Azonnal alkalmazható SZERetetszint növelő tippek * Veszelka Magdolnától

Két [INGYENES] SZERetet gyakorlat

2 módszer a SZERetet kifejezésére

nemcsak karácsonyra

*

Tudom, hogy Te figyelsz arra is, hogy a karácsonyod

valódi SZERetet ünnep legyen és arra is, hogy

az év összes többi napján is JÓL kifejezd a SZERetetet.

Azt is tudom, hogy tudod, hogy sokkal fontosabb a többi napon figyelni MAGadra, családodra, kifejezni a SZERetetedet, mint karácsonykor.

.

PLUSZ még
azt is tudom, hogy milyen nehéz ezt jelen időszakban megtenni.

Túl sok, túl nagy, túl hangos, túl éles
a média zaj,
ami óhatatlanul ráragad az emberekre.

A SZERetet legmagasabb minőségű áramlása

emberek között folyik,

nem az okostelefonokon, nem az interneten.

ÉPP ezért nem zárhatjuk ki a gondolkodásunkból
ezt a tényt:

A média
őrülten nagy erőkkel
próbálja elterelni az emberek
figyelmét, energiáját, idejét, pénzét,

egymásról, önMAGukról, a többi emberről,

csak hogy
vásároljanak, vásároljanak, vásároljanak…

A SZERetet kifejezésére pedig
ezek után
nem marad elég idő, energia, figyelem.
…és sokaknál pénz sem.

*

MERT a SZERetet kifejezéséhez
gyakran pénzre is szükség van.

MA MÉG.

Most itt
olyan módszereket fogok mutatni,
melyekhez egyetlen fillér sem szükséges.

A figyelmed, a szándékod kell
és
a leírtak megvalósítása.

*

Itt az oldal alján elvezetlek majd olyan oldalakra is,
ahol más INGYENES módszereket is találsz,
melyeket korábban már megosztottam olvasóimmal.

Mindegyiket leteszteltem.

Mindegyiket több ezren használták.

Egyszerű, mindenki által érthető módszerek.

A visszajelzések alapján mindenkinél működik.

..de MOST
egy ÚJ technológiát
SZERetnék bemutatni Neked!

Pompásan működik.

A családi konfliktusokat sorra szelídítette meg.

*

A második módszer, amit a címben olvastál,

azt is megtalálod a kinyomtatható pdf dokumentumban.

Az egy lista,

a használatra javasolt szavak, mondatok listája.

Minta mondatok.

*

Olyanok,
amik között fel kellett volna nőnünk gyerekkorunktól.

DE
legtöbben nem így nőttek fel.

Ha Te igen, akkor
gratulálok
Neked is, szüleidnek is, nagyszüleidnek is!

Ha nem, akkor se bánkódj,

mert
itt megmutatok néhány mintát,
amit saját kreativitásod szerint
tovább fejleszthetsz, kiegészíthetsz, bővíthetsz, egyénedre szabhatsz.

ÍGY gyakorlatilag
végtelen mennyiségű mondatod, mondatcsokrod lehet
arra,
hogy másoknak kifejezhesd a SZERetetet.

Elsősorban saját MAGadra és családodra figyelj.

.

2 INGYENES gyakorlat a SZERetet kifejezéséhez ♥ 1 ÉGI + 1 FÖLDI módszer! Tiltott gyümölcs
2 INGYENES gyakorlat a SZERetet kifejezéséhez: 1 ÉGI + 1 FÖLDI módszer! Tiltott gyümölcs

*

MIÉRT fontos a SZERetet kifejezése?

=> Azért, mert MINDEN SZERetetből áll.

Univerzumunkat működtető energia a SZERetet energiája.

Hívhatjuk Szentléleknek is,
– de ezt annyira félremagyarázták, hogy nem a valódi jelentést gondolják mögé az emberek.

Ezt a gondolatot folytatni fogom,
de most előtte

gyorsan befejezem a pdf szerkesztését,

hogy
mielőbb használhasd ezt a 2 megdöbbentően SZERetetteli technikát.

Ide kattintva tudod kérni
a 2 SZERetet gyakorlatot >>>


szeretet, szeretet idézetek, idézetek a szeretetről, szeretet nélkül, szeretni, szeretet idezetek, szeretet és köszönet, idezetek szeretet, a szeretetről, gondolatok a szeretetről, családi szeretet idézetek - Tiltott gyümölcs, Pozitív gondolatok, SZERetet, Aranykor, 5. dimenzió, rezgésszint emelés

ÚJ energiák uralják bolygónkat

Változást hoznak.

Nem tudunk elbújni, bármennyire szeretnénk is.

Az energiák jönnek és teszik a dolgukat.

szeretet, szeretet idézetek, idézetek a szeretetről, szeretet nélkül, szeretni, szeretet idezetek, szeretet és köszönet, idezetek szeretet, a szeretetről, gondolatok a szeretetről, családi szeretet idézetek - Tiltott gyümölcs, Pozitív gondolatok, SZERetet, Aranykor, 5. dimenzió, rezgésszint emelés

Körülöttünk is, Bennünk is!

.

Ezzel nem tudunk mit tenni, csak azzal,

hogy hogyan készülünk fel rá:

Tudatosan, vagy csak hagyjuk, hogy sodorjon az élet?

.

Tanulhatunk,

előre nézhetünk,

bespájzolhatunk tudást és néhány gyakorlatot a nehéz időkre,

de mondhatjuk azt is,

hogy

úgyis lesz valahogy!

szeretet, szeretet idézetek, idézetek a szeretetről, szeretet nélkül, szeretni, szeretet idezetek, szeretet és köszönet, idezetek szeretet, a szeretetről, gondolatok a szeretetről, családi szeretet idézetek - Tiltott gyümölcs, Pozitív gondolatok, SZERetet, Aranykor, 5. dimenzió, rezgésszint emelés
Mi még egy egyszerűbb világban nőttünk fel.
Elég volt, ha szorgalmasan tanultunk.

Ma már más világ van.

Szükség van magasabb tudatszintű segítségre,
de nem tudják az emberek, kihez fordulhatnak ilyen kéréssel.

szeretet, szeretet idézetek, idézetek a szeretetről, szeretet nélkül, szeretni, szeretet idezetek, szeretet és köszönet, idezetek szeretet, a szeretetről, gondolatok a szeretetről, családi szeretet idézetek - Tiltott gyümölcs, Pozitív gondolatok, SZERetet, Aranykor, 5. dimenzió, rezgésszint emelés

EZÉRT jók az ÚJ tanfolyamaim.

Nem kell kényelmetlen helyzetbe hozni MAGát senkinek.

Nem kell kitennie MAGát rosszalló tekinteteknek.

Egyszerűen megszerzi a tudást és képességet
és máris emelkedik a rezgésszintje minden pillanatban.

Nem kell róla meggyőzni senkit.

szeretet, szeretet idézetek, idézetek a szeretetről, szeretet nélkül, szeretni, szeretet idezetek, szeretet és köszönet, idezetek szeretet, a szeretetről, gondolatok a szeretetről, családi szeretet idézetek - Tiltott gyümölcs, Pozitív gondolatok, SZERetet, Aranykor, 5. dimenzió, rezgésszint emelés

Segít

az Isteni Éned,

hogy sejtszinten átalakulhasson a Tested,
hogy gátló Tudatalatti programjaid kicserélődjenek
a SZERetet legmagasabb szintjén rezgő programokra.

Segít,
hogy a szükségtelen, hátráltató programok
előnyösre cserélődjenek.

Olyanra, AMI szükséges ahhoz,
hogy a 3. és 4. dimenzió fölé emelkedj,
hogy az ellentétek, a feszültség világa fölé emelkedj,

hogy bejuss az Aranykorba
= a SZERetetkorba =az Isteni 5. dimenzióba!
szeretet, szeretet idézetek, idézetek a szeretetről, szeretet nélkül, szeretni, szeretet idezetek, szeretet és köszönet, idezetek szeretet, a szeretetről, gondolatok a szeretetről, családi szeretet idézetek - Tiltott gyümölcs, Pozitív gondolatok, SZERetet, Aranykor, 5. dimenzió, rezgésszint emelés

NE HIDD EL, PRÓBÁLD KI! 

.

Gyakorlati SZERetetszint növelő tippek,
konkrét tennivalók

Gyakorlatban alkalmazható Szellemi megoldási lehetőségeket mutatok

hírleveleimben, tanfolyamaimban, írásaimban.

.

Ha nem akarsz tovább várni,

akkor

katt ide légy szi a napi 3-szor 1 percet igénylő megoldáshoz.

.

Ezt az időtakarékos megoldást ajánlom elsőként,

ha gyors módszer után kutatsz.

Mielőbb élj vele, mert ezzel fel tudsz készülni

a kiszámíthatatlan, váratlan helyzetekre is,

melyekből rengeteg áll előttünk.

szeretet, szeretet idézetek, idézetek a szeretetről, szeretet nélkül, szeretni, szeretet idezetek, szeretet és köszönet, idezetek szeretet, a szeretetről, gondolatok a szeretetről, családi szeretet idézetek - Tiltott gyümölcs, Pozitív gondolatok, SZERetet, Aranykor, 5. dimenzió, rezgésszint emelés

Az elméleti információk mellé

mindig hasznos az azonnal alkalmaható tudás,

amit rögtön gyakorlatba ültethetsz.

szeretet, szeretet idézetek, idézetek a szeretetről, szeretet nélkül, szeretni, szeretet idezetek, szeretet és köszönet, idezetek szeretet, a szeretetről, gondolatok a szeretetről, családi szeretet idézetek - Tiltott gyümölcs, Pozitív gondolatok, SZERetet, Aranykor, 5. dimenzió, rezgésszint emelés

Nekem mindig ez az egyik fő szempontom!

Az elmélet, a tudás

eredményes felhasználás nélkül,

az életünkbe való beépítés nélkül

csupán üres információ.

Fontos a megértés, de önmagában kevés.

szeretet, szeretet idézetek, idézetek a szeretetről, szeretet nélkül, szeretni, szeretet idezetek, szeretet és köszönet, idezetek szeretet, a szeretetről, gondolatok a szeretetről, családi szeretet idézetek - Tiltott gyümölcs, Pozitív gondolatok, SZERetet, Aranykor, 5. dimenzió, rezgésszint emelés

Hiába van teli kiváló könyvekkel a könyvespolcod,

ha nem használod a tudást, ami ott van Tőled karnyújtásnyira,

akkor kidobott pénz, amit rájuk költöttél.

szeretet, szeretet idézetek, idézetek a szeretetről, szeretet nélkül, szeretni, szeretet idezetek, szeretet és köszönet, idezetek szeretet, a szeretetről, gondolatok a szeretetről, családi szeretet idézetek - Tiltott gyümölcs, Pozitív gondolatok, SZERetet, Aranykor, 5. dimenzió, rezgésszint emelés

Azonnal használható tudás

Az azonnal alkalmazható, érthető és működő, gyakorlati tudás

a lényeg,

mert

a szellemi tudás, a SZERetetszint növelés napi használatba való átültetése

hozza meg a várt eredményt.

Tanfolyamaim, gyakorlataim

épp onnan segítenek elindulni, vagy tovább fejlődni, ahol épp tartasz.

szeretet, szeretet idézetek, idézetek a szeretetről, szeretet nélkül, szeretni, szeretet idezetek, szeretet és köszönet, idezetek szeretet, a szeretetről, gondolatok a szeretetről, családi szeretet idézetek - Tiltott gyümölcs, Pozitív gondolatok, SZERetet, Aranykor, 5. dimenzió, rezgésszint emelés

Rengeteg időt takarít meg mindegyik gyakorlat, amit általam ismersz meg,

mindazoknak, akik tényleg használják,

nekem pedig határtalan öröm, amikor a felhasználók beszámolnak sikereikről,

amit MAGuk is alig hisznek.

szeretet, szeretet idézetek, idézetek a szeretetről, szeretet nélkül, szeretni, szeretet idezetek, szeretet és köszönet, idezetek szeretet, a szeretetről, gondolatok a szeretetről, családi szeretet idézetek - Tiltott gyümölcs, Pozitív gondolatok, SZERetet, Aranykor, 5. dimenzió, rezgésszint emelés

Tudom, hogy Neked is jól fog jönni

egy gondosan kidolgozott, időtakarékosan használható,

valóban működő, Isteni 5. dimenzióba fejlesztő,

SZERetetszint növelő gyakorlat!

.

Épp ezért állítottam össze

ONLINE tanfolyamaimat.

Az Isteni 5. dimenziós rezgésszintre (=Aranykorba) emelnek.

Egyszerűek, praktikusak, SZERetetszint növelők.

Mindenki számára érthetők.

Otthonod kényelmében, laptopod, tableted, vagy telefonod elől végezheted.

.

Olyan módszerek, melyek az emberi test struktúráját is átalakítják,

felfejlesztik Isteni 5. dimenziós SZERetetszintre.

szeretet, szeretet idézetek, idézetek a szeretetről, szeretet nélkül, szeretni, szeretet idezetek, szeretet és köszönet, idezetek szeretet, a szeretetről, gondolatok a szeretetről, családi szeretet idézetek - Tiltott gyümölcs, Pozitív gondolatok, SZERetet, Aranykor, 5. dimenzió, rezgésszint emelés
Előképzettség nélkül használhatók

ÉS

Profi önfejlesztőket is korábban nem tapasztalt szellemi magasságokba emel.

szeretet, szeretet idézetek, idézetek a szeretetről, szeretet nélkül, szeretni, szeretet idezetek, szeretet és köszönet, idezetek szeretet, a szeretetről, gondolatok a szeretetről, családi szeretet idézetek - Tiltott gyümölcs, Pozitív gondolatok, SZERetet, Aranykor, 5. dimenzió, rezgésszint emelés

MIÉRT?

Miért szükséges testünk rezgésszintjét is emelni?
Azért, mert a várva várt Aranykor,
=a békés, örömteli, szabad, boldog, SZERetetteli világ
mindannyiunktól testi fejlettséget is igényel.
szeretet, szeretet idézetek, idézetek a szeretetről, szeretet nélkül, szeretni, szeretet idezetek, szeretet és köszönet, idezetek szeretet, a szeretetről, gondolatok a szeretetről, családi szeretet idézetek - Tiltott gyümölcs, Pozitív gondolatok, SZERetet, Aranykor, 5. dimenzió, rezgésszint emelés

Nemcsak a megszokott fizikai szinten,

hanem

a test SZERetet-befogadó képességének szintjét is fel kell fejlesztenünk

az aranykori rezgésszintnek megfelelő szintre.

.

Azért, mert eddig nem volt ilyen.

Most
lehetőséget kaptunk arra,
hogy
TESTBEN emelkedhessünk fel az Isteni 5. dimenziós SZERetetszintre.

Most először!

Ehhez viszont a régi, 3. dimenziós test nem alkalmas.

Nem tud élni az Isteni 5. dimenzióban a 3. dimenziós test,

mint ahogyan

a hal sem tud a szárazföldön élni.

szeretet, szeretet idézetek, idézetek a szeretetről, szeretet nélkül, szeretni, szeretet idezetek, szeretet és köszönet, idezetek szeretet, a szeretetről, gondolatok a szeretetről, családi szeretet idézetek - Tiltott gyümölcs, Pozitív gondolatok, SZERetet, Aranykor, 5. dimenzió, rezgésszint emelés

ÉPP EZÉRT
Szellemi edzéstervet készítettem, teszteltem, fejlesztettem,

amivel

tested rezgésszintjét IS fel tudod fejleszteni,
hogy az Isteni 5. dimenziós életre is képes legyen!
szeretet, szeretet idézetek, idézetek a szeretetről, szeretet nélkül, szeretni, szeretet idezetek, szeretet és köszönet, idezetek szeretet, a szeretetről, gondolatok a szeretetről, családi szeretet idézetek - Tiltott gyümölcs, Pozitív gondolatok, SZERetet, Aranykor, 5. dimenzió, rezgésszint emelés

Konkrét, egyszerű gyakorlatok, érthető, precíz leírások.

szeretet, szeretet idézetek, idézetek a szeretetről, szeretet nélkül, szeretni, szeretet idezetek, szeretet és köszönet, idezetek szeretet, a szeretetről, gondolatok a szeretetről, családi szeretet idézetek - Tiltott gyümölcs, Pozitív gondolatok, SZERetet, Aranykor, 5. dimenzió, rezgésszint emelés

Ezeket a gyakorlatokat nem más embertől tanultam,

nem másoktól hallottam,

nem olvastam,

ezeket saját Isteni Énemtől kaptam,

kipróbáltam, használtam, családom használta,

finomítottam, fejlesztettem, teszteltem.

szeretet, szeretet idézetek, idézetek a szeretetről, szeretet nélkül, szeretni, szeretet idezetek, szeretet és köszönet, idezetek szeretet, a szeretetről, gondolatok a szeretetről, családi szeretet idézetek - Tiltott gyümölcs, Pozitív gondolatok, SZERetet, Aranykor, 5. dimenzió, rezgésszint emelés
Működnek.
Nekem is, családomnak is.
Tíz évestől a 88 évesig mindenkinek.
Hitetlennek, hívőnek, szkeptikusnak, ellenállónak,
elfogadónak, szorgalmasnak, lustának,
félelemmel teltnek, bátornak, vakmerőnek, nemtörődömnek egyaránt.
szeretet, szeretet idézetek, idézetek a szeretetről, szeretet nélkül, szeretni, szeretet idezetek, szeretet és köszönet, idezetek szeretet, a szeretetről, gondolatok a szeretetről, családi szeretet idézetek - Tiltott gyümölcs, Pozitív gondolatok, SZERetet, Aranykor, 5. dimenzió, rezgésszint emelés

Meglepően gyorsan segítenek hagyományos testi tüneteken is.

Több tucatszor bizonyítottak már ezek a gyakorlatok!

.

Máshol nem találsz ilyet!

Ma még nem.

szeretet, szeretet idézetek, idézetek a szeretetről, szeretet nélkül, szeretni, szeretet idezetek, szeretet és köszönet, idezetek szeretet, a szeretetről, gondolatok a szeretetről, családi szeretet idézetek - Tiltott gyümölcs, Pozitív gondolatok, SZERetet, Aranykor, 5. dimenzió, rezgésszint emelés

Amit tudnunk kell, hogy

az Aranykorhoz
saját MAGunk Isteni 5. dimenziós szintre fejlesztése
a nulladik lépés.

szeretet, szeretet idézetek, idézetek a szeretetről, szeretet nélkül, szeretni, szeretet idezetek, szeretet és köszönet, idezetek szeretet, a szeretetről, gondolatok a szeretetről, családi szeretet idézetek - Tiltott gyümölcs, Pozitív gondolatok, SZERetet, Aranykor, 5. dimenzió, rezgésszint emelés

Az egyik megoldásom ehhez

a Misztikus-mágikus rezgésszintemelő ONLINE tanfolyam,

erről itt olvashatsz részleteket,

a másik pedig a VALÓDI, 7 napos, rezgésszintemelő MINI e-mail tanfolyam,

amiről itt olvashatsz.

szeretet, szeretet idézetek, idézetek a szeretetről, szeretet nélkül, szeretni, szeretet idezetek, szeretet és köszönet, idezetek szeretet, a szeretetről, gondolatok a szeretetről, családi szeretet idézetek - Tiltott gyümölcs, Pozitív gondolatok, SZERetet, Aranykor, 5. dimenzió, rezgésszint emelés

Hogyan tudsz a 3. dimenzióból az Isteni 5. dimenzióba jutni?

Tudatosságszint fejlesztéssel =rezgésszint emeléssel =SZERetetszint növeléssel.

ÚJ nézőpontok kifejlesztésével.

.

Miért szükséges ez?

Akkor szükséges, ha a mostani félelemmel telt, aggódós, stresszes, egymásnak feszülő, ellentétekkel teli világból

fel akarsz emelkedni

egy békés, SZERetetteli, örömteli, szabad, BOLDOG világba.

szeretet, szeretet idézetek, idézetek a szeretetről, szeretet nélkül, szeretni, szeretet idezetek, szeretet és köszönet, idezetek szeretet, a szeretetről, gondolatok a szeretetről, családi szeretet idézetek - Tiltott gyümölcs, Pozitív gondolatok, SZERetet, Aranykor, 5. dimenzió, rezgésszint emelés

Ezt hívjuk Isteni 5. dimenziónak,

és/vagy Aranykornak

és/vagy SZEREtetkornak.

szeretet, szeretet idézetek, idézetek a szeretetről, szeretet nélkül, szeretni, szeretet idezetek, szeretet és köszönet, idezetek szeretet, a szeretetről, gondolatok a szeretetről, családi szeretet idézetek - Tiltott gyümölcs, Pozitív gondolatok, SZERetet, Aranykor, 5. dimenzió, rezgésszint emelés

Fogadd el,

hogy

IGAZÁN SZÉP, JÓ, BOLDOG, SZABAD jövőd lesz!

Minden gondolatoddal!

szeretet, szeretet idézetek, idézetek a szeretetről, szeretet nélkül, szeretni, szeretet idezetek, szeretet és köszönet, idezetek szeretet, a szeretetről, gondolatok a szeretetről, családi szeretet idézetek - Tiltott gyümölcs, Pozitív gondolatok, SZERetet, Aranykor, 5. dimenzió, rezgésszint emelés

Teremtsd meg MAGadnak!

Teremtsük meg együtt!

MERT

nem fog sült galambként a szánkba repülni.

Sajnos.

…de ha közösen munkálkodunk ezen,

akkor meg tudjuk valósítani!

NE HIDD EL, PRÓBÁLD KI!

.

Ahhoz, hogy eljussunk
az Isteni 5. dimenzióba =az Aranykorba

és tartósan ott is tudjunk maradni,

természetesen, visszacsúszás, erőlködés nélkül,

ahhoz
2 lényeges pillért kell MAGunkban kiépíteni.

.

Az egyik, hogy szokásunkká váljon az Isteni 5. dimenziós rezgésszint,

=Aranykori SZERetetszint,

az ezen a szinten való viselkedés, gondolkodás, cselekvés, érzelem,

a másik pedig,

hogy az alacsonyabb dimenziós tapasztalatainkat összegyűjtsük, tudatosítsuk,

és stabil lépcsőfokokat építsünk belőle, hogy ne zuhanjunk visza újra, meg újra a szakadékba.

szeretet, szeretet idézetek, idézetek a szeretetről, szeretet nélkül, szeretni, szeretet idezetek, szeretet és köszönet, idezetek szeretet, a szeretetről, gondolatok a szeretetről, családi szeretet idézetek - Tiltott gyümölcs, Pozitív gondolatok, SZERetet, Aranykor, 5. dimenzió, rezgésszint emelés
Amit még fontos tudnod:
Minél többen teremtünk SZERetetteli, magasabb dimenziós világot MAGunkban,
annál könnyebben érjük azt el ezt EMBERISÉG szinten is.
A közösség ereje összeadódik, megsokszorozódik,
de az is igaz, hogy
mindenki
csak saját MAGa tud felfelé lépkedni a saját dimenzió-lépcsőin.
szeretet, szeretet idézetek, idézetek a szeretetről, szeretet nélkül, szeretni, szeretet idezetek, szeretet és köszönet, idezetek szeretet, a szeretetről, gondolatok a szeretetről, családi szeretet idézetek - Tiltott gyümölcs, Pozitív gondolatok, SZERetet, Aranykor, 5. dimenzió, rezgésszint emelés

Békés, kiegyensúlyozott, jóllakott,
örömteli, szabad, tudatos,
de SZERelmes és boldog sem lehet helyetted más,

épp így

a TE dimenzióváltásodat sem tudja megtenni helyetted senki!

Se ember, se Isten, se UFÓK, se Jézus, se Angyalok, se más Intelligenciák!

Ez a TE saját BELSŐ MUNKÁD.

szeretet, szeretet idézetek, idézetek a szeretetről, szeretet nélkül, szeretni, szeretet idezetek, szeretet és köszönet, idezetek szeretet, a szeretetről, gondolatok a szeretetről, családi szeretet idézetek - Tiltott gyümölcs, Pozitív gondolatok, SZERetet, Aranykor, 5. dimenzió, rezgésszint emelés

Ezt a belső munkát kívánom
egyszerűvé, érthetővé tenni és
a leginkább időkímélővé.

.

…bár ha egyszer beleérzel a gyakorlatok valódi hatásába,

akkor az egyik legfelemelőbb időtöltéseddé válik!

Könnyű, felemelő, megnyugtató, SZERetetteli, szabad, bizsergető élmény!

Valódi, lélekemelő, gyönyörű szellemi élvezet!
NE HIDD EL, PRÓBÁLD KI!
szeretet, szeretet idézetek, idézetek a szeretetről, szeretet nélkül, szeretni, szeretet idezetek, szeretet és köszönet, idezetek szeretet, a szeretetről, gondolatok a szeretetről, családi szeretet idézetek - Tiltott gyümölcs, Pozitív gondolatok, SZERetet, Aranykor, 5. dimenzió, rezgésszint emelés

Ha eddig eljutottál az olvasásban, akkor
fogadd nagy tiszteletem!

Köszönöm Neked, hogy együtt gondolkodunk! 🙂

.

ÍGY tudunk együtt érdemi változást létrehozni bolygónkon
a BOLDOG, SZERetetteli, szabad, egyre tudatosabb, fejlődő,
testi és szellemi mámorba vezető élet felé!

A magasabb rezgésszintű bolygó és Isteni 5. dimenziós emberiség felé!

KÖSZÖNÖM NEKED!!!

ima, imák, reggeli ima, esti ima, esti imák,  assisi szent ferenc ima, hálaadás ima, imàk, rövid ima, csodatévő ima, esti imák gyerekeknek - Tiltott gyümölcs, Pozitív gondolatok, SZERetet, Aranykor, 5. dimenzió, rezgésszint emelés

További részleteket hírleveleimben találsz.

Te még nem kapod?
Kérd itt INGYENESEN  SZERetetszint növelő hírleveleimet
Isteni 5. dimenziós rezgésszintedért, boldog, békés életedért:
A SZERetet tanítása- Rezgésszintemelés az 5. dimenzió felé! - tiltottgyumolcs.hu

.

Kívánom, hogy legyen áldott, szép napod!
SZERetettel: Magdi
Veszelka Magdolna
SZERetetkori tanító tanító

.

Egy táplálékkiegészítő akkor jó, ha HAT - szerintem! Szerinted???

Mantra szövegek, mantra szövegek magyarul, magyar mantrák, mondókák, felnőtt mondókák, Tiltott gyümölcs, EZOtéria, Pozitív gondolatok, SZERetet, EGÉSZség, Karma, Angyalok

ima, imák, reggeli ima, esti ima, esti imák,  assisi szent ferenc ima, hálaadás ima, imàk, rövid ima, csodatévő ima, esti imák gyerekeknek - Tiltott gyümölcs, Pozitív gondolatok, SZERetet, Aranykor, 5. dimenzió, rezgésszint emelés

*  *  *  *  *

Ha azt gondolod, másoknak is hasznos ez a tudás, oszd meg légy szi!

Köszönöm! 🙂