Azonnal alkalmazható SZERetetszint növelő tippek * Veszelka Magdolnától

Kapcsolat: 1997-es amerikai tudományos-fantasztikus film

Kapcsolat (Contact)
mozifilm Jodie Foster és Matthew McConaughey főszereplésével

Szórakoztató, szemfelnyitó, tudattágító,
filmet készítettek már 1997-ben azokról a kapcsolatainkról,
melyeket nem veszünk figyelembe elég gyakran.

…elgondolkodtató…

Fontos a kozmosszal való kapcsolatunk,
hiszen a kozmosz részei vagyunk.
A kozmoszban élünk.

Tény, hogy fontosak az emberi kapcsolataink,
a saját MAGunkkal való kapcsolatunk is,
és eljött az idő ahhoz, hogy tudatosítsuk MAGunkban napi 24 órában,
hogy
épp ilyen fontos a
bolygókkal, Csillagokkal, a mindenséggel való kapcsolataink is.

Kapcsolat (Contact) mozifilm Jodie Foster és Matthew McConaughey főszereplésével - tiltottgyumolcs.hu
Kapcsolat (Contact) mozifilm Jodie Foster és Matthew McConaughey főszereplésével – tiltottgyumolcs.hu

Az emberi önzésből ki kell lépnünk mindannyiunknak,
ennek jött el az ideje.

Ma már nem elég, hogy csak a saját egoista céljaival foglalkozzon az Ember,
törődni kell a bolygónkkal is és Naprendszerünk többi bolygójával is.
A Nappal is.

Az életünk múlik rajta!

Hogyan lehetséges gondoskodni bolygókról, Naprendszerekről, galaxisokról?
Egyszerűbb, mint hiszed.

Például:
Jókívánságot küldesz, hálás vagy, figyelembe veszed Őket, gondolsz rájuk, kifejezed köszönetedet Nekik, áldást küldesz, vagy kérsz Nekik, …stb…

Gondolataiddal, jókívánságaiddal
erőt, életet, SZERetetet küldesz feléjük.

Ez eljut hozzájuk és támogatja az életüket, a munkájukat.

A filmben példát látsz
az emberi minőség több rétegére

Gondoskodás, figyelem, egó, SZERelem, FÉLtés, halál, élet,
és ott van a tudomány, a politika,
és még számos,
mindennapi és határainkat feszegető,
rendkívüli gondolat is.

Ugyanaz az ember több arcát is megmutatja.
Amiben az egyik ember tudatos,
abban a másik ember lehet teljesen tájékozatlan.
…és fordítva.

Mégis rajongásig SZERethetik egymást.
ÉPP, MINT a saját és családunk életében.

Kapcsolat
önMAGunkkal? Párunkkal? Családunkkal? Istennel?
Más Lényekkel? Más civilizációkkal?

A filmkészítők
(mint számos más filmmel, ezzel is)
tudatosan csempészik be az emberek tudatába azokat az elemeket, melyek a jövőbe mutatnak.

Ha tanításként tálalnák,
attól az emberek zöme
megrémülne, pánikolna.

Ha regényként, filmként, scifiként tálalják,
akkor
jót szórakoznak, nyitottan, kíváncsian, érdeklődve
nézik és fogadják be az információkat.

…de befogadják.

Eljut a tudatuk egyik cellájába.

A tudatos rész egyik szelencéjébe…

Lehet szidni Hollywoodot
és lehet isteníteni

tény:

ÉPP ÚGY, MINT minden másnak,
Hollywoodnak is 2 oldala van.

Fekete és fehér.

…és mindkét nézőpontban ott az IGAZSÁG is.

A mi dolgunk, hogy
legyen hozzá tudásunk,

hogy
felismerjük: mi az igaz, mi a hamis.

Mi az, ami a fejlődésünket szolgálja – és mi az, ami romba dönt?

…és még az is lehet, hogy mindkettőre szükség van.

MERT
aki csupa JÓ dolog között nő fel,
mindig mindent megkap,
mindig minden sikerül,

annak az embernek
NINCS semmi MOTIVÁCIÓJA, hogy fejlődjön, tanuljon.

Bizonyára TE is ismersz ilyen embert.

Akinek akkorára nőtt az EGÓJA,
olyan beképzelt lett felnőtt korára,

hogy
mindenkinél jobbnak képzeli magát,
mindenki mást pocskondiáz,
mindenkit arra használ, hogy a hátán előbbre jusson.

*A filmben remek példát látsz ilyen embertípusra is.

*Ez a 144 perces film
kiválóan jeleníti meg
az égi igazságszolgáltatás működését is.

.

A film Carl Sagan regényéből készült,
Robert Zemeckis rendezésében.

Tartalma:

Egyedül vagyunk a világegyetemben?

Máshol is élnek emberek, vagy értelmes lények?

Jodie Foster játsza Ellie Arroway szerepét,
aki gyerekkorától az EGET fürkészi.

Hisz abban, hogy nem vagyunk egyedül az Univerzumunkban.

Kitartóan kutatja az égből jövő jeleket.

Ahogyan az lenni szokott, a tudósok
nagy arccal, gúnyos arroganciával reagálnak a megszokott gondolatokon túlmutató kutatón.

Egy napon a Vega csillag felől rádióüzenetet fog,
melyet a világ minden tájáról érkező tudósok fejtenek meg.

Remény és rettegés következik…

Intergalaktikus utazásra alkalmas jármű tervét kapják meg az üzenetben.

Áldás, vagy átok?

Háború, vagy a fejlődés záloga?

Lehetséges válaszokat ad meg Neked FILM!

FONTOS!!!

Fontos, hogy közben találd meg a saját válaszaidat,
a saját igazságaidat!

Jó szórakozást, nyitottságot, gondolkodós napokat kívánok hozzá!

Kapcsolat,1997-es amerikai kalandfilm, Jodie Foster és Matthew McConaughey főszereplésével - Tiltott gyümölcs
Kapcsolat * 1997-es amerikai kalandfilm * Jodie Foster és Matthew McConaughey főszereplésével * Tiltott gyümölcs

Wikipédia szerint:

A kis Ellie félárva.
Édesapja nagy gonddal tudóspalántát nevel az értelmes kislányból,
mígnem a gyermek teljes árvaságra jut.

Dr. Ellie Arroway briliáns kutató.

A földön kívüli intelligencia keresésének (SETI) szenteli az idejét.

Kutatásait a dr. David Drumlin (Tom Skerritt) vezette Nemzeti Kutatási alapítvány (NSF) finanszírozza. Egy idő után a mellesleg elnöki tudományos tanácsadó Drumlin megvonja a támogatást a szerinte értelmetlen projekttől.

Ellienek és munkatársainak új támogatók után kell néznie.
Mr. Hadden (John Hurt) karolja fel a fiatal kutatónőt és csapatát.

Nap, nap után „hallgatják” az égbolt üzeneteit,
míg egy csendes alkonyon siker koronázza kitartásukat.

Értelmes üzenetet fognak a Vega csillag irányából.
Számos nehézség után Ellie megfejti az idegenek üzenetét,
ami nem más, mint egy hatalmas gép tervrajza, mellyel valaki eljuthat az ismeretlenbe.

Számos jelentkező akad, aki hajlandó lenne elsőként megjárni az utat,
köztük Ellie is jelentkezik. Végül dr. Drumlint választják ki.
A történet szerelmi szála Palmer Joss teológus és Ellie kapcsolata.
Joss, aki szintén elnöki tanácsadó, jelentős szerepet játszik Ellie jelölésének megakadályozásában.

A gép elkészül, de a próbaüzem közben egy vallási fanatikus keresztény felrobbantja azt.
Dr. Drumlin, aki a gépben tartózkodott, szintén meghal a szerencsétlenségben.

Időközben kiderül, hogy titokban készült egy másik szerkezet is, Hokkaidó szigetén.
A beruházó Hadden’s Industries vezetője,
Mr. Hadden ragaszkodik hozzá, hogy Ellie utazzon a géppel.

A gépet elindítják Ellie-vel a fedélzetén.
Ellie egy Einstein-féle féregjáratba kerül,
mely számos (többek között a Vega) távoli csillag között létesít kapcsolatot.
Az utolsó állomáson – valahol a galaxis centrumának közelében – kapcsolatot létesít a földönkívüliekkel,
akik tudatába közvetített kapcsolatot létesítenek vele
és apja képében szólnak hozzá.

Hasonlóan a regényhez, Arroway nem tudja bizonyítani, hogy utazása megtörtént,
mivel a helyszíni megfigyelők számára a gép rövidke útja alatt
látszólag egy pillanatra sem hagyta el a Földet.

A kormány vizsgálata azzal zárul, hogy
nincs rá bizonyíték, hogy megtörtént volna a kapcsolatfelvétel.
A bizottság emberei elhallgatják, hogy magáról az utazásról ugyan nincsenek felvételek,
azonban 18 órányi statikus zajt rögzítt Ellie videokamerája.

Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Kapcsolat_(film)

Ha azt gondolod, másoknak is hasznos ez a tudás, oszd meg légy szi!

Köszönöm! 🙂

*

Elgondolkodós, emelkedős,
hasznos, szórakoztató időtöltést kívánok a filmhez!

A fejlődés, a tudatfejlődés
a lefontosabb feladatunk

Ebben ad szórakoztató támogatást ez a film.

Segítségül, a tudat fejlesztéséhez
összeállítottam néhány csomagot az Angyalkérésekből,
melyek már többször sikert arattak.

Olyan Angyalkéréseket csomagoltam egybe,
melyekre minden fejlődni akaró Embernek szüksége van.
=> Az egyik csomagot találod az Angyaltanfolyam 2. részében >>>

Ha még nincs meg Neked, akkor szívből ajánlom,
ráadásul még mindig vonzóan kedvező az ára!

Használd ki ezt a lehetőséget!

>>> Kattints ide, kérlek és vidd el ma! <<<


Gondolj arra, amire vágysz!  gondolatok, pozitív gondolatok

Ha szereted az egyszerű, gyors, jól működő megoldásokat…

Ha kipróbált, működő eszközt SZERetnél,
pontos, érthető leírásokkal,

ahhoz, hogy naponta emelni tudd SZERetetszintedet =rezgésszintedet,
=magasabb tudatosságszintet érj el,
és a felkészülést kipróbált, bizonyított szellemi eszközökkel akarod végezni,
akkor sok SZERetettel ajánlom egyik legkedveltebb tanfolyamomat:
>>> ITT olvashatsz róla <<<

Minél többen teremtjük a magasabb SZERetetszintű világot MAGunkban,
annál könnyebben tudunk haladni fölfelé mindannyian.

Mindenkinek saját MAGában szükséges megteremteni
a magasabb SZERetetszintet =magasabb rezgésszintet =magasabb dimenziót.

BOLDOG sem lehet helyetted más,
a TE Istenkori sikeres vizsgádat sem tudja megtenni helyetted senki.
Se ember, se Isten, se UFÓK, se Jézus, se más Intelligenciák!
Ez a TE saját BELSŐ MUNKÁD!

Ha követed a hírleveleimet,
gyorsan fogsz teljes megértéshez és jól működő gyakorlati tudáshoz jutni!
NE HIDD EL, PRÓBÁLD KI!



Hogyan lehet a 3. dimenzióból
az 5. dimenzióba fejlődni?

Tudatosságszint fejlesztéssel =rezgésszint emeléssel =SZERetetszint növeléssel.
ÚJ nézőpontok kifejlesztésével +gyakorlással. Szellemi gyakorlatokkal.

A küszködős, ellentétek között ingázó, feszült működést szükséges felemelni
egy belső békéből működő,
SZERetetteli, tudatos működésre.

Miért szükséges ez?

Akkor szükséges, ha a mostani félelemmel telt, aggódós, stresszes, egymásnak feszülő, ellentétekkel teli világból
fel akarsz emelkedni
egy békés, SZERetetteli, örömteli, szabad, BOLDOG világba.

Ezt hívjuk 5. dimenziónak,
és/vagy Aranykornak
magasabb szinten SZEREtetkornak
még magasabb szinten Istenkornak.

Elfogadás

Fogadd el,
hogy
IGAZÁN SZÉP, JÓ, BOLDOG, SZABAD jövőd lesz!
Minden gondolatoddal!

Engedd meg MAGadnak és teremtsd meg!
Teremtsük meg együtt!

MERT
nem fog sült galambként a szánkba repülni.
Sajnos.

…de ha közösen munkálkodunk ezen,
akkor meg tudjuk valósítani!

NE HIDD EL, PRÓBÁLD KI!

Békés, kiegyensúlyozott, jóllakott,
örömteli, szabad, tudatos,
de SZERelmes és boldog sem lehet helyettünk más,

épp így

a dimenzióváltásunkat sem tudja megtenni helyettünk más.
Se másik ember, se Isten, se UFÓK, se Jézus, se Angyalok, se más Intelligenciák!
Ez a saját BELSŐ MUNKÁNK.
Ezt a belső munkát kívánom
egyszerűvé, érthetővé tenni és
a leginkább időkímélővé.

Ha egyszer beleérzel a gyakorlatok valódi hatásába,
akkor az egyik legfelemelőbb időtöltéseddé válik!

Könnyű, felemelő, megnyugtató, SZERetetteli, szabad, bizsergető élmény!
Valódi, lélekemelő, gyönyörű szellemi élvezet!

NE HIDD EL, PRÓBÁLD KI!

El tudsz érni olyan célokat is,
amit ma még nem nagyon hiszel, de igazán tetszene.

Ha kéred Istent és mindenkinek jót akarsz, senkinek akarsz rosszat,
nincs pusztítás a céljaidban, hanem
mindenkinek bőséget, boldogságot, EGÉSZséget akarsz,
akkor
addig teremtsd ugyanazt a gondolatot,
újra, meg újra, meg újra, meg újra, meg újra, meg újra, meg újra, meg újra, meg újra, meg újra, meg újra,
amíg eléred!

Ha a célod mindenki számára építő,
az azt jelenti, hogy Isten szándékával is egyezik.

Ebben az esetben
Isten kiegészíti a TE teremtőerődet az Ő erejével
és
bármilyen csodának is tűnik a kezdetekkor,
el tudod érni!

Azért,
mert minden ilyen célod mellé Isten is hozzáteszi az Ő erejét!

NE HIDD EL, PRÓBÁLD KI!

Az előnyös, hasznos gondolataidat Isten támogatja,
a romboló gondolatokból kivonul.

EZÉRT szükséges szüntelenül tanulni, fejlődni +gyakorolni szellemi szinten!
Helyes gondolkodásmódot kell kialakítani az élet minden területéről!

Nem kell túlértékelni, de nem kell alulértékelni sem egyik területet sem.
Az EGÉSZséget sem, örömöt sem, boldogságot sem, sikert sem, a pénzt sem.
Ezek mind részei életünknek.
Ismernünk, tudnunk kell jó szinten bánni mindegyikkel.

Mindenkinek egyéni feladata,
hogy
megszerezze a HELYES, igaz tudást.

Nem az a legfontosabb, hogy eddig mit tettél!
Az a legfontosabb, hogy
mostantól hogyan használod gondolataidat!

A pénzről pl.
egy 183 oldalas e-könyvben leírtam olyan módszereket, melyekkel
villámgyors sebességgel tudod átalakítani gondolataidat, melyek
korábban a pénzteremtő képességeidet lassították, blokkolták,
illetve
ki tudod takarítani azokat a tévhiteket, melyek bekúsztak elméd bugyraiba.

Azért írtam ezt az e-könyvet,
hogy
a legeredményesebb módon használhasd BENNED ÉLŐ képességeidet.

A képesség mindig is BENNED volt,
csupán a hamisság felhőit kell elpárologtatni,
hogy észrevedd, tudatosítsd és használd
e csodás adottságodat is!

Az e-könyv címe:
Hogyan legyen Lelki BÉKÉD is, pénzed is?
ÍGY köss barátságot a pénzzel, hogy ne kelljen többé aggódnod miatta!

Kattintás után az oldal második felében elolvashatod az e-könyv tartalmát >>>

Csak olyan gondolatokat, gyakorlatokat találsz benne,
amelyek már bizonyították az eredményességüket.

Használtam, használom én is, családom is.

Ha komolyabb felkészülésbe vágnál bele,

akkor ezt a sorrendet ajánlom,
azért, hogy
konkrét megértéseket, tisztánlátást
és
GYAKORLATI, valódi, működő TUDÁST kapj,
és konkrét teendőlistát:

EZOterikus BIBLIA – 1. papírkönyv (kattintás után beleolvashatsz) >>>

Karma és Reinkarnáció e-könyv (kattintás után beleolvashatsz) >>>

ÚJ generációs ONLINE Angyaltanfolyam 1. rész
(5 lecke, benne energiarendszeredet megtisztító,
azonnali eredményt hozó gyakorlatok is. Karmatisztítás is.) >>>

ÚJ generációs ONLINE Angyaltanfolyam 2. rész
(5 lecke, benne tested táplálása ÚJ módon) >>>

Valódi, 7 napos Rezgésszintemelő MINI tanfolyam e-mailben,
ami naponta 3-szor 1 perces gyakorlatot mutat be.
Egyszerűen, érthetően, azonnal használható módon,
hogy elindulhass az 5. dimenziós rezgésszint felé! >>>

Van még a Csakraterápia tanfolyam,
amit mindegyik szinthez ajánlok

és a
Hogyan legyen Lelki BÉKÉD is, pénzed is?
ÍGY köss barátságot a pénzzel, hogy ne kelljen többé aggódnod miatta!
című  e-könyv,
 ami csak olyan gondolatokat, gyakorlatokat tartalmaz,
amelyek már bizonyították az eredményességüket.
Azért írtam ezt az e-könyvet,
hogy mostantól a legeredményesebb módon használhasd BENNED ÉLŐ képességeidet.
A képesség mindig is BENNED volt,
csupán a hamisság felhőit kell elpárologtatni,
hogy észrevedd, tudatosítsd és használd
e csodás adottságodat is!

.

Ha követed a hírleveleimet,
gyorsan fogsz teljes megértéshez és jól működő gyakorlati tudáshoz jutni!

NE HIDD EL, PRÓBÁLD KI!

Ha új vagy olvasóim között,
akkor leírom Neked, röviden

Az EZOterikus biblia 1. könyvemben
azonnal használható gyakorlati tudást találsz
a megbocsátáshoz is, a bűntudattól és a FÉLelemtől való megszabaduláshoz is
PLUSZ
egy olyan tisztító +egy másik, SZERetettel való feltöltő gyakorlatot találsz,
melyekkel MAGad és családod energetikai tisztaságát is,
SZERetetteli életét is biztosítani tudod,
ráadásul, ha használod,
még az 5. dimenzió felé haladásodat is támogatod vele.
Sajátodat is, családodét is.

Az Angyaltanfolyam 1. része 5 leckéből áll,
Találsz olyan gyakorlatokat,
az Angyali kérések sorában, melyekkel szintén
biztosítani tudod saját és családod tisztaságát
energia és információ szinten.
Egy professzionális teremtő gyakorlatot is MAGadévá tehetsz.
Minél több módszerrel teremted ugyanazt a célodat,
annál biztosabban megvalósul épp az, vagy annál még jobb, amit teremtesz.

A Csakratisztító gyakorlatsorozat 10 gyakorlata
szintén óriási segítség mindezekben is.
Rengeteg élethelyzetben bizonyítottak már a gyakorlatok.
Párkapcsolat javulásában, pénzügyi helyzet jobbításában,
EGÉSZségi állapotban és más területeken is.

A Valódi, 7 napos MINI gyakorlatsorozat
használatával ki tudsz emelkedni a sötét életterekből.
Ezek nem célzottan tisztító gyakorlatok,
hanem 5. dimenzióba emelő módszerek.
Ezzel azt biztosítod, hogy magasabb rezgésszintű térbe emeled MAGad,
mintha a mocsár fölé vezető lépcsőn lépkednél fölfelé.
Olyan térbe, ahol nincs gonoszság,
ahol csak jóság van, öröm, béke, SZERetet, bőség, biztonság.
Céljaid teremtéséhez is használhatod mind a 7 gyakorlatot
Isteni támogatással.

További részleteket hírleveleimben találsz.

Te még nem kapod?
Kérd itt INGYENESEN  SZERetetszint növelő hírleveleimet
Isteni 5. dimenziós rezgésszintedért, boldog, békés életedért:
A SZERetet tanítása- Rezgésszintemelés az 5. dimenzió felé! - tiltottgyumolcs.hu


Kívánom, hogy legyen szép napod!
SZERetettel: Magdi
Veszelka Magdolna
SZERetetkori tanító tanító

Egy táplálékkiegészítő akkor jó, ha HAT - szerintem! Szerinted???

.

Gondolj arra, amire vágysz!  gondolatok, pozitív gondolatok

Kedvenc tanmesém a pillangóról és arról, hogy
a segíteni akaráshoz óriási bölcsesség szükséges >>>

Hogyan léphetsz ki a mátrixból? Ide kattintva találod meg írásomat erről >>>

Pinterest oldalamat itt találod >>>

Gondolj arra, amire vágysz!  gondolatok, pozitív gondolatok

CSIGA HATÁS:
Mindegy, hogy milyen
csiga lassan változtatunk,

ha a megfelelő irányba változtatunk,
akkor el fogjuk érni a célunkat!

A lényeg a javítás!
A minden napi jobbítás!
…a megfelelő irányba haladás!

…mert ha semmit teszünk a haladás érdekében,
akkor a „gravitációs hatás” automatikusan
mindent lefelé húz.

Tehát:
Haladás mindenképpen van,
akár teszünk valamit, akár nem!

…akkor már inkább egy „csiga-lépésnyit” haladjunk
előre, fölfelé minden nap,
mint hogy visszafelé zuhanjunk bármennyit is!

Nem igaz?

Tehát ha a figyelmedet, gondolatodat
minden nap egy kicsit többet fordítod a SZERetetre,

még egy kicsit, még egy kicsit többet,
akkor előbb-utóbb eléred a teljes SZERetetet!

…még akkor is, ha csak nagyon lassan!

NE HIDD EL, PRÓBÁLD KI!


Fogadd hálámat és nagyrabecsülésemet,
hogy itt vagy és olvasol!

Köszönöm Neked, hogy együtt gondolkodunk! 🙂

ÍGY tudunk együtt érdemi változást létrehozni bolygónkon
a BOLDOG, SZERetetteli élet felé!

A magasabb rezgésszintű bolygó és emberiség felé!

KÖSZÖNÖM NEKED!!!

*