanem azt is, hogy
még jobb eredményt érsz el, mint gondolod
és azt is, hogy
mások élete is, a bolygó élete is egyre békésebbé, egyre SZERetettelibbé válik.

Használati leírás:

=> Gondolj egy célodra!
(Én SZERetem papírra írni sorban a céljaimat
és egymás után több célt is teremtek.
Azért javaslom Neked is, mert bevált, nemcsak nekem.)

A célod lehet
saját EGÉSZséged, vagy más EGÉSZsége,
kapcsolati probléma megoldása, kibékülés,
pénzügyi gondok megoldása, pénzügyi célok elérése,
ház, autó vásárlás, eladás,
számlák könnyű kifizetése, határidőre,
üzleti siker, képesség megszerzése, értő tanulás,
lehet célod, hogy kedvesebb, figyelmesebb, türelmesebb, kreatívabb, kitartóbb legyél,
vagy céltudatosabb, kíváncsibb, nyitottabb, békésebb, boldogabb, SZERetettelibb,
vagy családtagokkal kapcsolatos megértés, egyetértés, előrevivő beszélgetés legyen,
vagy
bármi más, ami fontos számodra.

Hétköznapjaidat is teremtheted.
Minden nap a következő napodat,
(vagy következő 48 órádat),
hogy
sikeres, békés, boldog legyél
és természetesen EGÉSZséges.

=> Ezt a célodat tartsd meg gondolatodban!

Indítsd el a videót.
A célod mellett legyen gondolatodban az is, amit nézel a videóban.
A videó utolsó részében, amikor a „Célomat elérem…” feliratot nézed,
akkor arra a célodra gondolj,
amit a videó előtt választottál.

Amikor megáll a videó, nézheted tovább az állóképet,
ameddig akarod/tudod
és a célodat átélheted, részletezheted MAGadnak.

Minél több ideig nézed és közben gondolsz a célodra,
annál több téglácskát (=figyelemrészecskét) adsz létrehozandó célod építményéhez.

Ha teheted/akarod, akkor ezután
egy következő célodat válaszd ki
és indítsd újra a videót.

Egyetlen céloddal is nézheted többször a videót.

Napi minimum 5 perc az ajánlás,
hogy globális szinten pozitív változást tudjunk teremteni.

Nagyra értékellek előre is, hogy társteremtők vagyunk ebben!
Köszönöm Neked!

Megjegyzés, kiegészítés:
Önmagában az, hogy RENDszeresen gondolsz a célodra, óriási teremtőerővel járul hozzá a megvalósuláshoz.
A számsorok az egyik gyorsító tényező. Emberi értelemmel fel sem mérhető a sokszorozó hatás,
de majd fogod tapasztalni, ha szorgalmasan használod.
A másik sokszorozó tényező az a sorrend,
hogy MAKROszinten is teremtesz. Ezzel úgy jársz el, mint a Teremtő,
mert a Teremtő mindenkit, kivétel nélkül meg akar menteni.
A harmadik határtalan sokszorozást adó tényező pedig az,
hogy a háttérben távoli objektumokat látsz.
A távolsággal sokszorozni tudod teremtőerődet.

Sok sikert kívánok Neked!

………….

Korábbi üzenetem újra,
ugyanehhez a teremtéshez egy egyszerűbb,
instant módszer és magyarázat,
ha új vagy olvasóim között:

MAGadnak, családodnak és minden embernek
TE is tudsz segíteni!

Egyénként is.

Az EGÉSZség, az örök élet védelméért!

Például úgy,
ha gyakran használod a
5487489
5749864897
számsorokat.

Saját egyéni élethelyzeteidet is normalizálhatod segítségükkel.

Például úgy, hogy
egy célodra, vagy jövőbeni programodra gondolsz,
arra is gondolsz, hogy
a lehető legjobb eredményt SZERetnéd.

E gondolatodat megtartod
és közben
koncentrálsz a 2 számra:
5487489
5749864897

Például 1 percig.
Ez lehet hosszabb idő is, rövidebb is.
Napi 5 perc koncentráció
egyben, vagy részletekben, már óriási hozzájárulás.

A számsorok hullámai
(=Isteni FÉNY hullámai)
kirezegtetik az eseményből, a célból
a sötét energiákat.

Minél több hullámot indítunk,
minél gyakrabban,
minél többen,
annál előbb elhárul a veszély
és annál előbb írják alá
az államok vezetői a BÉKESZERZŐDÉST!

Minél több egyéni célodra koncentrálsz
e 2 számsor segítségével,
annál erőteljesebben járulsz hozzá
a világbékéhez is.

Legjobb, ha a koncentrációt azzal a gondolattal kezded,
hogy mindenki örök életét kívánod biztosítani.

————
Írhatod az interneten, közösségi felületekre,
(elég csak a 2 számsort írni is)

ÍGY is írhatod:

Helyzetek normalizálása
5487489
5749864897
GRABOVOI ®

Köszönöm mindannyiunk és a bolygó nevében!