Azonnal alkalmazható SZERetetszint növelő tippek * Veszelka Magdolnától

Hogyan fejlesztheted tudatodat legpraktikusabban? Hogyan tudod gondolkodásmódodat átalakítani fejlődésedért?

A negatív gondolkodás is,
a pozitív gondolkodás is
erőteljes hatású!

Ám nem mindegy, melyiket gyakoroljuk,
mert
az irányuk épp ellentétes;
így az eredmény is, amit teremtenek, egymás ellentéte lesz.

Az egyik eredményt NEM SZERetjük,
a másik nagyon is kedvünkre való!

A negatív gondolkodók azért nem hagynak fel azonnal a negatív gondolkodásukal,
mert
nem azonnal érzékelik a romboló hatást!

A fizika törvényei szerint egy-egy kiküldött negatív gondolat,
harag, düh, szidalom, méltatlankodás,
tehetetlenség érzésből eredő menekülő gondolat,
a gondolat törvényei szerint járja útját.

Elindul a forrásból, =attól, aki kigondolja, kimondja
és halad a végtelenig,
majd onnan elindul visszafelé, mint
a tükörre érkező napsugár.

Mivel nem azonnal érkezik vissza a negatív gondolat hulláma,
hanem késleltetve,
ezért nem nyilvánvaló, hogy a saját gondolatunkat érzékeljük,
ellentétes irányúként.
KIfelé küldtük, most pedig BEfelé érkezik.

Amilyen hullám kifelé indult, olyan érkezik vissza, befelé, a forráshoz.

Ha mindig tudatosak lennénk arra,
hogy

gondolataink által pingpongozunk a végtelennel,

akkor
sokkal könnyebb lenne az öntudatfejlesztés!

Könnyebben felismernénk, hogy a negatív gondolatokkal mindenkinek ártunk,
még MAGunknak is!
Korábban elhatározásra tudnánk jutni,
hogy nagy figyelemmel leszünk minden egyes gondolatunkra, szavunkra
és
csakis arra gondolunk, ami kívánt eredményhez vezet minket.

Ha pingpong játékként tekintenénk gondolatainkra és világunkra,
akkor ezt jól tudjuk használni jövőnk építésére.

Természetesen nem a negatív oldalát,
hanem a pozitív gondolkodást.

Amikor elhatározzuk, hogy mostantól pozitívan fogok gondolkozni,
és teszünk is érte,
tudatosan figyelünk, mantrázunk, célirányos gyakorlatokat végzünk,
az nagyon hatékony!

ÁM, van itt valami, ami megnehezítheti a haladásunkat:
a tudatalatti programok!
A tudat alatt vannak,
=a tudatos érzékelésünk szintjét nem érik el,
alatta bújnak meg,
tehát nem látjuk tisztán azokat.

Ezeket nem könnyű felismerni
és amikor felismertük, akkor is munkálkodni kell azon,
hogy
NE kapcsolódjanak be automatikusan a hátráltató programok.

Gyakori, hogy innen erednek a negatív gondolatatok,
innen, a tudatos észlelésünk határa alatti zónából törnek elő váratlanul.

Kirobbannak és haladnak saját törvényeik szerint.
DE nem kell, hogy így legyen!

Nem kell, hogy szándékunk ellenére elszabaduljanak,
mert a romboló hatást nem akarjuk.
Ehhez kezünkbe kell vennünk ezt a tudatalatti zónát is.

Ezért készítettem több gyakorlatot is,
hogy felismerhetők és átalakíthatók legyenek ezek a rejtőzködő minták.

Olyan emberek számára állítottam össze,
akik
SZERetik az egyszerű, könnyen megtanulható, gondolkodásmód-fejlesztő praktikákat.

Az egyik legfontosabb csokor ezek közül az

Öntudatfejlesztő praktikák Angyalok segítségével
ONLINE tréning – első MODUL
ban olvasható

Azonnal használható gyakorlati tudás tudatalattid átalakításához, hogy tudattalan elmédet újjá alkothasd!
Azért, hogy mostantól a BOLDOG, szabad, sikeres, EGÉSZséges életed teremtését támogassa
a nem kívánt automatizmusok helyett

Igazán méltányos tandíjért lehet most a Tiéd!

..

Itt megrendelheted,
igazán méltányos tandíjért
Veszelka Magdolna: Öntudatfejlesztő praktikák Angyalok segítségével

ONLINE tréning – első MODULját.

MOST, igazán kedvező tandíjért, csupán 5.000 Ftért
tudod megrendelni a tréning első MODULját.
Ne habozz! Vidd el most!







Öntudatfejlesztő praktikák Angyalok segítségével
ONLINE tréning – első MODUL
Adataidra vigyázok

Adataidra vigyázok!

Vélemények az EZOterikus biblia 1. Veszelka Magdolna könyvről - Megbocsátás, elengedés, elfogadás, 2020. -

U.i.:
Lehet, hogy már kiment a fejedből, mert hozzászoktál,
de a tiltottgyumolcs.hu az a hely, ahol
rendkívül kedvező áron juthatsz – leggyakrabban – kiemelkedő prémium tudáshoz.

És sokszor magasabb szinten, mint amit máshol, sok pénzért kapsz.

Szóval, most még…

Itt van kedvező tandíjért az
Öntudatfejlesztő praktikák Angyalok segítségével
ONLINE tréning – első MODULja!

ÍGY tudunk érdemi változást létrehozni csodaszép bolygónkon
a BOLDOG, SZERetetteli élet felé!

A magasabb rezgésszintű bolygó és emberiség felé!

Együtt!

KÖSZÖNÖM NEKED!!!


*

Kívánom, hogy legyen szép napod!
SZERetettel: Magdi
Veszelka Magdolna
SZERetetkori tanító tanító

*

SC. Korintosz SLR George ENESCU 19