Gondolatok a 3. dimenzióról és
a 3. dimenziós problémák megoldásáról
.
Most, amikor írom ezt, (2020. május 23.)
az emberek a bolygónkon hazugságok mocsarában élnek.
.
Ahány ember, annyi féle reakció.
2 fő vonalat figyelhetünk meg:
az emberek egyik csoportja elhiszi a hazuságokat, a másik nem.
.
Akik elhiszik, Ők ettől a hittől
félelembe, aggódásba, rettegésbe zuhannak és
minden buta dolgot megcsinálnak, amire a félelem gerjesztői utasítják őket
és azt is, amit javasolnak.
.
Azok az emberek, akik nem hiszik,
ők a buta utasításokat nem tartják be,
legalábbis csak minimálisan szükséges, ésszerű mértékben,
hogy élhető legyen a 3. dimenzió számukra.
.
Amit ma még ijesztően kevesen tudnak,
az az, hogy
a 3. dimenzió a hazugságok világa.
A 3. dimenzió csak úgy tud létezni,
hogy valaki(k) hazugságokat gyárt(anak)
és ebbe a megkreált, hazug világba belépnek emberek,
hogy a 3. dimenziós színházban eljátsszanak különböző szerepeket.
.
Olyan szerepeket, amiből tapasztalatot szerezhetnek
azért, hogy fejlődni tudjanak, mint lélek, mint szellem.
.
Amikor tehát egy lélek
keres a 3. dimenziós Földön egy édesanyát és édesapát,
akik gyermekeként megszületik majd,
azzal
azt választja, hogy beszületik egy hazugságokra épülő színházba,
ahol
megtapasztalja annak az ellentétét, aki ő MAGa.
.
Meg akarja tapasztalni a tiszta, igaz, SZERetetteli, szabad, eredeti
önMAgának az ellentétét.
Megtapasztalja az ésszerűtlen korlátokat,
- a „nem szabad!”
- a „ne csináld!”
- az „ezt nem szabad!”
- a „Te rossz vagy!”
- a „Te bűnös vagy!”
- …stb…
hazugságokból épített, korlátokkal zsúfolt színházban az életet.
.
A lélek vállalja, hogy bepréselődik
egy szűk, sötét, hataloméhségből épített színházba,
egy emberi test jelmezbe,
hogy kipróbálja, milyen a 3. dimenziós élet.
.
…és emberbőrben igen hamar elfelejti, hogy ki is Ő.
Iszonyú gyorsan megfeledkezik a valódi énjéről.
Belefeledkezik a vállalt szerepébe.
Hamarosan azt hiszi, hogy a szerep és a jelmez az Ő valódi élete.
.
Pedig ha tudná, hogy
a szerep közben begyűjtött tapasztalatai,
a fájdalmak, a félelmek, az ítéletek, az önleértékelés, a kishitűség, a bűntudat, az önkritika, a bírálat, a sértegetés, a sérelem, a szégyen, …
mind csak
a szereplő bőrében szerzett megtapasztalások,
ezek nem Őt minősítik, hanem csupán
a tudását akarja gyarapítani ilyen módon.
.
Ezekért a tapasztalatokért,
tudásának ilyen módon való fejlesztéséért
vállalta e Földön való életet emberi testben.
Épp, mint TE, kedves olvasó, vagy mint én.
.
Ha nem lenne hazugság, akkor az nem lenne 3. dimenzió.
.
A 3. dimenzió
kizárólag hazugságok dimenziójában létezhet.
Épp ezért
fölösleges kifelé mutogatni,
hiábavaló másokat felelőssé tenni a hazugságokért a 3. dimenziós életben.
.
Ha beugrasz úszni egy tóba, nem hibáztatod a vizet azért, mert vizes lettél.
=> Ha beszülettél a 3. dimenzióba, akkor is hiábavaló a 3. dimenziót szidni, hogy megtévesztő, feszült, ítélkezős, megbántós, kiszúrós, uszítgatós, manipulálós, hazug világ. Ez a természete.
.
3. dimenzió?
Ha igen, akkor persze, hogy hemzseg a hazugságtól.
Nincs hazugság?
Akkor az már nem 3. dimenzió!
Az már magasabb, legalább 5. dimenzió.
.
Saját MAGunkban kell felismerni mindazt,
amiért ide, a 3. dimenzióba jöttünk.
…és még egy fontos összetevő:
ha a 3. dimenzióban vagyunk, mi is hazudunk.
.
Hazudunk MAGunknak, hazudunk másoknak.
- Hazudunk saját érdekünkben,
- hazudunk, mert a másikat kímélni akarjuk,
- hazudunk, hogy ne bántsunk meg másokat,
- hazudunk, hogy elkerüljük a kellemetlenségeket,
- hazudunk, hogy megelőzzünk konfliktusokat,
- hazudunk, elhallgatunk fontos információkat, hogy ne élhessenek vele vissza,
- …
.
Ha ezt felismerjük, és megértjük, hogy:
- Mit hazudunk?
- Kinek hazudunk?
- Miért hazudunk?
- Hamis információink miatt hazudunk?
- Tévesen berögzült tudásunk miatt hazudunk?
- Hiányos az ismeretünk, azért?
- Mikor hazudunk?
- Észrevesszük, a saját hazugságainkat?,
akkor elindulhatunk azon az úton,
ami kivezet a hazugságok mocsarából
=elindulhatunk a 3. dimenzióból kifelé
=elkezdhetjük a fejlődésünket az 5. dimenzió felé.
.
3. dimenziós problémák és megoldásuk
A problémákat, melyek a 3. dimenzióban keletkeznek,
meg lehet oldani véglegesen?
Ha igen, hogyan?
.
=> Ha beugrunk a vizes medencébe, vizesek leszünk.
Ha búvárruhában ugrunk be, akkor csak a búvárruhánk lesz vizes….
…amíg meg nem sérül a védelmező búvárruhánk és be nem folyik rajta a víz…
.
Ha a sérülést kijavítjuk a ruhán, akkor újra csak a ruhánk lesz vizes, a testünket megvédi.
.
Épp ilyenek a 3. dimenziós problémák.
Amíg a 3. dimenzióban tartózkodunk, addig hazugságokkal, félelemmel, feszültséggel, ítélkezéssel, kihasználással, … fogunk találkozni.
Ha felvértezzük MAGunkat megfelelő tudással, megfelelő energetikai burokkal, akkor az búvárruhaként véd meg minket.
Amíg meg nem sérül, amíg el nem avul a tudásunk.
Az energiaburok sérüléseit
naponta minimum egyszer szükséges javítani,
=a burkot felújítani, +a tudásunkat is folyamatosan frissíteni, aktualizálni kell.
.
Ha találkozunk egy gonddal a 3. dimenzióban,
akkor a tudásunk megfelelő alkalmazása szükséges
és
az energiaruhánk felújítása.
.
Én SZERetem az átmeneti megoldásokat végleges megoldásra cserélni.
Gondolom, Te is.
.
Amíg a vízben vagyunk, addig egyértelmű, hogy ha unjuk a búvárruha állandó foltozgatását, és nem akarunk állandóan csuromvizesek lenni, akkor kiugrunk/kimászunk a vízből.
Teljesen hasonló a 3. dimenziós problémák végleges megoldása is – bár eddig valószínűleg Neked sem jutott eszedbe, mint ahogyan nekem sem.
Pedig logikus:
ki kell ugranunk/ki kell másznunk a 3. dimenzióból.
=Az 5. dimenzióba kell emelnünk Testünk, gondolataink, elképzeléseink rezgésszintjét!
.
VAGYIS:
Ebből a hazugságtól bűzös mocsárból,
a 3. dimenzióból
csak mi tudjuk saját MAGunkat kihúzni.
A 3. dimenziót javítgatni nem igazán bölcs megoldás. *
A 4. dimenzióig eljutni
és a 4. dimenziót javítgatni sem sokkal okosabb,
mert az ellentétek,
a jó és a rossz egymásnak feszülése és örökös harca ott is zajlik.
.
* A 3. dimenziót javítgatni nem bölcs dolog,
mert az nem megoldás.
Nem oldható meg a 3. dimenzióban
a hazugságmentesség sem
és a feszültségektől, ellentétektől mentesség sem.
A 3. dimenzió nem tud másképp működni, mint ahogyan működik.
Ha másképp működne,
az már nem 3. dimenzió lenne!!!
.
Megértem, ha nem akarsz
hazug, gonosz, kihasználós, kifosztós, visszaélős, hataloméhes, egymás ellen uszítgatós világban élni.
Én sem.
A módszer, hogy jobb világban éljünk,
nem az, hogy megjavítjuk a 3. dimenziót.
Nem.
.
Saját MAGunkon kell munkálkodnunk,
saját MAGunkat kell 5. dimenzióba emelni.
Először
a gondolkodásmódunkat, képzeletünket, ábrándjainkat,
majd speciális gyakorlatokkat
testünk rezgésszintjét kell 5. dimenziós rezgésszintre emelnünk.
.
Akinek elege van a hazugságokból, a harcból,
aki békésen, SZERetettel, örömmel, szabadon akar élni,
aki tökéletes EGÉSZségre vágyik,
el akarja kerülni a fájdalmat, a félelmet,
Neki legalább az 5. dimenzióig szükséges fellépegetnie.
.
Hogyan?
Naponta megtett lépésekkel.
Lehet persze lassabban is haladni, csak nem érdemes.
.
Gyakran hallom, hogy „nincs erre időm!”
Oké.
Értem.
Tisztában vagyok vele, hogy
a 3. dimenziós, hazugság téglákból épített színház
töméntelen mennyiségű időt és energiát harácsol magának.
Mint a feneketlen kút.
Semmi nem elég Neki!
.
Tapasztalatból tudom.
.
Emellett azt is tudom, hogy
amíg minden figyelmedet, idődet és energiádat
a 3. dimenzióra költöd,
addig TE biztosítod, hogy éljen, erősödjön
és egyre többet követeljen Tőled
épp az, amitől szabadulni akarsz.
.
Ha eleged van a szenvedésből,
ha eleged van abból, hogy kihasznál Téged a 3. dimenzió,
akkor szükségszerű, hogy minden áldott nap fordíts időt,
legalább perceket arra, hogy
a figyelmedet, idődet és energiádat
az 5. dimenziós életedre fordítsd.
.
Hogyan?
Kezdd ezzel, mert ez a legjobb, legegyszerűbb, valódi, eredményt hozó kezdés!
NE HIDD EL, PRÓBÁLD KI!
*
További részleteket hírleveleimben találsz.
Te még nem kapod?
Kérd itt INGYENESEN SZERetetszint növelő hírleveleimet
5. dimenziós rezgésszintedért, boldog, békés életedért:
♥
.
Kívánom, hogy legyen áldott, szép napod!
SZERetettel: Magdi
Veszelka Magdolna
SZERetetkori tanító tanító
.
.
*
.